Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

IV. IGAZGATÁS, POLITIKA 1. A VÁLASZTOTT POLGÁRSÁG ÉS A TANÁCS Hülff városbíró eltávolítása A polgárság a tanács ellen II. József halála előtt, 1790. január 28-án a türelmi rendelet és a jobbágyviszonyok szabályozására vonatkozó intézkedésein kívül minden újítását eltörölte. Az eltörlésről szóló rendeletet Pest vármegye március 2-án hirdette ki (a gyűlésen több pesti polgár is jelen volt). Március 7-én pedig a jozefinista rendszerrel már korábban is elégedetlen pesti választott polgárok követelték a városi tanácstól a korábbi intézkedések hatályon kívül való helyezését, valamint a tanács lemondását. A pesti választott polgárság is részt vett tehát a II. József halálát követő nagy nemzeti felbuzdulásban. A II. József által megválasztatott városbíró, de voltaképpen a tanács ellen fordult, élesztve évtizedes torzsalkodásnak tüzét, a szűkebb érdekekkel szemben viszonylag szélesebb önkormányzat érvényesülését követelve; mindezt természetesen a királyi kiváltságlevél érvényesítése érdekében, állítván, hogy a kiváltságlevél által biztosított jogokból nagyon kevés maradt a XVIIL század eleje óta a polgárság kezén. Nemzeti felbuzdulás és polgári érdekek véletlen összetalálkozása volt ez: Hülff Bálint városbíróval — mint a jozefinista rendszer képviselőjével — és a tanáccsal — mint a polgárság érdekeinek az elárulójával — egyszerre kívántak leszámolni. A városi tanács Hülff Bálint városbíró eltávolításával próbálta a választott polgárságot leszerelni. Az eltávolításra Hülffnek egy meggondolatlan kijelentése alkalmat is adott, és ezért április 11-én a választott polgárság és a tanács látványosan megfosztotta bírói hivatalától. Ez azonban a polgárságot nem elégítette ki; a tanács lemondását is követelte. Uj tisztújítást — nem új tanács-, hanem csak — új városbíró-választását Majláth József királyi biztos határozott fellépésére tartottak, amikor Boráros Jánost választották meg. A polgárság tehát ekkor nem tudta célját teljesen elérni, a tanács eltávolításáért azonban a küzdelmet nem adta fel.

1 À polgárság törekvésének a következő hetekben az is tápot adott, hogy a júniusban Budán megnyitott országgyűlésen a városi követek (köztük Buda és Pest követei is) nem tiltakoztak az ellen a javaslat ellen, hogy a jövőben hivatalokat csak nemesek viselhetnek. Nem tiltakoztak, mert érdekeiket nem sértette, többségükben maguk is nemesek voltak, mint Margalits János és Laszlovszky József — Buda, Boráros János és Sarlay József — Pest város követei. A polgárság elégedetlenségét a bécsi udvar a nemesség visszaszorítása céljából igyekezett a legteljesebb mértékben kihasználni. Hoffmann Alajos Lipót egyetemi tanár izgatása nyomán a pesti polgárok augusztus 8-án kérvénnyel fordultak a királyhoz, amelyben hangsúlyozták a nemesség és a polgárság közötti ellentétet, valamint a tanácsosok és az országgyűlési követek önző viselkedését, és azt kérték, hogy a polgárság választhasson követeket a maga kebeléből. A kérvényt Hoffmann fogalmazta, s a király szándékának megfelelően november végéig még 10 város (Nagyszombat, Újvidék, Eperjes, Temesvár, Rozsnyó, Eger, Zombor, Arad, Buda és Pozsony) polgársága írt alá hasonlót, a szabad királyi városoknak alig egynegyede. A városi tanács tudomást szerzett a polgárság kérvényéről, és azt „botrányos, a nemesség megvetésére és a negyedik rend gyalázatára irányuló írásnak" nevezte. Feszi György ácsmestert, választott polgárt megfenyegetve próbálták az „összeesküvést" felszámolni, bár a már a királynál levő kérvényt nem vonhatták vissza. A polgárság egy részét sikerült megfélemlíteniük, de a mozgalmat nem sikerült felgöngyölni. A pesti polgárság mozgalmának a leszereléséhez a tanács hatalma kevés volt. Sokkal inkább elősegítette azt az a politikai siker, amelyet a király az országgyűlésen a nemességgel szemben százada kivívott. A király ugyanis, amikor elérte célját (a nemesség nemzeti függetlenségi törekvéseinek a letörését), nemigen törődött a polgárság követeléseinek megvalósításával. Az már csak szánalmas utójátéka volt a nagy felbuzdulásnak, hogy 1790 végén az egyik vagyonos pesti választott polgár, Tuschl Sebestyén színházbérlő — a király hallgatólagos beleegyezésével — a pesti polgárőrség megbízható tagjaiból lövész századot szervezett, nyíltan a király támogatására a nemességgel szemben, valójában a tanács ellen is, a polgárság jogainak és érdekeinek érvényesítése céljából. A városi tanács a Helytartótanács segítségével néhány hónap alatt leszerelte ezt a kísérletet, amely a politikai éretlenségnek és az erőtlenségnek éppiigy kiáltó példája volt, mint a leszerelés gyors sikere is következménye a polgárság hirtelen támadt és túlzott illúziói szétoszlásának. Tuschl lövész