Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

63. A királyi palota a Duna felől, az 1860-as évekre kialakult formájában alatt az építési bizottság mellé szépítészeti, kisajátítási, technikai, felmérési és lejtmérési bizottmányokat is kénytelen létrehozni. E fejlődés, mely a városrendezés és -építés ügyeit ilyen módon városonként széttagolva képviseleti szervek feladatává tette, éppen ebben, már a városok egyesülése felé mutató korszakban, nem volt szerencsésnek mondható. Am széles hatáskörű királyi hatóság helyett a városrendezés és -építés problémáinak ilyen szervezeti lefokozódása és hatásköri csökkenése ellenére is a városok hagyományos, még 48 előtt kialakult topográfiai keretei között az ötvenes évek elejétől kezdődően, ha az évtized végéig még csak lassan, illetve lassan gyorsulva is, de minden eddiginél végül is nagyobb arányúnak bizonyuló építkezés indul meg. Az első év persze még inkább a romok eltakarításáé, nemcsak Budán, hanem Pesten is. A károk kivált Budán nagyok: csak magánházakban félmillió forintot mutatnak ki, nagyobbik része, 360 ezer forint, a Vízivárosra jut — a Várnegyed kárai váratlanul kisebbek (122 ezer forint). A kormányzat azonban bölcsen vár a segítségnyújtással, és csak 1851 tavaszán, mikor a helyreállítások zöme már befejeződött, jelentkezik segélyével: 10 évi, arányosan törlesztendő 2 %-os kölcsönt ajánl kizárólag az ingatlantulajdonosoknak; az első évben semmit, az utolsóban azonban két tizedet kell visszafizetni. Pesten, ahol a károkat nem ismerjük pontosan, a magántőke tevékenykedik. A legnagyobb kárt szenvedett épület Budán a királyi palota, Pesten pedig — mintegy jelképnek tekinhetően is — a forradalmi országgyűlés színhelye, a Redout. De míg a Redout romjainak eltakarításához és helyén az új Vigadó felépítéséhez még egy teljes, a város gazdasági megerősödését is meghozó évtized volt szükséges, a győzelmes abszolutizmus azonnal nekilát magyarországi székhelyének helyreállításához. Hét évi munka után, 1857-re, éppen a városok gazdasági fellendülésének kezdő éveire már készen áll az épület az abszolutizmus által mindig is kedvelt barokk stílusban, még Schönbrunnt idéző sárga falaival és zöld spalettáival — de már a romantika erős beütéseivel. Barokkot utánzó berendezése is sok pontban magán viseli már a megváltozott stílusú kor jegyeit. A gellérthegyi Citadella ágyúinak védelme alatt a palota mint a megújult abszolutista hatalom szimbóluma magasodik ismét a testvérvárosok fölé. Mindennek: romjainak és jogilag újból bekövetkezett kettéosztásának ellenére is új korszakába a kettős város mégis úgy lép be, hogy a nemzeti piac központjává válásnak és végül a városok egyesülésének is egyik döntő technikai előfeltétele már biztosítva van. Mert a Lánchídra ez év szeptemberében már felrakják a hídpálya pallóit, felerősítik a díszítéseket, a lámpaoszlopokat, és mire a zárógátak utolsó cölöpjeit is kivágják, kész a feljárat kőpárkányzata is. 1849. november 20-án déli 12 órakor ünnepélyesen megnyitják a hidat: Haynau megy át rajta először. A híd rendszabályait talán jelképnek is vehetjük Buda-Pesten keltezve, a két város hatóságai közösen adják ki. Eszerint a hídon a gyalogos forgalom a két oldali járdákon egyirányú, a kocsiúton pedig - tudomásunk szerint a város történetében először — kötelezőleg megállapítják a balrahajtást és megtiltják az előzést. A fapallókkal, illetve fakockákkal burkolt Újjáépítés és a városszerkezet új elemei