Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

Sőt, a franciák — külpolitikai meggondolásból — végül is lemondtak arról, hogy Ausztriát Magyarország leszakításával gyöngítsék; inkább gátként kívánták felhasználni a Monarchiát Franciaország és Oroszország között. Eredménytelen maradt Napóleon 1809. évi kísérlete is. Bécs újbóli elfoglalása után két nappal, május 15-én ismét kiáltvánnyal fordult Magyarországhoz, amikor az volt a célja, hogy a Habsburg-monarchiát felszámolja. Ez a proklamáció is a magyar nemesség Habsburg-ellenes részét kívánta aktivizálni. A reformokra csak utalt, s ez az utalás (az alkotmány módosítása, a királyválasztó országgyűlés Rákosra, tehát Pestre való összehívása) valószínűleg csak a jakobinus elveket valló Batsányi János beszúrása a kiáltvány szövegébe, s nem Napóleon határozott szándéka a magyarországi politikai rendszer megváltoztatására. A kiáltvány a magyar nemességre nem volt hatással, jóllehet a mintegy 20 000 példányban kinyomtatott proklamációból részben a posta útján, részben a francia csapatok révén jó néhány eljutott az országba, minden valószínűség szerint Budára és Pestre is.

43 A függetlenség esetében az ország politikai központja természetesen Pest lett volna. A renié- A -politikai nyek azonban, amelyek Napóleon kísérletéhez fűződtek, igen hamar szertefoszlottak. Pest a élet napóleoni háborúk gazdasági konjunktúrája alatt nőtt igazán nagy várossá, ugrott valamennyi hanyatlása magyarországi város elé. Gazdasági központ jellege azonban nem vonta maga után a politikai központ jelleget. Az 1790-es évek első felében a nagy közéleti fellendülésnek a lehetőségét a Budán tartott országgyűlések, valamint az éveken át Pesten és Budán ülésező országgyűlési bizottságok adták meg, tehát a főnemesség és a köznemesség politikailag legaktívabb részének a jelenléte, s mellettük az a radikális értelmiségi réteg, amely jelentős részt kívánt vállalni az ország polgári átalakításáért vívott harcban. A Martinovics-mozgalom felszámolása szinte egy csapásra megszüntette a budai és pesti közéleti tevékenységnek a lehetőségét is. A radikális értelmiséget és a reformer nemességet elnémították. Az országgyűlési bizottságok befejezték a működésüket, az országgyűléseket — egy kivételével — nem Budára, hanem ismét Pozsonyba hívták össze, s ezeken az országgyűléseken nem a reform, hanem legfeljebb a nemzeti függetlenség kérdései kerültek napirendre, amennyiben azok a feudális rend fenntartását nem veszélyeztették. A határozott pártcsoportosulásként először az 1807. évi budai országgyűlésen jelentkező országgyűlési ellenzék szerepe pusztán bizonyos engedmények elérésére szorítkozott, s a bécsi udvar hajlandó is volt időnként (mint az 1808. évi országgyűlésen) engedményekre, ha a nemesség támogatásának a megszerzésére volt szüksége. A polgárság az országgyűléseken alig hallatta a szavát, legfeljebb akkor, ha a kereskedelem szabadságának a kérdéseiről volt szó s ebben az árutermelő nemesség támogatására is számíthatott. Azonban ezt a kérdést is úgy vetették fel 1802-ben, hogy az a Monarchia német—szláv tartományaira káros ne legyen. Mindez azonban már nem Budán és Pesten zajlott, hanem Pozsonyban, s 1812 után hosszéi évekig még ott sem, hiszen országgyűlést a király 1825-ig nem hívott össze. Újságok jelentek ugyan meg (Bécsben a Magyar Kurir, Pozsonyban a Pressburger Zeitung, Budán és Pesten az Öfner und Pesther Zeitung, majd 1808-tól kezdve a Hazai Tudósítások), de politikai sajtó nem volt. A politikai élet kibontakozását igen erős mértékben korlátozta a cenzúra, amely nemcsak a belföldi sajtót nyomta el, hanem a külföldi sajté) terjesztését is megakadályozta. Hiszen csak bizonyos lapokat engedett be az országba, a tiltott lapok terjesztését és olvasását pedig üldözte. A politikai életet a városban ekkor — szerény mértékben — a Pest megyei közgyűlések jelen- Politikai tették, s a politikai kérdések nemzeti kérdésként a szellemi élet területén jelentkeztek, elsősorban tüntetés Pesaz irodalomban és a magyar színjátszásban. Nem véletlen, hogy ezekben az években az egyetlen ' politikai tüntetés Pesten a fehérvári magyar színtársulat előadásán zajlott le, 1819-ben. Titkosrendőr jelentette ezt az esetet, mint ahogy a titkosrendőrség figyelt minden eseményre, írásra és sokszor még a gondolatra is ezekben az években. A konfidensek (titkos ügynökök) az élet minden jelenségét szemmel tartották és jelentették Bécsbe a rendőrfőnökségnek, amelynek ugyan Magyarországhoz nem volt törvényesen és hivatalosan semmi köze, de figyelmét és érdeklődését minden itteni esemény lekötötte, illetőleg felkeltette. Konfidens volt a pesti polgármester, de konfidens lehetett az itt állomásozó katonaság valamelyik tisztje is. Sa legtöbb esetben nem lehetett tudni, ki az, aki feljelent valakit, vagy hogy mit jelent, esetleg olyant is, ami egyáltalán el sem hangzott. A konfidensek jelentései az 1820-as évek elején egyre fokozódó elégedetlenségről és ellenállásról számolhattak be. Az ellenállásnak azonban nem egy, hanem 52 központja volt az országban: a vármegyék. Ezek a kormányzat minden erőszakos intézkedése ellenére szükség esetén határozottan szembeszálltak a bécsi udvar törvénytelen rendelkezéseivel. Ez a szembeszállás különösen 1823-ban volt erőteljesebb, amikor a megyék többsége megtagadta az országgyűlési elhatározás nélkül kivetett adó megfizetését és az újoncállítást. A megyei ellenállás, amely a politikai életet fellendítette (Zemplén megye tiltakozó felirata Pesten mintegy 500 példányban terjedt),