Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)
Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873
az állami önállóságát, bár korlátozottan, de visszanyert magyar állam sajátlagosan adminisztratív, kulturális stb. központi funkciói által megszabott igényekkel fog bővülni. Ahogy az igények e komplexusát Táncsics oly találóan fogalmazza meg börtönben írott, 1864. évi, Fővárosunk c. röpiratának mottójában: „A mily mértékben teremtitek a fővárost nagyszerűvé: oly mértékben válik a hon hatalmassá, dicsővé." Már az igényeknek ilyen megfogalmazódása is utal arra, hogy a városépítés korszakunkbeli története többé-kevésbé szorosan követi a gazdasági és az ebből kinövő politikai fejlődés periódusait. Es valóban: végigtekintve e fejlődésen, az egyre nagyobb arányú fellendülés szakaszait itt is a hatvanas évek elejéhez s azután a kiegyezés utáni: jellemző módon a gazdasági fellendülést némi fáziskéséssel követő esztendőkhöz köthetjük — az utolsó periódus fellendülésében már az állami központ, a főváros, éppen városépítési vonatkozásban igen élesen és pontosan megfogalmazott igényeinek hatásával is. 1. A VÁROSSZERKEZET ÉS A VÁROSKÉP Az építésügy ]y[ar a mindezen sokoldalú és egyre bonyolultabb igényeknek kielégítésére a testvérvárosok -szervezete kan r ®gfől fogva életrehívott hatósági szervezet változása is igen jellemzően érzékelteti ezeknek az igényeknek alakulását. A még a század legelején megszervezett pesti Szépítő 'Bizottmány a várostól független, sőt fölé rendelt állami szervként, pénzügyileg a különféle, jórészt ingatlanforgalmi pénzügyi forrásokból táplálkozó Szépítő Alapra támaszkodva irányította Pest városának elsősorban még csak topográfikus és csak kisebb részben közegészségügyi és forgalmi szempontú rendezését, engedélyezte s részben kezdeményezte és finanszírozta a városi nemcsak magán-, de középítkezéseket is, és 1839-ben kidolgozta Pest első modern építési szabályzatát. Tevékenységét 1849 után azonban már természetszerűleg egyre jobban sorvasztotta egyrészt hivatali helyzetének az új viszonyok között teljes tisztázatlansága, másrészt a városok gazdasági életének kezdeti pangása, mely az építő tevékenységre is károsan hatott ki. 1851 februárjában a városi rendőri igazgatás már említett átszervezésekor a Szépítési Bizottmány elvesztette építésrendőri hatáskörét (mely a városi rendőrség 5. szakosztályának lett feladata), és jogköre így csupán a szorosan vett építési engedélyek kiadására szűkült le. Ugyanakkor megszüntették saját pénzkezelését is, amit a város házipénztára vett át. Ezek után a bizottságon már az sem segít, hogy 1852-ben védnökségét Albrecht főherceg veszi át; még négy évig működik, de 1856-ban egy polgármesteri határozat e korlátozott hatáskörében is megszünteti, hivatkozva tisztáig zatlan jogállására s arra, hogy tulajdonképpen nem is volt hivatali szervezete. Hatáskörét a városi magisztrátus veszi át, és ebből az alkalomból a városi mérnöki hivatal a Városi Építési Hivatal címét veszi fel: nyolcfőnyi személyzete négy külső szakértő tanácsadóval megerősítve működik tovább. Az öreg Hildet meghagyják tanácsadói állásában mint ahogy alapjában még fenntartják az apja által kidolgozott városszabályozási terv hatályát is. Ám a szervezés ' nem áll meg. 1857 végén újjászervezik az Építési Hivatalt is; az építési hatósági feladatokon kívül ettől fogva ez fogja ellátni a középítkezések irányítását, a becsléseket s az építés- és tűzrendészeti feladatokat is. A város ugyanakkor ráteszi kezét a Szépítési Bizottmány által kezelt vagyonra is. Ez 1852-ben még 144 ezer forint aktív tőkét jelentett, és a Szépítési Alap rendelkezésére bocsátott, szabályozás végett eladandó 1 millió 300 ezer forint értékre becsült ingatlanokat. Ezzel szemben a Bizottmány passzívái és a városnak visszafizetendő előlegei összesen is csak mintegy 440 ezer forintot tettek ki. Budán az átszervezést, úgy látszik, már 1850-ben végrehajtják: igaz, itt nagyobb változásra nincs is szükség, mert az 1811-ben megszervezett budai Szépítő Bizottmány kezdettől fogva a város igazgatási keretében működött — annak egy lényegében bürokratikus, csak a civil építkezések engedélyezését ellátó szervezeti egységeként. 1860 után, ha nem is a tanácsi apparátus, hanem a 48-as törvények alapján megválasztott városi közgyűlés alárendeltségében, de továbbra is már csak a városi hatóság keretében szervezik meg a városok (immáron Óbudának is külön) építési bizottmányait. Pesten általában építési és emellett még Redout-épületi, Duna-part erősítési bizottmányt és szépítési bizottmányt is szerveznek: utóbbiban Hild, Kasselik, Kauser, Feszi, Reitter — a későbbiekben még sűrűn előbukkanó nevek — tagságával. Ezeknek kerülnek alárendeltségébe az építésügy hivatali szervei is, hogy azután az abszolutizmus utolsó restaurációja alatt néhány évig gyakorlatilag ismét ellenőrzés nélkül intézkedjenek. 1865-ben azonban visszaáll az 1860-as állapot — ha a városépítés egyre bonyolultabb feladatai az elsősorban érdekelt Pest város közgyűlését már egyre újabb és újabb ilyen tárgyú albizottságok, bizottságok kiküldésére késztetik is. Mert csakhamar kiderül, hogy az új igényeknek megfelelő városépítés problémái már lényegesen bonyolultabbak, mint József nádor idejében voltak: Pest város közgyűlése így egy évtized
