Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848
aránt igen nagy szerepe volt. Addig Magyarországon irodalmi kritikával csak magánbeszélgetésekben, szűkebb társaságban és levelezésben illették a műveket. Bajza József lett a szerkesztője az Aurora-kör tagjai által hosszú évek óta tervezett első magyar kritikai lapnak, amely 1830— 1836 között jelent meg, rendszertelen időközökben. Csaknem 1200 oldalon közölt ,,meg nem kérlelhető és kemény" kritikákat, s már induláskor határozottan helyeselte, hogy ,,a magyar írók pártokra, felekezetekre kezdenek szakadni", s arra törekedett, hogy ,,e pártok szelleme ... mindinkább lobogásban tartassék". Bajza Kisfaludy Károly halála után Bajza József szerkesztette tovább az Aurora című almanachot. Aurorája Az ,,új jeles művek" közzétételére a harmincas évek első felében Bajzáéknak csuj)án ez az 1836ig évente rendszeresen megjelenő zsebkönyv állott a rendelkezésre, s ekkor vált — szinte kizárólagosan — az Aurora-kör tagjainak az irodalmi fórumává. Az Aurora-kör tábora ezekben az években fiatalokkal bővült, de ugyanakkor jó néhányan el is távolodtak ettől a körtől. Nemcsak a fiatal Eötvös József és Szalay László (Bajzáék nemesi reformizmusától polgári értelmiségi meggondolásból elkülönülve), hanem Kölcsey Ferenc is szakított az Aurora-körrel, 1833-ban felbontva az 1827-ben kötött szövetséget. Irodalom és Nem volt mentes a politikától az az irodalmi tevékenység, amelyet az aurorások folytattak. politika Az „oppositio" zászlaját vitték, s az irodalmi harcokban, művekben a haladásért küzdöttek, érzékenyen reagálva a politikai élet eseményeire, vívódva a kor kérdéseivel. Az aurorások, elsősorban Bajza, Vörösmarty és Toldy, a triumvirátus befolyása az irodalmi, tudományos és általában a kulturális életre, a harmincas években egyre fokozódott. Hatásuk és befolyásuk különösen megnövekedett, amikor 1837-ben sikerült irodalmi folyóiratot alapítaniuk, az Athenaeumot és melléklapját, a Figyelmezőt. Folyóiratok, A harmincas években megnövekedett — a főképp Pesten megjelenő — irodalmi és kritikai divatlapok lapok (évkönyvek) száma. Továbbra is megjelent Vörösmarty szerkesztésében a Tudományos Gyűjtemény melléklapja, a Koszorú (1844-ig), újra indult (igaz: csak egy évre) Szemere Pál szerkesztésében — Muzárion címmel — az Elet és Literatúra, a Jelenkor című újságnak Helmeczy szerkesztésében 1832-től kezdve Társalkodó címmel tudományos és művészeti (valójában szépirodalmi) melléklapja jelent meg Pesten. Ugyanakkor új folyóirattípus is jelentkezett, nyugati minták alapján, a divatlap, amely a női olvasók megnyerése céljából divatképeket is mellékelt az irodalmi, ismeretterjesztő írásokhoz. Az első magyar nyelvű divatlapot 1833-ban indította Regélő címmel Mátray Gábor, s a laphoz Honművész címmel melléklapot is adott ki. Nyilvánvalóan az érdeklődés tette lehetővé, hogy a következő évben Munkácsy János is indított divatlapot Pesten, Rajzolatok címmel, amely (változó címekkel: Budapesti Rajzolatok, Sürgöny) 1840-ig jelent meg. Ezek a divatlapok a kor igényeinek kielégítése mellett lehetőséget adtak a fiatal írók csoportosulásának is, s tulajdonképpen nem véletlen, hogy Bajzáék ellenzéke ezekben a lapokban csoportosult. Olvasó- Kik voltak az olvasók Pesten és Budán azon a szűk literátus körön kívül, amelynek nyelvi, közönség nemze t[ es politikai életeleme volt az irodalom? Volt egy szélesebb olvasóréteg is, természetesen különféle árnyalatokkal. Egynéhány főnemes, aki a francia, angol és német irodalom mellett valamilyen meggondolásból, néha gondoskodásból a magyar irodalmat is figyelemre méltatta, s jóindulatúan méltányolta is. Ide tartozott a városban élő középnemesség politikai ambíciókkal rendelkező része, amely számára ennek az irodalomnak nem annyira az értéke, mint magyar nyelve volt a vonzó, az értelmiség és a diákság egy része, amely éppen társadalmi helyzeténél és származásának sokféleségénél fogva a leginkább érzékeny volt erre az irodalomra, egy része pedig tanultsága révén igazán értője és értékelője is. Végül ebbe az olvasórétegbe tartozott a magyarosodó városi polgárság, amelynek irodalmi igényét korábban a német — elsősorban bécsi — irodalom szabta meg, elégítette ki, s amely a magyar irodalomból is főképp a német irodalomhoz hasonló ízlésű és mondanivalója műfajokra, művekre rezonált; és miként a polgárság német olvasmányait sem Goethe vagy Schiller mértékével mérhető irodalmi alkotások tették ki, magyar olvasmányai is hasonló értékűek voltak, azzal a különbséggel, hogy míg Goethét meg tudták különböztetni a kedvelt Kotzebue-tól vagy Ifflandtól, a magyar irodalomban Vörösmarty és Munkácsy János számukra a legtöbbször egyaránt magyar író volt. Ezt az olvasóközönséget igyekeztek bővíteni az új irodalmi vállalkozások, de ez az olvascíközönség is meghatározta — igen nagy mértékben — az irodalom fejlődését. Polgári alapokon nyugvó irodalmi élet alakult ki a harmincas években, tulajdonképpen szakadt ki az addig egységes (csupán eszmei ellentétekkel tagolt) irodalomból. Ez a kettéválás egyrészt sekélyesedést jelentett, másrészt magában hordta annak a csíráját, hogy a polgári alapokon nyugvó irodalmi élet elleni mondásba kerül az irodalom lázas eszmevilágával, politikai törekvéseivel, mint a politikai törekvések is az ország tényleges társadalmi és gazdasági helyzetével. Ezt az ellentmondást a magyar irodalom, az irodalmi élet és az ellenzéki politika támogatása céljából tudatosan élezte ki a harmincas években a triumvirátus. A kiélezésnek igen eredményes eszköze lett az Athenaeum, amelynek hivatalosan Vörösmarty és Toldy volt a kiadó-szerkesztője,
