Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: PEST-BUDÁTÓL BUDAPESTIG 1849—1873

pontjaiból használható anyagot keresve bennük, részint politikailag érdekes dokumentumokat. A Nemzeti Múzeum épületéből, ahol a felsőház ülésezett, elviszik az országgyűlés naplóit. Augusztus elején a négy nagy fővárosi közkönyvtárat (egyetemi, akadémiai, múzeumi és kaszinói) szólítják fel a forradalom alatti nyomtatványok, hírlapok, közlönyök beszolgáltatására. A lakosság persze még reménykedik, s olykor, úgy látszik, nem is ok nélkül: hiszen Görgei és Bem még fegyverben, és áll még Komárom. Augusztus 6-án a Haynau polgári szakértőjeként néhány napja már Budára érkezett báró Geringer országos főbiztos a Buda—Győr összeköttetés teljes megszakításáról panaszkodik Kempen altábornagynak, Haynau helyettesének. De minden remény hiába: augusztus 14-én a városok utcáin megjelennek a világosi fegyverletételt hírül adó s ez alkalomból ünnepi kivilágítást elrendelő falragaszok. Augusztus 31-én Haynau is visszatér a városba a déli hadszíntérről. A pályaudvaron Koller polgármester vezetésével ünnepélyesen fogadja a városi hatóság; fáklyás városi huszárok kísérik szállására hintójában. A város ismét ki van világítva, este a Nemzeti Színházban német nyelvű díszelőadás van, melyen a táborszernagy is megjelenik. Már csak Komárom áll; ostroma elhúzódik ugyan szeptember 27-ig (közben Haynau is odautazik), de a helyzeten ez már mit sem változtat. A megtorlás ^ háború ilyetén módon véget ért, a forradalom fegyveres ereje megsemmisült, katonái az országutak szélén és erdők alján, menekülésre készen, lappangva igyekeztek hazafelé - katonai és polgári vezetőinek jelentős része török határvárosokban összezsúfolódva, tehetetlenül várta sorsának további alakulását. De ha ők végül puszta életüket megmentették is, a forradalom legyőzésének látványos dicsőségétől Világosnál megfosztott osztrák katonai és politikai reakció annál brutálisabban csap le azokra, akik már nem tudták vagy a cári kegyelemben vagy forradalmi szereplésük emberi és politikai tisztaságában bízva - nem is akarták elhagyni a hazát. Az előrenyomuló császári csapatokkal együtt megjelentek az osztrák rendőri szervek is, s míg a forradalom kezükre jutott katonai vezetőit Aradon gyűjtötték össze a császáriak, Pest a politikai megtorlás központja lett. Az Újépület sivár négyszögének sarkaihoz épített négy külön kisebb, négyszögű épület közül az északkeleti eredetileg is katonai fogház céljaira volt szánva; ebben és az épület a szükséghez képest sebtében átalakított többi szobáiban 1849 júliusától az év végéig 910 s 1850 első félévében is még 621 politikai foglyot őriztek, és 218 halálos ítéletet mondottak ki ha a tényleges kivégzések száma ennél csekélyebb volt is. 1849. október 26-án ugyanis, tekintettel az európai közfelháborodásra, császári rendelettel felfüggesztették a politikai bűncselekmények miatt kimondott halálos ítéletek végrehajtását. Az eddig meggyilkolt áldozatok számát pontosan nem ismerjük. Sorukat mindenesetre pesti iparosemberek nyitják meg (Hübner András, Havelka Ferenc, Vargha Mihály, Göncz Pál, Kutzky Mihály, Víz Géza), továbbá báró Perényi Zsigmond, a felsőház másodelnöke, a forradalmár értelmiségi Szacsvay Imre, a képviselőház jegyzője (mindketten a Függetlenségi Nyilatkozat jegyzéséért), és egy miniszteri hivatalnok, Csernus Manó pénzügyminiszteri tanácsos zárja le. S köztük hosszú a sora az áldozatoknak, a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből; október 6-án Batthyány Lajos miniszterelnök és Fekete Ferenc gerillavezér, 10-én Csány László miniszter és báró Jeszenák János kormánybiztos, ezt megelőzőleg, szeptember 7-én Strettl Miklós balatonbogiári plébános, aki a templomban olvasta fel a Függetlenségi Nyilatkozatot. Sorukat névtelenek folytatják: október 14-én reggel állítólag 10 ismeretlenül maradt embert végeznek ki, 21-én pedig herceg Woronieczky Miciszlav lengyel ezredest, Peter Giron Rajna vidéki születésű pesti illatszerészt, a német légió fejét, és Charles d'Abancourt francia származású galíciai birtokost, törzstisztet, Dembinszki hadsegédjét. A halálos ítéletek végrehajtásának tilalma sem menti meg a bitófától a 24 éves Kolozsy György egyetemi hallgatót, akit — nem alaptalanul - Lamberg megölésével vádolnak: őt 1853. január 23-án végzik majd ki. S a tehetetlen hatalom bürokratikusán pedáns elégtételeként 1851. szeptember 26-án 36 bitófára 36 fehér táblát szegeznek fel: utolsónak Kossuth névtáblája kerül a bitóra. De ugyancsak változatos a kép azokról, akiket rácsos ablakú, vasalt szekereken, bilincsek között Pestről indítanak útba a birodalom távoli börtönei: Kufstein, Olmütz, Josefstadt, Brünn felé — köztük számos pesti lakost: egyszerű iparosembert, gimnáziumi tanárt, ifjút és öreget egyaránt. A lefegyverzett városra 1849 őszének a hónapjaiban rátelepszik a rémület. De a reakció gondoskodik róla, hogy a rémület ne csaphasson át lázadásba. Az Újépület udvarán és a budai vár bástyáin töltött ágyúk néznek ki a városra, sűrű katonai sorfal veszi körül a máglyákat, melyeken több részletben a Kossuth-bankjegyeket égetik el, s az 1849-es budai ostrom tapasztalatain okulva rövidesen megkezdődik a Gellérthegyen építendő váracs, a Citadella tervezése is. A katonai kormányzat ugyanis nagyszabású terveket dolgoz ki a testvérvárosok erőddé való kiépítésére. Ennek során már 1850-ben helyreállítják a budai vár erődítményeit, és tervbe veszik a Gellérthegyen egy nagyobb önálló vármű, és a Gellérthegyhez csatlakozó ún. Fehérhegyen két előretolt torony építését (egyiket a hajdani Kálvária végéhez, másikat a Tündérlak vendéglő mögötti régi puskaporos torony helyére). Hasonló módon tornyokat terveznek a Naphegyre, a a Rákos-, a Kréta-, a József- és a Kálváriahegyre, valamint egy erődítményt a Kissvábhegyre