Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

desúri épületek bérletével, a számadások felülvizsgálásával, a templomi ülések kérdésével és kisebb ügyekkel foglalkozott. A zsidó község hatásköre korlátozottabb volt a keresztény községénél. A zsidó község ugyanis csak az elsőfokú közigazgatás tennivalóit látta el, mert a zsidók közötti jogvitákban a zsidó egyház volt illetékes. A keresztény községgel bizonyos függőség csak a negyvenes években alakult ki, amikor a zsidók is belekapcsolódtak a rendszeres hadiadó-fizetésbe. Addig a XIX. században már több, mint 3000 főnyi óbudai zsidóság csak a türelmi adót fizette, amelynek beszedésével három adószedő foglalkozott. A rendfenntartást négy fertálymester végezte. A község alkalmazottja volt a zsinagóga és a zsidó szegényintézet gondviselője is. Városi A lakosság számának növekedése, a város gazdasági és társadalmi fejlődése a XIX. század alkalmazottak első felében Óbuda igazgatási szervezetének bizonyos mértékű differenciálását tette szükségessé. Már a XVIII. század végén kialakult a telekkönyvvezető hivatala, mert szükségessé vált a házakhoz és a szőlőkhöz fűződő jogok és jogátruházások nyilvántartása, s a birtokjogot igazoló teleklevelek kiadása. Az úrbéres földekről nem készült városi nyilvántartás, mert ezeket csak földesúri engedéllyel lehetett átruházni. Ugyancsak a XVIIL század végén találkozunk először Óbudán szegényatyával (később kórházatyának nevezték). Óbudán különféle adományokból 1777-ben szegényházat létesítettek, és ezt az 1840-es években kórházzá alakították át. Az adományokból létesült alapot kezelte a szegényatya. Ez az alap évek során oly mértékben növekedett, hogy a szegényház, illetőleg a kórház fenntartásához szükséges összegeken kívül kölcsönöket is adhattak belőle. A húszas években a szegényház mellett szegényintézetet is létesítettek a városban a szegények segélyezésére, a koldusok támogatására. Ennek az intézetnek a vagyona egy részét is pénzkölcsönre fordították. E két szegényintézet, illetőleg alap vagyonánál jóval nagyobb volt az árvavagyon, amelyet a XVIIL század közepétől kezdve az árvaatya kezelt, és amelyből jelentős kölcsönökhöz jutottak - elsősorban — az óbudai lakosok. Nem véletlen, hogy míg a különböző városi számadásokat csak a harmincas évek végétől és a negyvenes évek elejétől kezdve vizsgálta felül — a tanácson kívül — a földesúr is, addig az óbudai árvaszámadások uradalmi felülvizsgálata már 1824-től kezdve rendszeres volt, holott csak az 1836. évi IX. törvénycikk utalta a földesurak hatáskörébe az árvaatya kirendelését. A város lakói által különböző címeken fizetett adókat két pénztárban kezelték. Volt egy Contracts Cassa (földesúri tartozások pénztára) és egy Contributions Cassa (adópénztár). Ezeken kívül volt pénztára a városgazdának is. Városi A Contracts Cassât 1800-tól kezdve a földesúri váltságösszegek beszedője (a Contracts Einnehpénztarak mer

) kezelte. Ebbe a pénztárba azok az összegek kerültek, amelyeket az óbudai lakosok az uradalommal kötött szerződés alapján fizettek: a dézsmaváltság és a földesúri haszonvételek (mészárszék, malom, kocsma, pálinkafőző, téglavető) váltsága. A Contracts Einnehmer számolt el a mészárszékekre vásárolt marhákról, juhokról, ő készített kimutatást a mészárszékekre kiadott és ott kimért húsokról, a zsidó községnek átadott kóserhúsról, a város területén levő malmokban őrölt lisztről, a malomvámról és kezdetben a téglaégetésről is. Óbudán 1809-ben ugyanis téglainspektori állást létesítettek, és ettől kezdve a téglainspektor adott számot arról, hogy a városi téglaégetőben hány tégla és cserép készült, és hogy mennyi volt a téglaeladásból a bevétel. Ezekben a számadásokban a város kommunális tevékenysége is tükröződik, de világosan megmutatkozik, hogy az óbudai a pesti tanácsnál is csekélyebb mértékben törődött az ilyen irányú tevékenységgel. A földesúrtól megváltott haszonvételeknek csak egy részét kezelte maga a város, másik részét magánosoknak adta bérbe. A városi gazdálkodásban nagyobb szerepet szántak a kicsinyes pénzügyletekből származó csekély és bizonytalan haszonnak, mint a kommunális vállalkozások eredményeinek. A mészárszéken, a téglavetőn és a malmon kívül más kommunális vállalkozás Óbudán nem volt, és kommunális tevékenység sem folyt. Amit Budán és Pesten a város maga végeztetett el, a városi utcák javítását, karbantartását, építését, azt Óbudán a házbirtokosok maguk voltak kötelesek elvégezni. A tanácsnak, illetőleg a bírónak a szerepe csak az volt, hogy az utcákat szakaszonként felosztotta és a házbirtokosok mellé kétkezi munkára zselléreket osztott be. A szőlőhegyi utak javítását, karbantartását, valamint a szőlőcsőszök alkalmazását a szőlőbirtokok nagyságának arányában kivetett községi hozzájárulásból fedezték. Az országutak'javítását a vármegye végeztette el a város lakói által teljesített közmunkával (1844—48 között az óbudaiak a promontori országút építésén is végeztek közmunkát). Az utcák tisztítására, a csatornázásra, az éjszakai világításra az óbudai számadáskönyvekben nem találhatók adatok. Feltételezhetően kommunális jellegű tevékenységre halvány és meglehetősen bizonytalan utalás csupán a városgazda számadásaiban található, amikor kútásásról és árokkészítésről van szó. Azonban kétséges, hogy ez a tevékenység a városban folyt-e; talán inkább a város birtokán. Városgazdát 1803-tól kezdve alkalmaztak Óbudán, és feladata a város birtokainak, jövedelmeinek és kiadásainak a kezelése volt: földek, épületek, helyiségek, kocsmák, pálinkafőző bérbe-