Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848
adása, széna- és trágyaeladás, halottaskocsi használati díj és 1828-tól kezdve (amikor a város országos vásártartási jogot kapott) a vásárvám-jövedelem beszedése. Ezekből a bevételekből tartotta karban a városgazda a városi épületeket, pótolta a felszerelési tárgyakat, és ezekből fedezte a felvett kölcsönök tőke- és kamat-törlesztéseit. A város harmadik pénztára a Contributions Cassa volt, amelyet az állami adó beszedője (a Contributions Einnehmer) kezelt. A három pénztár közül ez volt a legjelentősebb. Ez a pénztár ugyanis nemcsak a hadi- és a háziadót, s nemcsak a katonaságnak adott élelem, takarmány és szállás, a vármegyei huszárok tartása, a megyei előfogatok, a vármegyei rabok élelmezése fejében befizetett térítési összegeket kezelte, hanem 1800-tól kezdve a földesúri taksát is. Az uradalommal kötött szerződés értelmében ugyanis az óbudai jobbágyok és zsellérek földesúri terheiket (cenzus, konyhai ajándékok, fonás, pálinkafőző üst után járó összeg, robot) egy összegben (taksa, Grundgeld) váltották meg. S mivel ugyancsak 1800-tól kezdve ugyanebbe a pénztárba folytak be a községi hozzájárulás címén kivetett összegek, és igen sokszor a városi mészárszéktől, a kocsmától, a téglavetőtől származó jövedelem is, a községi háztartás szükségleteinek a legnagyobb részét ebből a pénztárból fedezték. Innen fizették a katonaságnak adott élelem, takarmány, elszállásolás, fuvar, a katonatiszteknek adott ajándékok és az újoncállítás költségeit. Ebből a pénztárból fedezték a vármegyei huszárok és a rabok eltartásával, a megyei előfogatokkal, a vármegye és az uradalom embereinek adott ajándékokkal, az úriszék tartásával kapcsolatos kiadásokat, a papok, tanítók, városi alkalmazottak fizetését, napidíjait, a város számlájára dolgozó mesteremberek munkadíjait, a városi épületekre, fogatokra, a téglaégetósre, fuvarokra, a lelencek tartására és más célokra fordított kiadásokat. A hadiadó beszedője, tehát a Contributions Cassa kezelője ebből a pénztárból évente kisebb összegeket a bíró rendelkezésére bocsátott a szükséges sürgősebb kiadások fedezésére. A bíró ezekről az összegekről számadást vezetett, s azt a tanács és 1844-től kezdve az uradalom is felülvizsgálta. A Buda és Pest környéki falvak vezetői a telkes jobbágyok soraiból kerültek ki. A jobbágyság A falvak választásától, valójában a földesurak akaratától függött, hogy ki lesz a falu öregbírája, perceptora % $ az gatasa (adószedője), ki lesz az árvaatya, és kik lesznek az esküdtek (elöljárók). A községi választásokról feljegyzések nem ismeretesek. A falvak elöljáróinak különböző forrásokból származó névsorai alapján azonban megállapítható, hogy az 1836. évi törvénycikkeknek az elöljáróságok választására vonatkozó rendelkezései után nem volt szükség ezekben a falvakban az addigi gyakorlattal ellenkező változtatásokra. Az 1836. évi törvény szerint ugyanis az öregbírót és a törvénybírót a földesurak által kijelölt legalább három alkalmas személy közül, de — általában az esküdtek közül — „minden helységben, vagy annak határában házat vagy fekvő javakat bíró és a választáson jelenlevő helybeli lakosoknak egyenként számítandó szavazatával" évenként (ősszel) kellett megválasztani. Ugyancsak évente kellett választani az esküdteket (általában meg is választották — nyilvánvalóan földesúri kívánságra — évente ugyanazokat, akik az előző évben is azok voltak) és a kisbírókat (földesúri kijelölés nélkül, s ezek személyenként valóban változtak is évről évre), valamint az éjjeliőröket és a csőszöket. A falvak bírái ós esküdtjei hajtották végre a vármegye, a katonaság és a földesurak rendelkezéseit. Ők gazdálkodtak a község vagyonával, haszonvételeivel, ők munkáltatták meg a község szántóföldjeit, kaszáltatták a rétjeit, ők gondoskodtak a katonaság elszállásolásáról és az ellátásáról, segédkeztek a földesurak tisztjeinek a kilenced és a tized beszedésében, jelölték és küldték ki a jobbágyokat, zselléreket robotra. S általában ők voltak kötelesek gondoskodni arról, hogy a jobbágyok pontosan teljesítsék kötelességüket a földesurak kívánságára. Feladatuk volt a községre kivetett adó beszedése; és még előzőleg: a földesúr felügyeletével annak a személyenkénti kivetése is. Az egyes falvak igazgatási és gazdálkodási rendje általában egyöntetű volt, különbségek csupán a nagyobb lélekszámú és határú községek, illetőleg a mezővárosok esetében jelentkeztek. 29 Előfordult az is, hogy a bíróválasztásnál súlyos ellentétek támadtak a földesúr és a jobbágyok Keresztúri között. Például 1843-ban Keresztúron, amikor a község földesurai által jelölt három személy bíróválasztás közül a jobbágyok egyet sem voltak hajlandók megválasztani. Nyíltan szembeszálltak nemcsak 1843-ban a földesúri, hanem a megyei hatalommal is, mert nem látták biztosítva azt, hogy a földesurak jelöltjei közül bármelyik is a község érdekeit tudta volna képviselni. A keresztúri jobbágyok mozgalmát a megyei hatalom letörte, a mozgalom vezetőit elfogták és a megyei börtönbe zárták. 30 A jobbágyok mozgalma érthető volt, de sem a törvény, sem a hatalom nem engedte meg azt, hogy ezt az érthető kívánságukat megvalósíthassák. 2!) Budapest története III. 449
