Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

43, Kossuth-bankók égetése a mai Deák Ferenc téren. Fametszet szesz, a sör, a bor, a hús, a cukor, a kávé és egyéb gyarmatárú adója, és a dohány egyedárúsága. Ezzel együtt újfajta adótípusok jöttek: köztük legsúlyosabbként az állami fogyasztási adó. Mindezek adminisztrálására kiterjedt állami pénzügyőri szervezet jött létre. A városok a régi privilégiumaik alapján már eddig is szedett fogyasztási adó jellegű járulékoknak (accisa, kövezetvám, darabdíj stb.) kezelését eddig többnyire nem maguk látták el, hanem bérbe adták magánvállalkozóknak. Most az állam a fogyasztási adók egységes kezelésének érdekében megtiltotta ezt, vállalta azonban, hogy kezelésüket kárpótlás ellenében átveszi, tehát ő lép a vállalkozók helyébe. A városok ennek során több illetékük kezelésére szerződést kötöttek a cs. kir. országos pénzügyigazgatósággal. Persze több tarifát módosítani kellett, hogy azok összhangba kerüljenek az állami adótételekkel, de érintetlen a kövezetvám és az egyre nagyobb jelentőségű parthasználati díj tarifája. Az 1854- 55-ös katonai esztendőben így Pest város ún. közjogi, tehát a városi jogokból származó mintegy 370 ezer forintra becsült bevételei között (melyek az évi összbevételnek kb. 32 %-át jelentették) a legnagyobb szerepet még mindig ez a bérletbe kiadott 33-féle különböző járulék és illeték, pontosabban ezek bérleti dija játszotta: a sör- és a tégla-accisa, a hidak árendája, a kövezetvám, a kikötői díj, a mérlegdíj, a halottszállítás, a fürdőjog, a halászcsárdák, a városi sziget stb. bérleti díja, összesen 176 ezer forint értékben. Ehhez járult 36 ezer forint telekkönyvi átírási díj és a városi háztartás e rendes bevételekkel nem fedezett kiadásainak pótlására mintegy 110 ezer forint pótadó. A pótadó az állami adónak továbbra is változatlanul elég nagy százalékát jelentette: a 49 utáni átmeneti időszakban 100 — 130 %-ot is elért, később azonban 50, még később 33 %-ra szállt le, kedvezve pillanatnyilag az adózónak — e városi gazdálkodás igényeihez, valamilyen nagyobbszabású várospolitika, városfejlesztés szükségleteihez képest azonban túlságosan alacsonyra. S alacsonyan tartásán szigorúan őrködött a kormányzat, mely — mint már más vonatkozásban is láttuk — a saját bevételét jelentő állami egyenesadó biztosításán túlmenő, sajátlagosan városi problémák iránt vajmi csekély érzékkel viseltetett. A városi bevételek többi 2/3 részét a városi ingatlanok jövedelme s leginkább a város különböző, lényegében még a 48 előttiekkel rokon pénzügyi műveletei fedezték, köztük elsősorban ismét a kölcsönök. A császáriak bevonulását követő hónapok akkor még érthető pénzügyi zavarai ugyanis az ostromállapottal megtámasztott politikai konszolidáció előrehaladásával sem javultak meg. Természetes is, hiszen mint 1851. május 14-i feliratukban a pestiek elpanaszolták, a forradalmi kormány az árvíz utáni helyreállításra kapott 2 % -os kölcsönt kezelő hivataltól 120 ezer forintot vitt el, emellett csak a Kossuth-bankók érvénytelenítése a városnak további mintegy 350 ezer forint kárt okozott. A város egyelőre úgy segített magán, ahogy tudott: az árvízkölcsönnek sem kamatait nem fizette, sem részleteit; moratóriumot kért, amit hosszas huzavona után, de akkor is csak 1852. július végéig kapott meg. Ez persze nem sokat lendített a helyzeten: a város csakhamar kölcsönök után nézett. 1851 közepén 3 milliós városi kölcsön felvételéről tárgyal egyelőre még csak a községtanács; szeptemberben már bizottságot is kiküldenek a részletek kidolgozására, jóllehet a józan és pesszimista Havas József (mint emlékezhetünk, Windisch-Grätz alatt Pest-Buda kir. biztosa, 1849 végén pedig Szent-Ivány oldalán többek között a Kereskedelmi Bank és a városi pénztárak egyik ellenőrzője, aki kapcsolatait továbbra is fenntartotta a várossal) eleve óva inti őket a város tisztázatlan helyzetében az