Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

Az óbudaiak állatállománya a XVIII. század folyamán a következőképpen alakult: 1699 1703 1744 1752 1771 Ló 14 38 75 80 125 ökör 49 105 24 14 4 Tehén 49 100 116 209 385 Juh 150 230 — — — Az állattenyésztés mellett a földművelés is háttérbe szorult. A határban a szántóterület bővítése korlátozott volt. A század elején még bérelhettek szántóföldeket Békásmegyer és Kissingpuszta területén (1728-ban 290 pozsonyi mérőre való szántót, mintegy 150 holdat műveltek itt), de Békásmegyer megtelepítése után ez a lehetőség megszűnt. 1770 körül átlagban egy-egy jobbágyra alig jutott több 4 hold szántóföldnél, míg a környékbeli falvak többségében az egy-egy jobbágyra jutó szántóterület jóval 10 holdon felül volt. szőlőműve- Nem a földművelés volt tehát az óbudaiak fő jövedelmi forrása, megélhetési lehetősége, hanem jelentősége elsősorban a szőlőművelés. Az úrbérrendezés idején (1770-ben) vallották is, hogy „ezen városnak maga határában vagyon notabilis szőlő hegye és az ide való termés fő borok közé vármegyében számláltatik, abbul kiváltképpen ilelmeket táplálják, hogy minden esztendőben ottan termett boraikat pénzzé tehetik". Óbudán a szántó- és szőlőbirtokosok száma a XVIII. század folyamán a következőképpen oszlott meg: Szántóbirtokos Szőlőbirtokos Semmit sem bírt Úrbéresek száma 1720 110 129 16 166 1744 48 113 95 213 1789 198 504 — 776 Ezek az adatok bizonyítják a szőlőművelés jelentőségét Óbuda gazdasági életében. Az óbudai szőlőművelés szerepe azonban nem volt azonos a budai vagy a pesti szőlőművelés szerepével. Budán és Pesten a XVIII. század folyamán a szőlőművelésnek a vagyonos kézműves és kereskedő polgárság számára jövedelemkiegészítő szerepe volt azonkívül, hogy tőkebefektetést is jelentett; Óbudán — bár kézművesek és kereskedők is birtokoltak szőlőket — a szőlők túlnyomó része a kizárólag mezőgazdasággal foglalkozók kezén volt. Ezek többsége számára az egyik biztos jövedelmi forrás a szőlőművelés volt, a másik pedig az, hogy — mint mondották — „Buda városának töviben laknak, és szolgálattyok által mindennapi pénzkeresésibe alkalmatosságok vagyon".

10 Az óbudai jobbágyok a XVIII. század eleje óta földesúri szolgáltatásaikat a Zichy Istvánnal kötött szerződés alapján teljesítették. Amikor 1766-ban Óbuda — az óbudai uradalommal együtt — a Korona birtokába került, a Kamarának mint a földesúri hatalom gyakorlójának szabályoznia kellett viszonyát Óbudával és az uradalom többi helységével. z 1766. évi Grassalkovieh Antal, a Magyar Kamara elnöke — az óbudaiak kérésére — 1766. júnus 24-én szerződés szerződést kötött a várossal, amelyben tulajdonképpen a régebbi, a Zichy Istvánnal kötött szerződés pontjait erősítette meg. A szerződésben a földesúr a városnak egész éven át két bormérést engedélyezett. Hegyvám címén a szőlőbirtokosoknak minden fertály szőlő után évi egy forintot kellett fizetniük (az új szőlőtelepítők hat évig mentesek voltak ennek a fizetése alól), robotmegváltásért pedig évi 340 forintot, mivel a város „lakói nagyrészt szőlőművelő kapások és kézművesek, és ezért nem lehet őket robottal terhelni". Kötelesek voltak azonban, ha a földesúr bort adott el, ennek szállításában (a földesúri pincéből a Dunához vagy a földesúri bormérésekhez) részt venni. Cenzus címén negyedtelkenként (Óbudán — egy-két kivételtől eltekintve — a jobbágyoknak ilyen nagyságú telkeik voltak) 9 forintot kellett fizetniük, a házas és hazátlan zselléreknek pedig egyaránt 4—4 forintot, az özvegyasszonyoknak csak 2 forintot. A szerződés szerint az óbudaiaknak kilencedet kellett adniuk minden földi terményből, így a szőlőből is. A liszt és kenyér árusításáért évente 25, a deszka- és fakereskedésért 30 forintot fizettek a földesúrnak. A szabad költözést a szerződés azzal a megkötéssel engedélyezte, ha az elköltöző maga helyett mást állít. Más forrásokból tudjuk — a szerződésben nem szerepel — , hogy az óbudaiak mindezeken felül szüretkor préselésre és a bor pincébe szállítására'gyalogembereket adtak, és konyhai ajándék címén évente 3 borjú helyett 12 forintot fizettek. Harc az új Az óbudai jobbágyok ós zsellérek 1766-tól kezdve eszerint a szerződés szerint szolgáltak, annak szerződésért ellenére, hogy ez a szerződés soha nem lépett érvénybe; sem a megye, sem a Helytartótanács nem