Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

Az udvari Haditanács 1752-ben várvédelmi övezet létesítését rendelte el, amelyen belül minden terület a katonaság joghatósága alá tartozott. Ennek az övezetnek a határait az erődművektől számított egy puskalövésnyi távolságban állapították meg, és elrendelték ezen a területen az építési tilalmat. A tilalom a Várhegytől nyugatra eső területen nem érintett települést, ugyanis itt ekkor csak egyetlen épület állott, a mai krisztinavárosi templom helyén 1710 körül épített úgynevezett Kéményseprő-kápolna. (12. kép.) E kápolna környékén 1770 körül új település keletkezett. A budai városi tanács 1768-ben Mária Terézia leányának, Krisztina főhercegnőnek a kívánságaira Affolter Péternek, a királyi palota felügyelőjének egy üres telket ajándékozott itt, majd a kápolna és a Tabán közötti területen több házhelyet adott el. Ez a terület lett az új, hamarosan Krisztina főhercegnőről elnevezett külváros magja. Az új külváros-alapítással a budai szőlőmunkások igényeit kívánta a városi tanács kielégíteni. A városi polgároktól megvásárolt szántóföldeken 000 család telepítését tervezték, kicsiny, átlag 170 öles telkeken, olyan családok számára, akik — mint a Kamarának jelentették - „kétkezi munkával tudják magukat fenntartani". Az építkezés azonban nem indult meg olyan mértékben, mint azt a városi tanács remélte. Ennek az oka lehetett pénzhiány, lehetett az is, hogy a várvédelem kívánságára az építkezőknek kötelezniük kellett magukat arra, hogy házaikat bármikor saját költségükön lebontják. Az új külváros terjeszkedését ugyanekkor területhiány is akadályozta. Az építkezés megindult a kápolna környékén, a mai Krisztina körút vonalában futó országút nyugati oldalán a Tabán felé, és a Nap-hegy keleti oldalán; az országúton túl és a kápolnától északra azonban terjeszkedési lehetőség nem volt. Bár a nyolcvanas években megengedték, hogy a várvédelmi területen — a mai Attila utca vonalában — házakat építhessenek, de a mai Vérmező területén továbbra is tilos volt az építkezés. (13. kép.) A térparancsnok rétjének egy részét ugyan 1787ben igénybe vették, de nem az új külváros bővítésére: gróf Niczky Kristófnak, a Helytartótanács elnökének adományoztak itt nagy területet, egy szekérúttól — a mai Roham utcától— északra és délre. Niczky egy palotát építtetett ide, de 1789-ben, amikor Budáról elköltözött, a területet eladta Horváth Zsigmondnak (innen származik a még ma is használt Horváth-kert elnevezés) és Gludováez Györgynek. Az új külváros terjeszkedésének észak felől a mai Déli pályaudvar helyén fekvő katonai temető állta útját (a temetőt csak 1797-ben szüntették meg), valamint a budai egyetem használatára (a mai Kosciuszko Tádé utca környékén) létesített botanikuskert. Amikor az egyetemnek Budáról Pestre való áthelyezésével a botanikuskert itt feleslegessé vált, II. József előbb közkertnek kívánta átalakíttatni azt, majd elrendelte a botanikuskert területének felparcel13. A Vár és környékének térképe a kiosztott erődítési telkekkel, 1784. Rabany rajza