Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

240. Donát János: Fiatal férfi évek. Kiscelli Múzeum arcképe, 1820-as rozottan jelentkeztek a klasszicista stílusjegyek. Ezek a ikonok azonban, művészi színvonaluk ellenére, elszigetelt jelenségei voltak a pesti és budai festészetnek: igen szűk körben szolgáltak egyházi rituális célokat.''

2 Pieiro Bivetti 1 Templomi freskókat a XIX. század első felében már nem festettek. Csak részben valósult meg az a freskósorozat is, amelynek az elkészítésével 1802-ben bízta meg Széchényi Ferenc az itáliai származású fiatal festőt, Pietro Rivettit. A volt pesti pálos kolostor — ekkor már a Széchényi Könyvtár — könyvtártermének a mennyezetét kellett volna kifestenie, de 1802—1803-ban csupán megbízásának egy részét teljesítette: Magyarország és a koronához tartozó országok címereit festette meg, s harminc medaillonkeretet, amelyekbe a magyar írók és tudósok arcképei kerültek volna. Rivetti valószínűleg képességeit meghaladó feladatra vállalkozott, s teljesítése elől eltávozott Pestről. A csákvári Eszterházy-parkról 1795—1799 között készített gouache-képei inkább ügyes díszletfestőnek, mint freskófestőnek mutatjak.

33 m Díszítő- és I - WÊÈ i U ,,Díszítő-és freskófestő" jó néhány élt Bufreskófestők | " dán és Pesten a XIX. század első felében, de ezek nem művészi freskóit festésével foglalkoztak, hanem a vendéglők, kávéházak, tánctermek falainak a kifestésével — és díszletfestéssel, bár díszletfestéssel számos külföldit is foglalkoztattak. A dekorációs festés különösen a negyvenes években lendült fel, s főképp a kávéházak kifestésében, díszítésében nyilvánult meg. Ebben a munkában a helyi dekorációs festők mellett helyi és külföldi akadémiai festők, építészek és szobrászok is részt vettek. Cégérfestők Uj festői feladatként jelentkezett a XIX. század első felében a cégérfestés. A régi művészi kivitelű, a műhelyek, illetőleg az üzletek fölé kiakasztott cégéreket a század elejétől kezdve egyre nagyobb mértékben váltották fel a festett cégérek, amelyeket általában a bejárat melletti falra vagy az üzlet kinyitott ajtószárnyára függesztettek. Ezeknek a cégéreknek, illetőleg boltcímereknek a készítésében a dekorációs festők mellett jó nevű budai és pesti festők is részt vettek. A legnevesebb és a legkeresettebb pesti boltcímer-festő Warschag Jakab volt (239. kép), de számos boltcímert festett Barabás Miklós is. A XIX. század első felének díszítőfestészetét nem szokás és nem is lehet a festőművészet keretében tárgyalni értékei szerint, még akkor sem, ha jelentős festőknek az alkotásairól van szó. Nem annyira művészettörténeti értékük, inkább — mint festészeti alkotásoknak — társadalmi jelentőségük teszi indokolttá figyelembevételüket és tárgyalásukat. A XVIII. századi festészethez viszonyítva éij jelenségről van szó; nem a templomi festészet az uralkodó már ebben a korszakban, hanem a világi festészet, amely a nyilvános helyeken, a városi társas élet helyiségeiben és az utcákon is ielentkezett. Jókai Mór írta visszaemlékezéseiben, hogy 1843-ban, amikor Pestre került, Barabás Miklós, Kiss Bálint, Warschag Jakab és Laccatarisz Demeter művészetét az utcán tanulták megismerni, a boltcímereken: ,,ez volt a mi műtárlatunk; s a boltos volt a Maecenas".

34 Arcképfestők A XVIII. század végétől kezdve — mint Európában mindenütt — az areképfestés Budán és Pesten is igen nagy mértékben fellendült. A Kamara bizottsági termét vagy a Királyi Kúriát már a XVIIL században is díszítették a kamarai elnökök, illetőleg a személynökök arcképeivel; s ezeknek a sorozatát a XIX. században is folytatták. Sőt, Pest vármegye is elhatározta 1812ben, hogy a Hild János építette megyeháza számára megfesteti volt főispánjainak arckéjeit; s a pesti Polgári Lövölde nagytermét is arcképekkel díszítették. Nemcsak a hivatalok és testületek, hanem polgárok és nemesek is egyre többen foglalkoztattak arcképfestőket, vándorfestőket ós helybelieket egyaránt, s fellendült a miniatűrfestészet is. Az arckép- és miniatűrfestészet fellendülése következtében egyre több festő telepedett le Budán, de elsősorban Pesten. Míg a század elején még csak néhány festő lakott a két városban, a húszas évek folyamán a városi útmutatókban, összeírásokban a díszítőfestőkön kívül az arc-