Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

86 — 88. Fővárosi alakok: ,,Az udvari énekes" — ,,A pesti hordárok — ,,A házaló zsidó". Jankó János és Viola Ferenc rajzai csak a legnagyobb vonalú kategorizálást alkalmazzuk is, annyi így is kétségtelen, hogy az iparban (a vendéglátóipart sajnos ki nem különíthetve) foglalkoztatott, kvalifikáltnak tekinthető munkásság létszáma Pesten 1857 és 1870 között 18 ezerről 33 ezerre emelkedett; a napszámosoké 10 300-ról 21 300-ra, a szolgáké csaknem ugyanígy 11 400-ról 20 400-ra. Budán 1851-ben 1946 személyt adóztatnak napszámosként, 3056-ot mesterlegényként, 2257-et cselédként; ehhez Óbudán a hajógyár és az induló textil- és téglagyárak összesen mintegy 2500 munkása járul. Az összesen így az ötvenes évek elején mintegy 9700 főnyi budai bérmunkásréteggel (melyben azonban valahol, el nem különíthetően a mezőgazdasági napszámosoknak is benn kell lenniök) szemben 1870-ben Budán Óbudával együtt csak az iparban 8410 munkást számolnak össze; a napszámosok és szolgák száma 4814, melyhez azonban közel 8 ezernyi mezőgazdasági, nyilván a szőlőművelésben foglalkoztatott napszámos is hozzájárul. Csak ezekben a többé-kevésbé pontosan körvonalazható kategóriákban is tehát a pesti létszám 13 év alatt 40 ezerről 74 ezerre, a budai kb. 9700-ról 21 ezerre nőtt; a testvérvárosok Összesen 270 ezernyi lakosságának csak e három kategória is csaknem 1/3 részét jelenti, a pesti mintegy 500 és a budai mintegy 8 ezer mezőgazdasági napszámossal együtt pedig felül is múlja. Közülük a szolgák csoportja többé-kevésbé egyértelmű és elég határozott körvonalú : a hagyományos módon, hosszabb lejáratú munkaszerződéssel, házimunkára, többnyire bentlakással és ellátással alkalmazott bérmunkások kategóriája ez. A kategória valóban ilyen profilja kivált akkor lesz világos, ha tagjainak nemek szerinti megoszlását is figyelembe vesszük. 1857-ben 1647 és 1870-ben is csupán 2532 közöttük a férfi — a kategória egészének 1/4, ill. 1/6 része ez; arányukat a kocsisok 219-ről 1722-re növekvő létszáma sem javítja meg lényegesen. A kategória túlnyomó részét tehát nő, mégpedig a cselédlányok teszik ki: a csoporton belül 13 év alatt 2242-ről 3556-ra növekvő számú szakácsnékkal együtt, a nagy- és főleg középpolgári háztartások e korban vidéken éppúgy, mint a fővárosban jellegzetes munkaerői. A szolgák kategóriájában valóban a cselédlányok túlnyomó voltát minden kommentárnál világosabban érzékelteti az, hogy a szolgák több mint 40 %-át 1870-ben a Bel- és a Lipótvárosban találjuk, ahol pedig a lakosságnak még 1/4-nél is kisebb része lakik — s további 21 %,-ukat a Terézváros belterületén. De már hogy e két városrész-típus között is vannak mélyebb különbségek, azt az mutatja, hogy míg a szakácsnéknak a Bel- és a Lipótváros 50 %-át foglalkoztatja, a Teréz -város belterületén már csak 15 %-ukat találjuk: jellemzően az itteni háztartások sokkalta kisszerűbb, differenciálatlanabb voltára. Végül az, hogy itt valóban házi cselédekről van szó, világossá válik az 1870. évi statisztika a kormegoszlást kimutató fejezetéből is: a női szolgák 83 %-a ugyanis 30 éven aluli, a férfiaknak azonban csak 44 %-a. Nemkevésbé jellemző, hogy míg 1857-ben a még közel 10 700 szolga és szakácsné közül mintegy 1/7 rész nem magyarországi eredetű, ezek számaránya 1870-re 1/10-re csökken. 20 éven felüli tagjaik között azonban Pest városi születésűt már ekkor is csak 2132-t találunk, viszont 3613 a Pest, 1411 a Fejér megyeiek száma: közel felük tehát a testvérvárosok legközvetlenebb környékéről származik. Feltűnő viszont, hogy a nem magyarországi származásúak (összesen 1706 fő) aránylag nagy hányada 20 éven aluli: 21— 28 %-ban cseh, morva és osztrák eredetűek, galíciai csak 7,5, német birodalmi pedig alig 5 %.