Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

51. A Vámház, a mai Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem épülete (Ybl Miklós). Fametszet, 1872 A vaskereskedelemben egyrészt ugyancsak a vasútépítés igényei növelik magasra a konjunktúrát (bár az 1873-ig megépített hazai vasútvonalak sínéiből még csak viszonylag kis rész készül hazai termékből, hazai üzemekben), másrészt — és legfőképpen — azonban, úgy látszik, a hazai szerény mezőgazdasági gépgyártás és gőzkazánépítés, valamint a vasból készült épületes épületgépészeti elemek iránt megnövekedett az érdeklődés — de a vas bevonul a legegyszerűbb mezőgazdasági eszközök alkatrészei közé! is. Ennek megfelelően már korán egyre növekszik a vasnak kész gépek vagy gépalkatrészek formájában történő importja is. A pest-budai iparfejlődés természetesen tovább növeli a vas iránti keresletet; emellett az 1870-es években a vasútépítések még mindig külföldi, főleg stájer vasat használnak, a hazai hámorok termelése még ekkor sem lévén kielégítő. 1873-ra a vas forgalma rendkívül megnövekedett: ez évben Pest-Budára már 585 ezer mázsa nyers-, rúd- és kovácsolt vas, 32 ezer mázsa gép és gépalkatrész és kb. 660 ezer mázsa egyéb fémáru érkezett: összesen mintegy 1 millió 277 ezer mázsa. Ezzel szemben a városból már csak mintegy háromnegyed millió mázsa vasárut szállítanak el, jeleként a városban feldolgozásra vagy felhasználásra kerülő vasmennyiség és ezen keresztül az egész városi ipar minden eddiginél nagyobb arányú fellendülésének: olyan lendületnek, mely a város nagykereskedelmének további megszilárdulásával és bővülésével jár szükségképpen együtt. A pesti terménykereskedelem ilyen hatalmas megerősödése természetszerűleg nem maradt A kézműáruhatás nélkül a város kereskedelmének másik fő ágazatára, a különféle, legtágabb értelemben kereskedelem vett iparcikkekkel való kereskedelemre: a kézműáruk kereskedelmére sem. Idetartozik a rövid- pest-budai áru és általában mindenféle textília, a selyemáru, divatáruk, norinbergi és díszműáruk, posztólcozPont3a és gyapjúáruk kereskedelme is: olyan árucikkeké, melyeknek forgalmában a kapitalizmus bontakozásával széles rétegek számára megnyíló gazdasági és társadalmi emelkedésnek az életformákat is megváltoztató hatása most különösen éreztetni kezdi befolyását. A mindig (még importcikkeiben is) végül kivitelre dolgozó terménykereskedelemmel szemben az iparcikkek kereskedése alapjában mindvégig behozatalra épült: jelentőségét és hatalmas hasznát 1848 előtt a hazai céhes ipar teljesítőképességének csekély volta, ill. a hazai gyáripar kifejlődését gátoló bécsi gazdaságpolitika biztosította. A polgárosodásnak a mezőgazdaságra is kiterjedő kibontakozása csak fokozta a kereskedelem hasznát és jelentőségét, kivált importvonatkozásokban: hiszen a vásárlóképes tőke a kapitalizálódó mezőgazdaságban úgy halmozódott fel, hogy közben már természetétől fogva is nem, vagy csak kevéssé igényelte olyan hazai ipari vállalkozás létrejöttét, mely a kéz mű áru-kereskedelemnek konkurrenciát jelenthetett volna. A külföldi, elsősorban az osztrák tartományok fejlettebb iparának a tömeggyártás folytán aránylag már olcsó termékei így csupán a szállítás költségének és kockázatának többleteivel terhelve, de minden hazai konkurrencia nélkül jelenhettek meg az itthoni piacon. A megszűnt belső vámhatáron át egyrészt az osztrák és főleg a cseh, az ötvenes évek folyamán állandóan csökkenő osztrák vámoknak következtében a vámkülföldről az angol textilipar termékei azok, melyek most roppant mennyiségben áramlanak be az országba. Piacuknak központja azonban természetszerűleg továbbra is Pest maradt, hová vízi úton legkönnyebb volt a szállítás, s mely a hazai úthálózatnak is központjában feküdvén, az elosztásnak is természetes központja volt nemcsak Magyarország, hanem igen nagy mértékben a Balkán felé is. io* 147