Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

hegyen is, tehát a határnak azokon a részein, ahol az 1686. évi ostromlók táboroztak. Ugyanitt jó néhány volt szőlőterületet szántóföldi művelés céljából vettek birtokba, de jócskán maradtak még puszta szántóföldek is. A lakosság azonban a város határának teljes területét egy-két évtized alatt igénybe és birtokba vette. Szán/ók, A budai határban túlnyomórészt szőlők voltak, de mellettük és közöttük szántóföldeket, legelők, retek legelőket és réteket is találtak az első foglalók, s utánuk azok is, akik a budai Kamarai Adminisztráció, majd (1705 után) a városi tanács révén földterülethez, a város határának részeihez jutottak. Szántóföldek a budai határban a következő helyeken voltak: az Országút (a mai Mártírok útja) mögött, kevés a mai Krisztinaváros területén, a legtöbb a Gellérthegy déli oldalán, azután az Isten-ktit környékén, a Kamara-erdő mellett. Volt még — meglehetősen kevés — szántó a Kútvölgyben, a Virányosban, a Pasaréten, valamint a Kuruclesen is. A legelők legnagyobb része a szántóföldek mellett terült el. A legterjedelmesebb a Gellérthegy déli oldalán, de volt legelő a sasadi szőlőknél, kevés a Magasúton, a Pösinger-majornál, a Hármashatárnál, a Ferenc-hegyen, a Törökvész felső részén és a Vadaskertben is. Nagyobb kiterjedésű rétek a budai határban a Kamara-erdőnél, a mai Petneházy-rét és a mai Kecske-hegy, valamint a Szépvölgy környékén voltak, s kisebb foltokban a mai Őrmező tájékán, az Istenkútnál (a szántók mellett) és a Sváb-hegyen (mai Szabadság-hegyen). Erdők Erdő igen kevés volt Budán a XVIII. században. Az 1778 augusztusában a városi tulajdonban levő erdőkről készített térképeken a város határának csak három részén ábrázoltak erdőket. A legnagyobb, összefüggő erdőség a János-hegy, Kis- és Nagy-Hárs-hegy, valamint a Vadaskert (alter Thiergarten) területe volt, amelyet csak két kisebb magánrét és a szintén magántulajdonban levő Sonnenwirtswiesen (ma Petneházy-rét) területe szakított meg. Városi erdő volt még — ezenkívül — a Kamara-erdő (Kammerwald) egy része; a másik része ennek is magánrét. A Kammerwald elnevezés 1702-ben fordult elő először: a területet kamarai szolgálatban állé) huszárok használták. 1703-ban azonban a város tulajdonába került. Volt erdő a budaörsi határ mellett levő Kakukk-hegyen, valamint (magánerdő) a Sauwinkel-dűlőben (a mai Városmajorban), az ottani szántóföldek és legelő mellett is. A városi erdőket azonban még 1733-ban is inkább — hasznot nem hajtó — bozótnak nevezték, amelyből legfeljebb gallyat, rőzsét szedhetett télre a városi szegénység. Az erdők fejlesztését és gondozását csak az 1730-as évek elején határozta el a városi tanács: erdőkerülőket fogadott fel a János-hegyen ültetett tölgy- és bükkcsemeték, a Hárs-hegyen ültetett hárscsemeték mellé, és a Sauwinkel (ma Virányos) dombján faiskolát létesített. Cserjés erdő volt még a hidegkúti határ mellett levő Mély útban (csipkebokor bozótokkal) és a Feketeerdőben (hársfákkal) is.

15 (I. melléklet.) 2. PEST HELYRAJZA Azok a látképek, amelyeket a török uralom alól való felszabadítás utáni Budáról készítettek a különféle országokból való, különféle érdeklődésű és tehetségű rajzolók, a török Buda vagy a romba dőlt vár érdekes és szomorú képe mögött mellékesen, csak illusztráció-- vagy magyarázatképpen ábrázolták a Duna bal partján, a budai várhoz képest szinte meglapuló, kis, jelentéktelen Pest várát, gyenge falaival s néhány tornyával. Az ekkor készített térképek általában csak a városfalat s néha az utcahálózatot tüntették fel. A város részletes helyrajzának szempontjából azonban ezek az ábrázolások meglehetősen csekély értékűek. Hiszen ha ezeket a látképeket és térképeket valóban a helyszínen rajzolták is, legfeljebb a kiemelkedő épületeket (templomokat) igyekeztek pontosabban feltüntetni, s a katonai szempontból lényeges részeket megjelölni. A pontosságot azonban a legtöbbször erősen befolyásolta a művészi elrendezés igénye. Az ábrázolt területet a látképeken sematikusan megrajzolt házakkal töltötték ki, így adva a rajzoknak városképi látszatot, s egyben sejteni engedték azt is, hogy a város aránylag épen került ki a török uralom hosszú évtizedeinek és az ostromoknak a nyomorúságai alól. A valóság viszont az, hogy a felszabadítás utáni években Pest város nagy része romokban hevert. Az első, 1688 — 1690 között készült telekösszeírás idején a városban kimért 273 telek közül 91-et teljesen pusztán, épületmaradványok nélkül találtak, 8 telken pedig csak kunyhót. A városban 164 olyan telek volt ekkor, amelyen használható falak állottak. (10 telekről nem tudunk közelebbit.) Ezekben a házakban, illetőleg a falak között ekkor csak 101 szobát és 34 pincét találtak. Ezek az adatok bizonyítják, hogy elpusztult város került a felszabadítók kezére. A pusztulás egyik oka nyilvánvalóan az volt, hogy 1684-ben, Buda sikertelen ostroma végén, a kivonuló császári csapatok felgyújtották a várost. A felszabadítás utáni fennmaradt első telekösszeírás adatainak a térképre vetítése azt is bizonyítja, hogy a tűzvész okozta pusztulás a városnak nem az egészét, hanem csak azokat a részeit érintette, amelyeken sárfalú, faszer-