Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

népességszám alakulása elővárosi övezetben látható, hogy fiatal férfiak számára a statisztika szerint lényegesen több munkaalkalom kínálkozik, másrészt abból, hogy a férfiak túlsúlya a legszegényebb lakosságú városnegyedben: a kültelken és a Ferencvárosban, a nőké pedig a jómódú Lipót- és Belvárosban figyelhető meg; ez utóbbi jelenség ugyancsak a szegénységet: a házicselédség nagy tömegét takarja. Nem meglepő ezek után tehát, ha mind a férfiak, mind a 15 40 éves korcsoport arányát tekintve Pest 1869-ben már olyan rohamosan fejlődő európai nagyvárosokat is megelőz, mint Párizs vagy Berlin. Pesthez képest Buda konszolidáltabb arányú számai mindezen viszonylatban már messze elmaradnak. Végül a népesség demográfiai mutatói közül nemkevésbé jellemzően szól ugyancsak a bevándorlók szegénysége mellett a város házasságkötési arányszáma is: míg Magyarországon a lakosságnak 41 %-a él házasságban, addig Pesten ez a szám 32,04 %-ra csökken. S ha bizonyos adatok ebben a jelenségben a jómódú polgárság enerválódására is utalni látszanak, az 1860-as évek közepének esketési adatai szerint míg 1000 vőlegényből országos átlagban 42,59, addig Pesten csak 11,20 % volt 25 éven aluli: ebből pedig az következik, hogy a korai családalapítás Pesten mintegy négyszer nehezebb, mint országos átlagban. S ha a menyasszonyok esetén a statisztika az országos átlagnál már csak kétszerte nehezebb viszonyokat észlel is, mindez együttesen is új oldalról és világosan mutatja: a városba áramló fiatal férfiaknak még hosszú évek küzdelmes munkája szükséges ahhoz, hogy gyökeret verve s maguknak bármely szerény egzisztenciát is teremtve családalapításra gondolhassanak. A lakosság számának ilyen jellegzetesen alakuló növekedését azonban még sokban ellensúlyozza a város magas halandósági arányszáma, mely — mint arra később részletesen utalni kívánunk — alapvetően a város még alacsony urbanizációjának is következménye. A hatvanas évek legvégének halálozásait elemezve — s még a pesti kórházak a városok határain túlnyúló területi illetékességét tekintetbe véve is megdöbbenve látjuk, hogy Pest 10000 főre jutó 4,31 főnyi halálozása Európa legrosszabb halálozási arányszámai között van. Ha azonban megnézzük az előtte állókat: Posen, Lemberg, Prága, Brünn 3,57-től 4,18-ig terjedő arányszámait, lehetetlen nem meglátnunk, hogy bizonyos fokig a közép-kelet-európai városiasodás törvényszerű jelenségével állunk szemben: a technikailag még kevéssé urbanizálódott, kis kapacitású városokba hirtelenül beáramló s ott összezsúfolódó, eleve is csekély higiénikus kultúrájú lakosság magas halálozási arányával. A halálozási arányszám kedvezőtlen voltában szomorúan nagy szerepe van a gyermekek halandóságának. Pesten 1854 —55-ben 100 újszülöttből 1/3 rész első évében, közel fele pedig első 5 évében elpusztul; 1857 — 59 három éve alatt a pesti halottak közel 50 %-át az 1 év alatti gyermekek teszik; velük együtt az 5 évnél fiatalabb halottak az összhalálozásnak 2/3 részét jelentik. De magas a halvaszületések száma is: 1868 és 1870 között 25 133 születésből 1265: 5,3%. A lakosság halálozásának ilyen nagy arányait az összezsúfolódó népességben egyre veszedelmesebb járványok is növelik. 1867-ben a kiegyezés évében enyhe himlőjárvány van: a kórházba került 458 pesti betegből csak 46 hal meg, túlnyomórészt előzőleg be nem oltott emberek. Ám a himlő a városegyesítés éveiben, 1871 73-ban is visszatér, kíméletlenül szedve áldozatait: két év alatt csak Pesten 3429 betegből 1372 hal meg. A gyermekeket az ötvenes évek végétől megerősödő diftéria pusztítja, már 1857- 59-ben, három év alatt is, 197 kis halottat hagyva maga után. Felbukkanása 1869-től egyre sűrűbb. Pusztít a tífusz is, mely 1864 —65-ben és 1867-ben söpör végig a városon. Ez évben csak a Rókus-kórházban 4611 tífuszos beteget ápolnak, közülük 721 halottal. A legnagyobb pusztításokat azonban a kolera teszi: 1854 — 55-ben Pesten 3516 megbetegedettből 1848 hal meg Budán 1777-ből 507. 1866-ban csak Pesten 4092 a kolerás betegek, 1963 a halottak száma. A városegyesítés éveiben a himlővel egy időben újabb, mindennél pusztítóbb kolerajárvány tér vissza: ez években Pesten 5379 beteget kezelnek, közülük 2621 hal meg; az arány Budán 1317 : 533. De a járványtól függetlenül is egyre nagyobb arányban jelennek meg a halálozások a város gyorsan növekvő népességében, sürgetően híva fel a figyelmet olyan körülményekre, melyek az urbanizáció jellegében és a városok társadalmában egyaránt megfigyelhetően, a kibontakozó városfejlődés legmélyebb ellentmondásaiba adnak majd bepillantást. Képünk a testvérvárosok népességszámának alakulásáról azonban nem lenne teljes, ha nem térnénk ki közvetlen környékük népesedési viszonyaira. Láttuk már azt, hogy e területeken a gazdasági fejlődés az ötvenes években hogyan ad különösebb lendületet részint bizonyos ipari tevékenységnek, s főleg a már a nagyváros ellátására, ha még kezdetlegesen is, de már berendezkedő, intenzívebb mezőgazdaságnak. Mindez természetszerűleg kihat a népességszám alakulására is. A számok elemzése világosan megmutatja, hogy a népességszám 11 és fél ezer főnyi növekedése elsősorban Újpest, Rákospalota és Soroksár, kisebb mértékben pedig Rákoskeresztúr együttesen 9 és fél ezernyi népességszám-növekedéséből származik. Ezzel szemben a többi helységnél majdhogynem csökkenést, ill. még a normális szaporulatot sem igen elérő fejlődést látunk. A gazdasági fejlődés adatainak ismeretében immár világos: a fejlődés döntően azon múlott, hogy