Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

hegy és a Vadaskert között volt. 1789-ben a Vadaskert-dűlő területének több mint felét (408 holdat) szőlők foglalták el (nyilván ezért is nevezték hegynek: Möns Thier Garten). A Vadaskertet nevezték a XVII. .század végén Mátyás-király-hegynek. Mátyás király nyéki vadaskertjének a falai a XVIII. században — igen nagy kiterjedésben — még állottak. A Mátyás-király-hegy után a budai szőlők a Sváb-hegyen (Sehwabenberg) folytatódtak. A Sváb-hegy (a mai Szabadság-hegy) másik neve mind az 1699. évi kimutatás, mind az 1702. évi tizedper szerint Négy-hegy volt. A Sváb-hegy elnevezés az 1686. évi felszabadító ostrom idején ott táborozó sváb seregtől ered, és ezt az elnevezést Buda sváb származású lakosai hagyományozták tovább. A Sváb-hegynek még ma is láthatóan négy, egymástól völgyekkel elválasztott orma, illetőleg csúcsa van: a Nagy- és Kis-Sváb-hegy, az Orbán-hegy és a Márton-hegy. S mivel a két utóbbit és a Sváb-hegynek a keleti részeit (a Nagy-Sváb-hegy egy részét és a Kis-Svábhegyet) a XVIII. században szőlők borították, a Négy-hegy elnevezés a Sváb-hegynek ezekre a részeire, tehát valóban négy (szőlő-) hegyre vonatkozik. Minden valószínűség szerint ehhez a területhez számították a Sváb-hegy déli lejtőjén levő Német-völgyet (Theutschenthal) is, amelyet az 1713. évi összeírásban a Márton-hegy és az Orbán-hegy között említettek. Az 1699. évi kimutatásban azt is említették, hogy „ott, ahol most a kút van, azelőtt kolostor állott". A Sváb-hegyen ebben az időben három kút (illetve forrás) volt: a Királv-kút a mai Béla király úton, a Sváb-kút ettől másfél kilométerre kelet felé, és az Orvos-kút (nevezték Doktor-, Nádor- vagy Város-kútnak is). Ez utóbbi körül a XX. században is észrevehetők voltak épületromok, talán éppen az említett kolostoré. Ezt a kutat a felszabadítás után E veri ing Eberhard katonai orvos fedezte fel (innen ered a Doktor-kút elnevezés). Ennek a vizét vezették 1718-tól kezdve, négy kilométer hosszúságban fa- és ólomcsöveken, a mai Istenhegyi út, Nagyenyed utca vonalában a Vérmezőn keresztül fel a Várhegyre, a Szentháromság téren levő városi közkútba. A Négy-hegy után következő szőlőhegy a budai határban a Sas-hegy (Adlersberg) volt, amelyet az 1699. évi kimutatás szerint régebben Király-hegynek vagy Barát-hegynek neveztek, mivel ott egykor szerzetesek laktak. A Gellérthegy és a Kis-Gellérthegy oldalait, a sziklás részek kivételével, körös-körül és a tetőkön is szőlők borították. A hegy régi nevére (,,Szent Gellért hegye") még 1699-ben is emlékeztek, annak ellenére, hogy a török uralom alatt nyilvánvalóan közismert volt a Gürsz-Eliasz hegye elnevezés. A Gellérthegy elnevezés a XVIII. század folyamán rendszeresen váltakozott a Blocksperg elnevezéssel. Ennek az elnevezésnek a magyarázatát az a kis erődítmény adja, amelyet még a középkorban építettek ezen a helyen s a török korban is „palánk"-ként használtak, és amelyet erődítményként, „Block''-ként a XVIII. századi>an is fenntartottak. Buda határának déli részén a XVII. század végén csak a Galgenbergen (ma Dobogó) volt szőlő. Ez a hely a Budaörsi úttól délre — a Kelenföldi pályaudvaron túl — a mai Kőérbereki út kiágazásánál volt. A Galgenbergtől nyugatra mocsár terült el, délre pedig a Péter-hegy (Petersberg), amelyet szőlővel csak a XV11I. század első évtizedeiben telepítettek be. A Péter-hegytől északra — attól a mocsárral elválasztva — találták az esztergomi érsek dézsmaösszeírói a XVII. század végén a szőlővel beültetett Csepeli-hegyet (később Feldhutnak vagy Feldriednek nevezték), amely a mai Budaörsi úttól délre a csepeli Promontor (ma Budafok) határáig terjedt. A Csepeli-hegy és a mai Budaörsi úttól északra, a Sas-hegyen túli rész (amelyet a XIX. század közepe óta tévesen Sasadnak neveznek) együttesen mint Székesfehérvári-hegy szerepel az 1699. évi kimutatásban. Ezt a szőlővel borított hegyet nyugatról valóban az ekkor még nem Buda város határához tartozó Sasad területe határolta; s ezért a hegynek ezt a részét ekkor Űj-Sasadi-hegynek nevezték, a XVIII. században pedig Burgerbergnek. Sasad területének a határai egy 1699. évi határjárási tanúkihallgatás szerint a következők Sasad voltak: a mai budai, budaörsi, budakeszi határ, az Irhás-árok, a Farkas-völgy, a mai Sasadi út és a Budaörsi út. A budaörsi határnál fekvő szőlőket a budai lakosok már a XVII. század végén birtokukba vették, hasonlóképpen a mai Sasadi út mellékiek et is. Itt — a Sasad területén — foglalt magának nagy területet a XVII. század végén Bősinger Ignác budai polgármester, s ezen a területen épített majorságot is. Az elpusztult régi sasadi szőlőket a XVIII. század elején szintén a budai lakosok vették birtokukba. Buda új lakosai a felszabadulás után — a környékbeli (Óbuda, Budakeszi, Páty, Tök, Bia) ~-jL régi lakosok által igazolt és bizonyított jóváhagyással — birtokba vették a város határainak azokat a részeit, amelyeken a felszabadító ostromok után is régi művelés nyomait találták. Az utolsó ostrom éppen a szüret idejét előzte meg, s nyilvánvalóan tönkretette a művelés alatt álló szőlők legnagyobb részét. A felszabadítás utáni első években azonnal elfoglalható és tovább művelhető szőlőket a határ következő részein találtak: a Székesfehérvári-hegyen, a két Pálvölgyben, a Rác-hegyen és a Mátyás-hegyen. A művelési nyomok alapján azonban már az első években sor került az elpusztult, de könnyűszerrel felújítható szőlőterületek művelésére — az említett helyeken kívül még — a Gellérthegyen, az Orbán-hegyen, a Sas-hegyen és a József-