Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

241. Barabás Miklós önarcképe, 1846. Kőnyomat kéj)- és miniatűrfestők hosszéi sora szerepel. Ezek a festők nemcsak helybeli megrendelésre dolgoztak, hanem a vidékiek számára is. Ugyanakkor azonban a sűrűn megjelenő vándorfestők is bőven találtak itt munkát maguknak, sőt igényesebb feladatokkal nem helybeli, hanem külföldi festőket bíztak meg. A helybeli festők arcképeinek művészi színvonala — egy-két kivételtől eltekintve — meglehetősen alacsony volt, mint az igény is, amely szinte kizárólag a hasonlatosságot tekintette értékmérőnek a kép nagyságán kívül. „Aki magát festetni akarja, menjen Bécsbe Fügerhez vagy Kreutz ingerhez" — írta Kazinczy 1811-ben, és Donát János pesti letelepedéséig erre a figyelmeztetésre valóban szükség is volt, hiszen ha megjelentek Pesten tehetségesebb festők a XVIII. század végén, egy-két év múlva itthagyták a várost. A Martinovics-mozgalom felszámolása utáni évek nem kedveztek a festőművészetnek sem. Stunder János Jakab

35 festő is Kazinczy ajánlásával telepedett le Pesten 1793-ban. A szabadkőműves Stunder pesti elvbarátai közt számos támogatóra talált, és bőven kapott megbízásokat. Nem véletlen, hogy a szervezkedő demokrata ellenzékiekről, Orczy Lászlóról, Fekete Jánosról is festett arcképeket, s az sem, hogy az összeesküvőkhöz közelálló Haliczky András egyetemi tanárral volt szoros barátságban. A Martinovics-mozgalom felszámolása után hamarosan távozott Pestről, 1797-ben Besztercebányára költözött. A kilencvenes évek közepén jött Pestre (1796 —98-ban biztosan itt tartózkodott) a valószínűleg felvidéki származású Wagner Frigyes József, korának legtehetségesebb magyar pasztellfestője is. Wagner is hamarosan távozott Pestről; Temesvárra, majd Erdélybe ment (talán nem véletlen, hogy azokhoz a Gyulayakhoz, akiket Kazinczy próbált beszervezni az összeesküvésbe), végül Oroszországba. A festőművészet rövid felvillanása volt a XVIII. század utolsó évtizedében Stunder és Wagner pesti működése, utánuk művészetről vagy színvonalas arcképfestőkről hosszú ideig nem volt szó. A napóleoni háborúk konjunktúrája idején, 1809-ben telepedett le Pesten az augsburgi származású Kaergling Tóbiás, aki Bécs megszállása idején francia tisztekről festett arcképeivel hívta fel magára a figyelmet. Letelepedése után őt is Kazinczy támogatta, ajánlgatta. Első munkái egyike volt Berzsenyi Dániel arcképének a megfestése. Ezzel a képpel kapcsolatban írta róla Vitkovics Kazinczynak, hogy „helyesebb Eltalálót nem kereshetni". Ez az igénytelen dicséret pontosan meghatározta a szinte „fényképészi" hűségre törekvő festő művészi színvonalát. Hosszú évtizedekig dolgozott Pesten (1845-ben halt meg); írókat, városi polgárokat, vidéki nemeseket festett, rajzolt, jó „eltaláló" volt, sűrűn kapott megrendeléseket.

36 A Kaergling pesti letelepedése utáni évben jött ide — mint írták: több magyar uraság meghívására — Donát János bécsi festő. Hatvanhat éves volt, amikor itt letelepedett, és haláláig, húsz éven keresztül működött. Nekrológjában jogosan írták, hogy „Magyarországot festette, mert kevés jelesebb ház találtatik még a legtávolabb Vármegyékben is, hol ezen művész kedvelt ecsetvonásait nem látni". Kazinczy nagyra becsülte, s leveleiben állandóan ajánlgatta szerte az országban a „szépen dolgozó s igen jól találó" Donátot, aki „nem rosszul festett sok magyart", írókat, tudósokat, a nemesek hosszú sorát, polgárokat, s néha oltárképeket is. (240. kép.) Pestre jövetele évében festette a Pihenő Vénusz című képét, de ilyen témára (és aktképre) nem kapott megbízást abban az országban és városban, ahol munkásságát — a hasonlatosság elismerésén túl — azzal értékelték, hogy festményeinek anyaga időtálló: „nem egy, hanem száz esztendőkre festett".

37 Kaergling és Donát mellett a XIX. század első évtizedeiben igen jelentős arcképfestői munkásságot fejtett ki a pesti születésű Pesky József, valamint a svájci származáséi Egger Vilmos.

38 Az utóbbi nem tartozott a hivatásos festők közé; megrendelői köre barátaiból, kollégáiból, olyan arisztokratákból és értelmiségiekből tevődött össze, akik az ország kulturális haladásának az ügyét szolgálták és támogatták. Miniatűrképeket és olajképeket festett. Ezek éles szemű Stunder és Wagn er Ketergling Tóbiás Donát János Pesky József és Egger Vilmos