Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

Az olvasási igények növekedése egykorú magyar elnevezésük: „olvasó bolt". Az olvasó-kabinetek létesítéséhez kormányhatósági engedély kellett, s bár nem olvasótársaságok, nem olvasókörök, nem a radikális értelmiség titkos szervezetei voltak, a Martinovics-mozgalom felszámolása után, 1798-ban ezeket is feloszlatták. Ilyenek létesítését csak több mint egy évtized múlva engedélyezték újra, azzal a feltétellel, hogy sem nyilvános olvasóteremmel nem rendelkezhetnek, sem tudományos-irodalmi egyesülethez nem kapcsolódhatnak. A Helytartótanács 1811. évi rendelete szerint Pesten csak két olvasó-kabinetet volt szabad felállítani. Müller Józsefnek, a Hartleben-könyvkereskedés üzletvezetőjének engedélyezték ekkor az egyik olvasó-kabinet megnyitását, a másikat pedig Leyrer József könyvkereskedőnek. Budán ebben az időben egy olvasó-kabinet volt: előbb Ivanics Zsigmondé, majd Burián Pálé, amelyet 1818-ban létesítettek. Az 1840-es évekig működött. A könyvkereskedők által létesített olvasó-kabineteken kívül az 1820—1830-as években volt köicsönkönyvtára a Pesten állomásozó 32. gyalogezrednek és 1835 körül a pesti Jótékony Nőegyletnek is. Az első nagy „Kölcsönző-könyvtárat" azonban Heckenast Gusztáv könyvkiadó létesítette 1839-ben, a nagy árvíz idején megrongálódott könyveiből. A 8000 kötetes kölcsönkönyvtár nemcsak könyveket, hanem bécsi, berlini, lipcsei, prágai, zágrábi, brünni, frankfurti, karlsruhei, hamburgi, hannoveri, mainzi, kasseli, danzigi, stuttgarti, braunschweigi és magyarországi tudományos és szépirodalmi folyóiratokat, valamint szórakoztató lapokat is kölcsönzött. A negyvenes években Budán is alakultak kölcsönkönyvtárak: Emich Gusztávé 1843-ban, majd Unverderben Amáliáé. 1846-ban pedig a Várban egy olvasóegyletet is létrehoztak, amelynek naponta negyven-ötven látogatója volt.

24 Az olvasó-kabineteknek, majd a kölcsönkönyvtáraknak nyilvánvalóan jelentős szerepük volt nemcsak az olvasási igények kielégítésében, hanem felkeltésében is. Egyre szélesebb kör számára biztosítottak olvasnivalót, olyanok számára is, akik a drága könyveket megvásárolni nem tudták. A kölcsönkönyvtárak polcain a német könyvek mellett — bár kisebb számban — ott voltak a magyar könyvek is; és éppen Heckenast Gusztáv hivatkozott arra — amikor kölcsön könyvtárára engedélyt kért —, hogy mivel a magyar könyveket magas áruk miatt csak kevesen vásárolják, ezúton kívánja ezek iránt az érdeklődést felkelteni. A könyvolvasók számának növekedésével párhuzamosan a könyvvásárlók száma is növekedett. A XIX. század első felében egyre több budai és pesti lakásba kerültek (nemcsak imádságos vagy vallásos tárgyú) könyvek. Polgári könyvtárakról talán túlzás lenne beszélni, de nem volt ritka az olyan lakás, mint Prandtner József ezüstművesó, ahol több mint száz könyvet találtak a hagyatéki leltár készítői.

25 Az 1807. évi országgyűlésen törvénybe iktatták, hogy „Hálás szívvel emlékeznek meg az ország hazai és rendi gróf Széchényi Ferenc királyi főkamarásmesternek azon bőkezűségéről s a közjóiét gyarapítására irányzott igyekezetéről, mely szerint dicséretes emlékezetű őseinek nyomdokait követve, terjedelmes és válogatott könyvtárát, valamint kiváló gondossággal és költekezéssel gyűjtött ritka pénzérmeit s jeles családok címereit, úgyszintén földabroszait, képeit és kéziratait a magyar nemzet használatára, teljes joggal átírta és ezekkel egy fölállítandó nemzeti múzeum alapjait dicséretes buzgósággal lerakta". Ezt a törvényt, illetőleg az 1807. évi országgyűlést megelőzte az a javaslat, amelyet József nádor „A nemzeti gyűjtemények elintézése feltételei Magyarország hazafiai számára" nyomtatásban is megjelentetett. A javaslat a Széchényi Országos Könyvtárat magyar nemzeti intézetté, múzeummá kívánta bővíteni, amely a könyvtár mellett magában foglalná az éremtárt, a fegyvertárt, a régiségtárt, az állattárt, növénytárt és ásványtárt, s lenne technológiai gyűjteménye is. A javaslathoz mellékelték Hild János tervrajzát is a felépítendő Nemzeti Múzeum épületéről. A javaslat széles körű visszhangot keltett, és „attól az igyekezettől serkentve, hogy a magyar nyelv művelése s a nemzeti irodalom és ipar ez intézmény által is előmozdíttassék, számosan ... a köztörvényhatóságok közbejöttével tetemes ajánlatokat tettek ezen célra". Grassalkovieh Antal a Hatvani utcában (mai Kossuth Lajos utcában) telket ajánlott fel a múzeum felépítése céljára, s készpénzben is hamarosan csaknem félmillió forintot gyűjtöttek össze (Pest városa 10 000 forintot adományozott). Az 1808. évi országgyűlés a nádort bízta meg „ez intézetnek részben való életbeléptetésére gondot fordítani, a céljaira szolgálandó épület emeléséhez hozzáfogni". A közbejött események (Napóleon 1809. évi támadása), majd az 1811. évi devalváció következtében a múzeum építése hosszú időre lekerült a napirendről. Felépítésére csak 1837—1846 között került sor, azon a telken, amelyet a Hatvani utcai telek helyett már 1813-ban megvásároltak. A Nemzeti Múzeumot azonban hamarosan megszervezték. Négy tárat létesítettek: az érem- és régiségtárat, a természettárat, a technikai gyűjteményt és a könyvtárat. 1812-ben az intézmény élére igazgatót neveztek ki: Miller János Ferdinándot, az addigi könyvtárőrt, akinek igen nagy szerepe volt abban, hogy a könyvtárat Nemzeti Múzeummá fejlesztették.

26 Balkay Pál egri rajztanár és festő, aki 1820-ban egy allegorikus vonatkozású festményét Gyűjtemények ajándékozta a Nemzeti Múzeumnak („A Tudományoknak és a Szép Mesterségeknek" volt a kép A Nemzeti Múzeum 31* 483