Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

Ve/,.*-.?186. Wesselényi Miklós, 1842. F. Eybl kőnyomata útbaeső vendéglők berendezésének az összetörése után a mai Kálvin térről — két részre szakadva — a mai Nagyvárad téren, valamint a mai Hámán Kató utca és Soroksári út sarkán álló veszteglőházak felé vonultak. A mintegy 4000 főnyi tüntető ellen öt század gyalogságot, egy szakasz lovasságot és két ágyúval felszereit tüzérséget rendeltek ki. Az Üllői úti vámháznál a tüntetők a katonaság ellen fordultak. Az sortűzzel fogadta őket, amelynek következtében négyen meghaltak és igen sokan megsebesültek. Azonban a tömeget ez sem tudta szétszórni vagy visszaszorítani, csak a lovasság támadása. A katonaság — a foglyul ejtett 39 tüntetővel — a város felé indult vissza, de a mai Kálvin téren csak újabb sortűzzel tudta megakadályozni, hogy a tüntetők a foglyokat kiszabadítsák, és elérni a tömeg szétzavarását, a rend helyreállítását. A két sortűznek 12 halálos áldozata és számos sebesültje lett. A tüntetés leverése után 176-an kerültek börtönbe, akik közül 19 vádlottat a „nemes Pest vármegyének, Magyar Királyi Egyetemnek és ezen városnak tagjaiból" összeállított „Egyveleges Törvényszék" elítélt: Bukovits Mihály volt orvostanhallgatót, aki a tüntetők élén ,,a Haza és Constitutio veszedelemben való létét kiabálta", kétévi, Szaktsi Ignácot, aki a vörös zászlót hordozta, egyévi börtönre büntetést kapott. A többi vádlottat szabaStadium ítélték. 9; vádlott féléves, 4 vádlott negyedéves don engedték. A pesti július 17-i mozgalom hírét a bécsi udvarban igen nagy aggodalommal fogadták, attól tartva, hogy ez a magyarországi társadalmi forradalom kitörésének az első jelentkezése. Az augusztusi felvidéki nagy parasztfelkelés azonban háttérbe szorította a pesti események iránti érdeklődést; az aggodalomnak viszont, ha nem is olyan túlzott mértékben, mint ahogyan az a bécsi udvar különböző köreiben jelentkezett, volt alapja. Forradalmi szervezettséget a bíróság ugyan nem tudott (s nem is akart mindenáron) megállapítani, de a vizsgálat során nyilvánvalóvá vált, hogy a mozgalomban a politikai és társadalmi radikalizmus eszméi is szerepet játszottak; és a bécsi udvar félelmének éppen az volt az alapja, hogy ezeknek az eszméknek a terjesztője, a Pesten nagy számban levő radikális értelmiség az elégedetlen tömegekkel a kolerajárvány miatti intézkedések és nyugtalanság következtében kirobbant mozgalmat politikai jellegű felkeléssé fejlesztheti. A vizsgálat során előkerült adatok alapján feltételezhető, hogy erre történt is kísérlet. Az eszmék, amelyek a pesti radikális értelmiséget 1831 nyarán a politikai mozgalom irányába vezették, valószínűleg azonosak azokkal az eszmékkel, amelyek egy kézzel írott, titokban terjesztett röpiratban szerepeltek. Ennek néhány példányát a felkelés idején találták meg Pesten, az egyiket éppen az ifjúság szokott találkozóhelyén, a Fehér Hajó vendéglőben. A röpirat az egyenlőség természeti törvénye alapján követelte a váltság nélküli jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést, a nem nemesek hivatalviselósi lehetőségét, a városoknak az elnyomott állapotukból való kiszabadítását, a törvény előtti egyenlőséget, a népképviseletet, tehát a polgári átalakulást. Oly en politikai erő vagy szervezett mozgalom azonban ekkor sem Pesten, sem az országban nem volt, amely ezeknek az eszméknek a megvalósítását elérhette volna. A rendi társadalom még szilárd volt; a negyedik rend, a polgárság továbbra is erőtlen — és közömbös a polgári átalakulás kérdései iránt. Á pesti mozgalom leverésével megbízott Wernhardt tábornok a katonai akció előtt megkérdezte ugyan a pesti polgármestertől: biztos-e abban, hogy a polgárok nem vesznek részt a felkelésben. A polgármester minden kétségeskedés nélkül biztosíthatta a tábornokot a polgárság hűségéről.

47 A felvidéki parasztfelkelésnek igen nagy hatása volt a politikai gondolkodásra. Ez idő tájt vitatták a megyei közgyűléseken az országgyűlési bizottságok munkálatait, s készítettek javaslatokat a közelgő országgyűlésre. A parasztfelkelés után néhány héttel írta meg Széchenyi István a Stadium című könyvét, amelyet Horváth Mihály történetíró a magyar radikalizmus