Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

nemcsak a pesti állattenyésztés akadt meg, hanem a földművelés sem igen tudott tovább fejlődni. A város határának művelhető területeit ekkorra legnagyobbrészt felosztották. A határban minden elrendeződött: a szántók, rétek, majorok, kertek, legelők területe állandósult. Erre az állandóságra a tanács szigorúan vigyázott. Ilyen körülmények között a pesti mezőgazdaság jelentősége a város életében egyre inkább háttérbe szorult, a város lakosságának egyre szűkülő rétege foglalkozott már csak mezőgazdasággal. Míg a század közepén a mezőgazdasági ingatlanok birtokmegoszlásában szélsőségek nemigen fordultak elő (legfeljebb egyes tanácsnokok visszaélései folytán), addig néhány évtizeddel később már az egyes ingatlanfajták összevonása, összevásárlása figyelhető meg. A réteknek 1747-ben csaknem 90 százaléka egy-egy birtokos kezén volt, és olyan birtokos, aki három vagy háromnál több rétparcellánál többet birtokolt, csak 9 fordult elő. 1780-ban viszont a 427 darab rét csak 201 birtokos kezén volt, háromnál több rétparcella már 46 birtokosnál volt, és egy-egy rétet a birtokosoknak csak 27 százaléka bírt. Ugyanez a jelenség tapasztalható, ha nem is ilyen nagy mértékben, a szántóföldek esetében is. Volt olyan pesti polgár 1786-ban, akinek 19 darab szántóföldje volt. A század második felében a mezőgazdasági ingatlanok értéke a kereslet következtében lényegesen megnövekedett, s állandóan növekvő irányzatot mutatott. A rákosi rétek ára az 1740-es években általában 40 — 50 forint körül mozgott, az 1760-as években megkétszereződött, a hetvenes években pedig már 200 — 300 forintért cseréltek gazdát a rétek, és amíg egy major vételára 1737-ben csak 300 forint volt, 1783-ban már 2000 forintért adták el. A mezőgazdasági ingatlanok Összevásárlása arra utal, hogy a város kézművesei és kereskedői között sokan voltak olyanok, akik pénzüket telekvásárlásokba fektették; és míg a XVIII. században ezeket a területeket mezőgazdasági művelésre használták, a XIX. században, a város terjeszkedése következtében, a fel parcellázások révén értékük hihetetlenül emelkedett. Ezek a mezőgazdasági területek tehát előbb vagy utóbb a polgári vagyon forrásává váltak. A XVIII. század második felében, midőn a földművelésnek és az állattenyésztésnek a szerepe a város életében fokozatosan csökkent, a mezőgazdaság másik ága, a szőlőművelés továbbra is megtartotta jelentőségét. Á kőbányai puszta szőlők újbóli betelepítését 1698-ban kezdték el a pesti lakosok. A művelés azonban a Rákóczi-szabadságharc alatt abbamaradt, és csak az 1710-es évek közepén kezdődött újra. Ekkor kezdett a városi tanács is az új lakosoknak a puszta szőlők között területet kijelölni. Kőbányán 1720-ban már 933 kapás szőlőt írtak össze (ez mintegy 116 magyar holdnak felel meg). A kőbányai Ohegyen 1734-ben 326, 1754-ben pedig 536 szőlőparcella volt. A beültetett óhegyi szőlők területének a nagysága a század vége felé 937 555 négyszögöl, több mint nyolcszorosa az 1720-as állapotnak. Mivel az 1750-es években az Ohegy területén további terjeszkedésre nem volt lehetőség, sor került az Újhegy elfoglalására és ott szőlők telepítésére, nagyobb arányokban a hatvanas évek elején. Az újhegyi szőlők területe 1791-ben 114 078 négyszögöl volt. A pesti polgároknak és lakosoknak a városon kívül is voltak szőlőik. Ezek közül a legrégibbek a budai szőlőhegyen levők, ahol már 1696 előtt kapott néhány pesti polgár a budai Kamarai Adminisztrációtól szőlőparcellákat. Budán 1701-ben 16, 1720-ban pedig már 79 pesti lakosnak volt szőlője. Ezeknek a szőlőknek a mennyiségét a pestiek a XVIII. században tovább növelték: 1726-ban 210 negyed (168 000 négyszögöl) szőlője volt a pestieknek Budán, és ez a szám 1734-ig 401 negyed (320 000 négyszögöl) szőlőre emelkedett. A budai szőlőkhöz hasonlóan 1696-ban kezdték el a pesti lakosok a csepeli Promontoriumon - a mai Budafok területén — is a szőlőművelést, és ezt folytatták a Rákóczi-szabadságharc alatt is. A pestiek által itt birtokolt szőlők területe, 711 700 négyszögöl (889 negyed), megközelítette a kőbányai óhegyi szőlők összes területének a nagyságát. A birtokosok száma azonban meglehetősen kevés volt: egy 1796-ból való adat szerint csak 83. Egy-egy pesti szőlőbirtokosra tehát több mint Öt katasztrális hold szőlő jutott. Volt néhány szőlője pesti lakosoknak Óbudán, Szadán és Veresegyházán, de jóval több volt a Budaörsön szőlőbirtokos pestiek száma és különösen az általuk birtokolt szőlők területének a mennyisége. A budaörsi szőlők művelése az 1730-as években kezdődött el. A pestieknek 1784ben 428 negyed (343 000 négyszögöl) szőlője volt Budaörsön és Óbudán, 63 birtokos kezén. Budaörsön egy-egy birtokosra csaknem három és fél katasztrális hold szőlőterület jutott. A pestiek utolsé) lehetősége szőlőterületük növelésére a mai Nagytétény területén adódott a század közepe táján, tehát abban az időben, amikor a kőbányai Óhegy már megtellett. Ekkor kezdett ugyanis birtokai jövedelmezőségének fokozásához Rudnyánszky József tétényi földesúr, s engedélyezte a kistétényi és öregtétónyi szőlőhegyen a telepítést a pesti lakosoknak, akik 1745től 1784-ig 603 negyed szőlőt telepítettek itt, 482 500 négyszögöl területen. A tétényi, csepeli és budaörsi szőlőhegyen 1796-ban 335 pesti lakos bírt szőlőt. Olyan nem volt köztük, akinek e három szőlőhegy közül legalább kettőben ne lett volna birtoka. gazdasági ingatlanok összevásárlása A mezőgazdasági ingatlanok értéke Szőlőművelés Kőbányán Szőlőbirtoklás a város határain kívül