Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

55. Az egykori Pannónia gőzmalom a mai Rajk László (korábban Pannónia) utcában az 1800-as években. Fametszet osztrák iparral kísérlik meg a konkurrenciát: elsősorban a textilipart, a cukoripart és a vegyipart; a gépgyári vállalkozások bukása mögött inkább szerencsétlen, a tőkehiányhoz képest túlságos optimizmus gyanítható. Mindez azonban már nem jelenti Pest és Buda ipari fejlődésének megállását: világosan mutatja azonban, hogy megindul a városok gazdasági élete súlypontjának áthelyeződése. Mert ugyanekkor kezdődik meg a malomipar fellendülése, továbbá hozzácsatlakozva a gépgyártás és a szeszgyártás, a téglagyártás, valamint a faipar meggyorsuló kibontakozása — a pesti gyáripar azon részének karrierje, mely a város kereskedelmi forgalmának ekkor kezdődő növekedésére és e forgalom, mint láttuk, legfőbb tárgyaira van alapítva, alkalmasan arra, hogy az így felhalmozódó kereskedelmi tőkét gyorsan megsokszorozza. A forradalom után, az ipari tőkések gyenge kísérleteit követően az újjáéledő kereskedelmi tőke első nagyobb lépései ezek az ipari befektetések irányában. A fejlődés e szakaszában az élre a malomipar került. Kibontakozása három szakaszban tör- Az élelmiszertént, végeredményben megfelelve részint a Pest-Budára érkező terménymennyiség, részint *par (előbbi alapján is) a pesti terménykereskedelem profitja növekedési ütemének. Az első szakaszban (1853 és 1860 között) elsősorban Budán épülnek újabb gőzmalmok: egy Újlakon, kettő a vízivárosi Duna-parton. Buda olcsó telekárai, az Esztergom vidéki kőszénbányák közelsége és a szilárdabb talajú budai Duna-part, mely lehetővé tette a vízparti építkezést, ezáltal pedig a hajón érkező gabona közvetlenül a malomba rakását és a gőzmalom vízellátását, egyaránt a budai építkezést tették kívánatossá a vállalkozók előtt. Ehhez járult a magas pesti kövezetvámtól való félelem is, továbbá talán az a körülmény, hogy Budán és Óbudán az ottani, régebben megtelepedett nagyipar következtében kvalifikáltabb munkaerőre is számíthattak. Az alapítók részint a feudalizmus céhes vállalkozóiból, illetve első gépműhelyeiből kinövő ipari tőkések közül kerültek ki, — mint Werther és a már három előző generációban hajómalom-tulajdonos Blum — részint már kereskedőtőkések voltak. Malmaik nemcsak eddig hallatlan őrlőképességgel rendelkeztek, hanem felhasználva a magyar búza acélos voltát — már az akkor legmodernebb amerikai rendszerű berendezéssel és az ún. „magas őrlési" eljárással dolgoztak, világviszonylatban is rendkívüli finomságú és maximálisan exportképes lisztet állítva elő. Menynyiségi és minőségi vonatkozásban egyaránt megindítva ezzel mind a város kisebb speciális gőzmalmainak, mind a két város ekkor még mintegy másfél száz vízimalomból álló s a gőzmalmokéval az ötvenes évek végéig még azonos őrlési kapacitást képviselő hajómalmászatának elsorvadását is. 1860 után - a fejlődés második szakaszában a gőzmalmok megjelennek Pest északi peremén, a Lipótvárosnak a Duna és a Nyugati pályaudvar között elterülő, akkor még be nem épült övezetében, egyforma távolságban a Dunától és az Alföld gabonáját szállító vasút pályaudvarától. Ezzel egy időben, éppen a malomiparban kezdődve, az üzemalapításokban egyre nagyobb jelentőséghez jut a részvénytársasági forma. A malomalapító társaságok tagjai legnagyobbrészt pesti terménykereskedők vagy nagykereskedők, akiket egyrészt a fővárosok vasúti kapcsolatainak énpen most végbement roppant kitágulása megkímél az egész birodalmat megrázó gazda-