Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

5. BUDA ÉS PEST ORSZÁGOS KÖZPONT A) Rendi hivatalok Nádor helytartó Országos főkapitány A nádor teljhatalma Az a központi jelleg, amelyet Buda és Pest gazdasági jelentőségének, az ország városai közötti vezető szerepének növekedése mellett a királyi kúriának, majd az egyetemnek és a kormányhatóságoknak az idehelyezése már 1790 előtt is egyre jobban erősített, még inkább kidomborodott IL József halála után. Ekkor nemcsak a királyi koronát szállították ünnepélyes külsőségek között Bécsből Budára, hanem az országgyűlést is 1790. július 6-ára a király Budára hívta össze, eleget téve az előző, 1764—65. évi országgyűlés határozatának. (179 —180. kép.) Az új királyt, II. Lipótot ugyanez év őszén Pozsonyban koronázták meg, de a korona budai őrzésével a rendek az ország középpontjának a jellegét kívánták hangsúlyozni, miként azzal is, hogy megújították azokat a korábbi törvényeket, amelyek a királynak „az országban való személyes tartózkodásáról" szóltak. A megkoronázott király azonban már nem azt ígérte meg, mint elődei, hogy az országon belül fog lakni, hanem hogy gyakrabban eljön. ígéret maradt ez: II. Lipót éppenúgy a koronázásra ment el Pozsonyba, mint utódja, I. Ferenc Budára. (181. kép.) I. Ferenc hosszú, több mint négy évtizedes uralkodása alatt a koronázással együtt mindössze hatszor fordult meg — rövid időre — Budán (1807-ben az országgyűlésen, 1809-ben Napóleon elől menekülve, 1814-ben a bécsi kongresszus vendégeivel, 1820-ban és 1824-ben pedig hadgyakorlaton). V. Ferdinánd pedig király korában egyszer sem járt itt. A távollevő királynak csak helytartója volt az országban, akit az országgyűlésen a rendek a király után következő legmagasabb közjogi méltóságra, nádorrá választottak. A helytartó-nádorok a magyar kormán y hatóságok székhelyén laktak, de Buda csak 1791-ben lett nádori székhely, inert 1781 óta, Albert szász-tescheni herceg, királyi helytartó távozása után a nádori széket nem töltötték be. Sándor Lipót Habsburg-főherceget, II. Lipót király tizennyolc éves fiát az országgyűlés Pozsonyban 1790. november 12-én választotta meg nádornak, de az új nádor csak az országgyűlés bezárása és itáliai útja után, 1791. augusztus 7-én költözött Budára, a királyi várba. Ettől kezdve csaknem hat évtizeden át Habsburg-főherceg nádor-helytartók voltak Budán: Sándor Lipót halála után, 1796. szeptember 19-től 1847. január 13-ig József főherceg (Sándor Lipót és I. Ferenc király testvére), utána pedig fia, István főherceg. A nádorok ugyan a törvények előírásai szerint a király ós az ország iránti hűségre kötelezték magukat, de a bécsi udvar szerint ez azt a feladatot rótta a nádorra, hogy az országot az összmonarchia gondolatának szem előtt való tartásával vezesse. Ez a feladat számos esetben eltérő volt az ország iránti húségre vonatkozó eskünek a rendek által értelmezett betartásából eredő feladatoktól. A király bizalmát élvező Sándor Lipót nádornak, ha voltak is törekvései és lehetőségei ezen a téren, József nádor működésének hosszú évtizedei alatt ezek egyre inkább csökkentek, és bizonyos meghatározott területre korlátozódtak. A bécsi kormány nemcsak a magyar rendi törekvéseket fogadta bizalmatlanul, hanem — akár személyes természetű indokokból, akár a magyar hatás alá került nádor iránti óvatosságból — József főherceg működését is. Feladata pusztán arra a jogkörre korlátozódott, amelyet a magyar törvények biztosítottak a nádor számára: mint a Helytartótanács elnöke vezette, irányította az ország polgári igazgatását, mint a Hétszemélyes Tábla elnöke gyakorolta az igazságszolgáltatási hatalmat, s ő volt az ország főkapitánya, a nemesi felkelés főparancsnoka. A nemesi felkelések idején (1797 — 1800 között) a nádor mellett külön katonai iroda is működött, s a felkeléseknek külön katonai parancsnoksága volt, élén egy a nádor alá beosztott tábornokkal. Pest volt a székhelye a nemesi felkelés Dunán-inneni kerületi parancsnokságának is, amelyhez Pozsony, Nyitra, Árva, Turóc, Liptó, Zólyom, Trencsén, Hont, Esztergom, Nógrád, Pest és Bács megyék tartoztak, valamint a Jászkun kerület.

31 József nádor működésének legmozgalmasabb korszaka a napóleoni háborúk időszaka volt. A nemesi felkelések, országgyűlések számos bonyolult problémát vetettek felszínre. 1805 végén volt egy olyan kéthónapos időszak is, amikor a nádor a király helyett önállóan, teljhatalommal felruházva irányította az országot: 1805. november 11-től 1806. január 20-ig, amikor a Napóleon elől menekülő Ferenc császárnak megszakadt a kapcsolata az országgal. S amikor Ferenc 1806ban lemondott a „római szent birodalom császárjának" a címéről, olyan terv is felmerült — Metternich barátja, Gentz részéről —, hogy „Bécs székvárosi jellegének meg kell szűnnie, a német államokat melléktartományoknak, határvidéknek kell tekinteni, a kormány székhelyét messze Magyarország belsejében kell felütni".

32 Bécs székváros jellege néhány év múlva valóban meg is szűnt — néhány hónapra. Napóleon elől 1809-ben, május végén nemcsak a bécsi udvar tagjai, hanem a bécsi kormányhatóságok is Budára és Pestre menekültek; egy részük a győri csatavesztés után innen is tovább, és csak az október 14-i békekötés után szállingóztak vissza lassan Bécsbe. Buda és Pest azonban ekkor sem volt a birodalom fővárosa, szerepe csupán a menekültek befogadására szorítkozott. Napóleon le-