Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

A város A város területének a nagysága a XVIII. században 15 597 katasztrális hold volt. Ebből a területe Belváros területe alig 130 katasztrális holdat tett ki, tehát a XVIII. század elején kereken 15 550 katasztrális hold állott a lakosság rendelkezésére mezőgazdálkodás céljaira. A határ nagy része azonban homokos és terméketlen terület volt, amelyet legfeljebb legelőnek lehetett használni. A Belvárost, mely egy magasabb teraszon épült, a hajdani Duna-ág ártere vette körül. Ezt a területet termőrétege — hordaléktalaj lévén — mezőgazdasági művelésre alkalmassá tette. Ennek az ártérnek a keleti része volt a legmélyebb. Itt volt a hajdani Duna-ág, melynek helyét a XVIII. század első felében még mocsarak környékezték, különösen a mai terez- és erzsébetvárosi részeken, valamint a Baross utca tájékán. Ezt a széles árteret a XVIII. században pontosan kirajzolódó, de részleteiben itt-ott még ma is megfigyelhető part határolta, mely az újpesti határtól a mai Váci út vonalában húzódott dél felé a mai Dózsa György útig, innen a mai Almássy tér irányába, majd tovább a mai Kossuth Akadémia felé, s a város déli határánál a jelenlegi soroksári Duna-ág partját alkotja. A parton túl az ártérnél jóval magasabb, árvízmentes területen a fő széliránynak megfelelően északnyugat — délkeleti irányban homokbuckák sorakoztak. Ezt a területet két nagyobb völgy tagolta. Az egyik az a völgy volt, amelyben a kőbányai Ohegy környékén eredő patak folyt a mai Városliget irányában, a másik pedig a Pest város határával — attól egy kilométerrel beljebb — párhuzamosan folyó Rákos-patak völgye. Egyik völgynek sem volt egyenletes esése. Helyenként a patakok vize elsekélyesedett, elmocsarasodott. Ilyen volt a mai Városligeti-tó, valamint a Törökstrázsa környéke, továbbá a Rákos völgyében főképp a Paskál-malom tájéka és az Ördög-malomtól délre eső rész. Az állóvizek mindenütt tőzegszerű anyaggal kevert földet hoztak létre, mely ezeket a területeket alkalmassá tette szántóföldi és rétművelésre. A homokbuckák vonulatából emelkedett ki a kőbányai Ohegy nagy tömbje, mely agyagos termőtalaja és kedvező fekvése következtében kiválóan alkalmas volt szőlőművelésre. A völgyek közötti és melletti területek csak legelőknek voltak használhatók.

19 A határ Ennek a területnek egy részét fogta művelés alá Pest város lakossága a Rákóczi-szabadMosztása ságharc előtt, és 1711 után a régi nyomokon egyre nagyobb mértékben folytatták a kertek, szántóföldek, rétek művelését, a majorságok kiépítését s a legelők igénybevételét. Kezdetben az ilyenfajta igények kielégítését semmi sem korlátozta. A földek szabályszerű kiosztását és telekkönyvezését 1717-ben kezdte el a városi tanács. Kertek ^ város falaihoz legközelebb eső és művelhető területek kiosztása kertek céljaira már a Rákóczi-szabadságharc előtt megkezdődött, de nagyobb mértékben és rendszeresen csak az 1710-es évek második felétől kezdve folytatódott. A kertek túlnyomó többsége a városfal és a Rákosárok között terült el. Ezt a félkör alakú területet a felső végén a váci országút (a mai Bajcsy Zsilinszky út), az alsó végén pedig a Dunának a mai Boráros tértől a Szabadság-hídig terjedő szakasza határolta. A mai Ráké>czi úttól északra elterülő kerteket felső, az ettől délre levőket pedig alsó kerteknek nevezték. A felső kertek legnagyobb része a mai Majakovszkij utca. Tanács körút, Akácfa utca és Dohány utca által határolt területen feküdt. A közöttük húzódé) egyetlen útnak, a mai Dob utca vonalának a legkorábbi neve Ober garten weeg volt. A keitek között vezetett gyalogutak csapásain alakultak ki később a keresztutcák. (19. kép.) Az alsó kertek területén az országutakon (Kőbányai, Üllői, Soroksári utakon) kívül szintén csak egy hosszanti utca volt, a mai Bródy Sándor utca vonalában, amely akkor a városi téglavető helyhez vezetett. Ez a téglavető hely a mai Rókus Kórház mögött, attól délre, a Rákosárok mellett terült el. Keresztutcák itt is csak a gyalogutak csapásain alakultak. A mai Józsefváros és Ferencváros területéből a Belváros és a Rákos-árok közötti területet teljesen a kertek töltötték ki, csak a mai józsefvárosi részen volt néhány kert a Rákos-árok vonalán túl is. Majortelkek A kertek között, illetőleg a szomszédságukban voltak a majortelkek. A majortelkek elhelyezkedését a város közelségén kívül a víz közelsége is erősen befolyásolta: szinte kivétel nélkül a Rákos-árok mocsaras részei mellett helyezkedtek el, vagy olyan helyeken, ahol ivóvíz megszerzése nem ütközött nagyobb nehézségbe. A Rákóczi-szabadságharc után a majortelkek számbavételét a mai Kossuth Akadémia környékén volt úgynevezett Kórház-majorral kezdték el, amely a telekkönyvi meghatározás szerint ott feküdt, ahol a régi lövészkunyhók állottak, az úgynevezett rác Illés-kútnál, a Körösi úton. A Körösi út a mai Üllői útnak felel meg, az Illéskút ját (Illyna Voda) és környékét pedig még az udvari kamara engedte át 1696-ban — Csernojevics pátriárka kérése ellenére — Pest városának; és a város itt a kórház ellátására majort rendezett be. A Kórház-majortól észak felé, az Illés-kútja mellett a mai Kulich Gyula térig éppúgy majortelkek voltak, mint a Kőbányai úton (ma Baross utca), a mai Kulich Gyula tértől a város felé haladva bal oldalon, nagyjában a mai Nagykörút sarkáig, és a mai Baross utcának kifelé menet a bal oldalán, a mai Szűz utcától a Diószeghy Sámuel utcáig. Az itteni majortelkek elhelyezkedését az az eléggé nedves és bővizű terület határozta meg, amely a mai Nagykörút vonalától húzódott az Illés-kútja felé. Ezeket a majorságokat alsó majoroknak nevezték.