Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

Buda város kiadásai között összegében és arányában a személyzeti kiadások voltak a legmagasabbak. A XIX. század első felében a kiadások fokozatosan, ha nem is olyan nagy mértékben, mint Pesten, de emelkedtek: 1790—1846 között a két és félszeresére. A fizetések emelkedése Budán alacsonyabb volt, mint Pesten, és az emelések ellenére is — mintegy hatvan százalékkal — alacsonyabbak maradtak. A fizetések összege azonban nem volt azonos az alkalmazottak jövedelmével, a fizetéseket ebben az időben jelentősen egészítették ki a tisztviselőket illető hivatalos díjak.

27 A fizetések mellett a személyzeti kiadások csoportjában az élelmezési díjak, a lakáspénzek és az éjjeliőrök, rendőrök ruházatára fordított összegek Budán éppúgy csekély összeget tettek ki, mint Pesten. A város többi kiadásai viszonylag jelentéktelenek voltak. Az ügyviteli kiadások (irodai szükségletek, iitiköltségek, napidíjak, fuvarosok, bírósági és ügyészi kiadások) összege évente pár ezer forint volt, az összes kiadásoknak másfél-két százalékát tette ki. Valamivel jelentősebbek voltak az épületjavításokra (mint a városháza, városi épületek, kaszárnyák, színház, fürdő) és időnként új épületek, telkek vásárlására fordított összegek. A gazdasági szükségletekre fordított kiadások (termények, termékek, anyagok, állatok vásárlása) a XIX. század első felében fokozatosan csökkentek. Budán 1790-ben 50 000 forint körül fizettek ki ilyen célra (a kiadások mintegy 34 százalékát), a század első évtizedeiben már csak a kiadások 12—15 százalékát tették ki a gazdasági kiadások, 1840 után pedig 10 százalék alá estek. Személyzeti kiadások Egyéb kiadéisok 4. ÓBUDA ÉS A KÖZSÉGEK IGAZGATÁSA Óbudai bíró és tanács Külső tarrá cs Óbuda a XIX. század első felében is a Kamara fennhatósága alatt álló mezőváros volt, része az Óbuda—visegrádi koronauradalomnak.

28 Az alsófokú igazgatás és a bíráskodás szervezete sem változott. A bíró és a 12 tagból álló tanács látta el a lakosok jogainak megóvásával kapcsolatos feladatokat: a hagyatéki ügyek, az árvaügyek, az ingatlan-átruházások, a polgári keresetek intézését — és ítélkezett kisebb bűnügyekben. Az egész községet érintő ügyek intézése (minden katonai év elején a földesúr által kijelölt három személy közül a bíró megválasztása, a megüresedett belső tanácsi helyeknek a külső tanács tagjai közül való pótlása, a felsőbb rendeletek végrehajtása, a terhek megállapítása és felosztása, a számadások megvizsgálása, községi alkalmazottak felvétele és elbocsátása) az 1761ben létrehozott külső tanács, más néven választott polgárság hatáskörébe tartozott. A külső tanács tagjainak a száma a XVIIL század végén harminc fő volt, ez a szám a XIX. század elején már negyvenre emelkedett. A külső tanács élén 1799 óta választott szószóló állott, s tagjainak a fele a gazdákból és a zsellérekből, negyedrésze a kézművesekből, másik negyede a magyarokból állott. Tagjai voltak a külső tanácsnak a községi tisztviselők: városgazda, adószedők, árvaatyák, a szegényház, illetőleg a kórház gondviselője, a hegymesterek és téglainspektor is. A külső tanács tagjainak a számát 1825-ben harmincra csökkentették, de ez a szám hamarosan hatvanra emelkedett. Ekkor már megszűnt a magyarok külön képviselete. A külső tanács tagjainak kétharmada ettől kezdve a szőlősgazdák, egyharmada a kézművesek közül került ki, és ekkor vált gyakorlattá az is, hogy a bírót három éven keresztül a szőlősgazdák, két éven keresztül a kézművesek közül választottak és viszont. Bizonyos változás ezen a rendszeren a „községeknek belső igazgatásáról" szóló 1836. évi IX. törvénycikk alapján történt. Ettől kezdve az elöljáróság tagjait az egész „keresztény község" tanácsú város évente megerősítette, illetve újraválasztotta. Addig a tanácstagság életfogytiglanra szólt. Pest vármegye Óbuda mezőváros belső tanácsát 1840-ben nyilvánította rendezett tanácsnak és elsőfokú hatóságnak. Ekkor ruházták fel a belső tanács egyik tagját a városkapitány feladatkörével, a bírót pedig két tanácsbelivel együtt a szóbeli perek bíróságának hatáskörével. Ók ítélkeztek ettől kezdve a 200 forint értéket meg nem haladó keresetek esetében, a világos adóssági perekben értékhatár nélkül is, ha az adós magát a szóbeli perek bíróságának alávetette. Óbudán 1788-tól kezdve a „keresztény község" mellett, mint közigazgatási egység, zsidó község is működött, külön elöljárósággal. A zsidó község élén is bíró állott, volt egy belső tanács (két esküdt és öt ülnök), egy huszonnégy tagú külső tanács, élén a szószólóval, s egy hatvan főből álló képviselőtestület. Á hatvanas testület, a külső, valamint a belső tanács és esetenként egy bizonyos összegnél nagyobb adót fizetők együttes tanácskozásokat tartottak, amelyeken általában az egész zsidó községet érintő ügyeket tárgyalták: új tagok felvétele a községbe, jogászok és tanítók alkalmazása, a rabbik fizetése, a községi háztartás, az adóterhek felosztása. A belső tanács a községi tisztségek betöltésével, a kóserlníssal és pászkával való ellátással, hagyatéki, árva- és szegényügyekkel, segélykezésekkel, a községi helyiségek fenntartásával, a fölRendezett Zsidó község