Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

44. Az egykori Hentzi-emlékmü a Várban, a mai Szent György téren. Rudolf Alt rajzáról F. J, Sandmann litográfiája, 1852 utódok generációit sújtó terhek vállalásától. A kölcsönből ekkor nem lett semmi, később is csak jóval szerényebb mértékben: 1853-ban ugyanis félmillió forintot kaptak a Wiener Erste Privilegierte Österreichische Sparkassétól 5 %-os kamat mellett, 25 évi 7 %-os amortizációra. Buda, melynek Hentzi makacs várvédelme és németsége a jóérzelműség bizonyos nimbuszát kölcsönözte a kormányzat szemében, 1851 végén már hozzájutott negyedmillió forint segélyhez (többhöz azután később sem) ám azzal a kikötéssel, hogy abból 30 ezer forint a mai Hunyadi János (akkor és még sokáig Albrecht főhercegről nevezett) út építésére és a várlejtő rendezésére fordíttassék. Mindez azonban nem sokat segített, s a város csakhamar olyan súlyos anyagi zavarba jutott, hogy 1854 végén a pénzügyminiszter részletes jelentést követelt. A jelentés többféle okra hivatkozik: az állami telekkönyvek bevezetése óta elmaradt mintegy évi 30 ezer forint betáblázási illeték, megszűnt a lánchídi bevételből a városra eső részesedés, mert hozzá kellett járulnia a megsérült híd helyreállítási költségeihez. Nyomják a várost korábbi, mintegy 650 ezer forintnyi adósságainak növekvő kamatterhei — és főleg az a körülmény, hogy legnagyob b adófizetői a fellendülő kereskedelem vonzásának engedve átköltöztek Pestre. A város tartozásai ilyen módon 1 millió 100 ezer forintra mentek fel, amivel szemben az 1 millió 336 ezer forintra becsült értékű városi ingatlanokon kívül (ezeknek legnagyobb három tétele a három vízivárosi kaszárnya 136 800, a Rudas fürdő 320 ezer és a 2273 hold városi erdő 545 ezer forint értékben) csupán 194 500 forint mobil vagyon állt. Ugyanakkor azonban sürgeti a várost az ostrom során tönkrement utak, kövezetek stb. 234 ezer forintra becsült helyreállítása, a vízműépítés 40 ezer forintnyi legsürgősebb szükséglete. Amellett 1854-ben a várossal az ún. „nemzeti kölcsön"-ből is 20 ezer forintot jegyeztettek. A város legsürgősebben kielégítendő pénzügyi szükségletei ilyen módon összesen 1 millió 400 ezer forintot tesznek ki. Kölcsönt 1854-ben próbáltak felvenni, de sikertelenül, s azóta tehetetlenek, mert a szükséges kb. 2 millió 6 % kamat melletti törlesztéséhez a város bevételei már nem elegendők. A minisztérium a városnak végül 2 millió forint értékű nyereménykölcsön (tehát azonnali kamatfizetéstől mentes kölcsön) kibocsátását engedélyezte. 1859-ben, három évig húzódó tárgyalások után végül sikerült szerződniük egy bécsi bankházzal, mely 50 évre, 78 ezer forint annuitás mellett a város ingatlanainak lekötésével másfél millió forintot fizetett ki a városnak 2 millió forint törlesztése fejében. A budaiak megkönnyebbültek: az első részletekből rendbehozták a Városházát, a Szent János Kórházat, a Lipótmezőn át Nagykovácsiba vezető utat, javíttatták a közvilágítást, és közel 40 ezer forintért megvették a Horvát h-kertnek a Krisztinaváros felé eső részét a nyári színkör telkével együtt. A bank 1865-ben csődbe ment, ami — bár a várost csak annyiban érintette, hogy ettől kezdve neki kellett ellátnia a kölcsön adminisztrálását nem változtatott azon, hogy ,,a szerencsétlen sorskölcsön" (mint később Házmán polgármester keseregve nevezte) sokáig jó érv volt a városok egyesítését a terhek átvállalása miatt ellenző pestiek szemében. Utóbb azonban a kölcsön stabilizálódott, és 1909 júliusában az utolsó húzással törlesztése is véget ért. Meglehetősen szűkös viszonyok ezek, korántsem alkalmas alapok egy város fejlődése számára mint ahogy nem is csodálható, hogy ezekben az években a sajátlagosan városi gazdasági fejlődés is stagnál. A két város zárszámadásainak, illetve költségvetéseinek nagyvonalú vizs-