Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

Liedernann terve Lipótrend alapítására Mahl és Spillenberg terve Városi követelő az országgyűlésen A polgárfelvételek korlátozása Tiszteletbeli polgárok Az illúziók olyan — szintén naiv — tervezetben éltek már csak tovább ezek után, mint amilyen Liedemann Sámuel pesti kereskedőé, aki a kor szokása szerint egy szabadkőműves szervezethez hasonló társaságot kívánt létrehozni Lipót-rend néven, amelynek céljaként a polgárság nevelését és a nemesség befolyásának a megszüntetését tűzte ki. A Rend szervezetében kialakult öntudatos polgárság Liedemann elképzelése szerint előbb-utóbb kiszorította volna a városok nemesi származású és gondolkodáséi vezető rétegét, s nemcsak a városok vezetését vehette volna át, hanem az országgyűléseken is megfelelő szerepet játszott volna. Liedemann terve azonban nem valósulhatott meg: a király elutasította azzal az indoklással, hogy az idő nem alkalmas megvalósítására. A Lipót-rend tervénél még naivabb volt az a kísérlet, amellyel Mahl pesti órásmester és Spillenberg Pál ügyvéd próbálkozott 1791 őszén: a rendekhez akartak folyamodni a polgárság érdekében és kérvényük aláírására más városok lakosságát is rávenni. Eredménye ennek a vállalkozásnak sem lett, és felmerülése pillanatában is inkább a polgárság kapkodását jelezte, nem a józan megfontolást. Arra nem gondoltak, hogy a polgárság érdekeinek az érvényesítését nemcsak a tanács hatalmának a visszaszorításával és a választott polgárság szerepének a növelésével, hanem magának a választott polgárságnak mint önmagát kiegészítő, tehát csak elnevezésében választott testületnek a megreformálásával kellene elkezdeni. Reformjavaslatot az országgyűlés által kiküldött bizottság számára Majláth József dolgozott ki, s ez — megvalósulása esetén — lehetőséget adott volna arra, hogy a polgárság közvetlenül választhassa meg az electa communitas tagjait; ezáltal a nemesség visszaszorítását is elérhették volna. A bizottság azonban ezt a javaslatot éppúgy nem fogadta el, mint Ocsai Balogh Péterét sem, amely a városi követek országgyűlési helyzetét kívánta látszólag a polgárság érdekében szabályozni, valójában a nemesség érdekeit biztosítani. Ugyanis az országgyűlésen az egyes városok követeinek nem együttes, hanem külön szavazati joga volt, s a szabad királyi városok számának a szaporodása folytán a városi szavazatok száma már megközelítette a megyei szavazatokét. Balogh az országgyűlési követek számának megállapításakor a népességszámot kívánta figyelembe venni, s a szabad királyi városok közül a 20 000 lakoson felüliek 2—2, a tízezren felüliek 1 — 1, a kisebbek pedig húszezres körzetekbe osztva 2—2 követet küldhettek volna ülési és szavazati joggal az országgyűlésre. Ezek a javaslatok nem kerültek az országgyűlésen tárgyalásra, sőt 1790 után az egyes városok külön szavazati joga is megszűnt; az összes városoknak együttesen csak egy szavazata volt a XIX. század eleji országgyűléseken. A nemesség meg a liberális ellenzék álláspontja a városi kérdésben a reformkori országgyűléseken egybehangzó volt: a városi követeket nem tekintették a polgárság képviselőinek. ,,Minden szabadválasztási, közigazgatási s törvényhozási jussokat a polgárok egész tömegének a kizárásával csak azon csekélyszámú testület gyakorolja, mely önmagát választja, kiegészíti s utasítja, s mindezen polgári közjussokban a többi polgárok még csak közvetve sem részesülnek" — írták Deák Ferenc és Hertelendy Károly Zala megyei követek 1840-ben.

2 A polgárság azonban a városok lakosságának csak csekély részét tette ki, s a XVIII. század vége óta egyre erősödött a városi tanácsoknak az a választott polgárság által is támogatott törekvése, hogy a polgárok számának a növekedését korlátozza.

3 A polgárfelvételek száma a XIX. század első felében nem is növekedett a város lakosságszáma növekedésének az arányában, amihez a városi tanácsok elzárkózásán kívül még az is hozzájárult, hogy — főképp Pesten — a vagyonosabb lakosság egyre növekvő része nem is törekedett a polgárjog elnyerésére. Ugyanis a XIX. század első felében már megszűnt az a feltétel, hogy ipart és kereskedést csak a polgárjog birtokában lehetett folytatni, s legfeljebb Budán, a polgárjoghoz kötött bormérési jog indokolhatta a polgárság soraiba való törekvést. Pesten például az 1820-as években a több mint 700 kereskedő közül csupán 114 volt a kiváltságolt polgári kereskedelmi testület tagja. Hasonló volt a helyzet — bár kisebb mértékben — a kézművesek között is. Míg Pesten 1828-ban a polgárok száma 1673 volt, az önálló kézműveseké 2886, Budán pedig 1315 kézművest írtak össze, míg a polgárok száma csak 1052 volt; és mindkét városban a kézműves polgárok mellett voltak természetesen kereskedő polgárok, ingatlantulajdonos polgárok, sőt polgárjoggal rendelkező értelmiségiek és nemesek is.

4 Ugyanez a jelenség tapasztalható ekkor számos más magyarországi szabad királyi városban is. A polgár címnek már nem sok haszna volt. Üresen hangzó haszontalan címért nem volt érdemes a magas polgárdíjat kifizetni. Voltak mindkét városban — nem nagy számmal ugyan — olyanok is, akik ingyen (gratis) kapták meg a polgárjogot. Ezeknek a többsége a XVIIL században városi tisztviselőkből, alkalmazottakból került ki. A XIX. század első felében az ilyen ingyenes polgárjog-adományozás azonban már igen ritka. Az 1791 — 1843 között Pesten felvett 29 gratis-polgár közül csak 6 volt városi tisztviselő; 17 viszont azért kapott ingyenes polgárjogot, mert mint insurgens szolgálta a várost a nemesi felkelések idején. A gratis-polgárság a XIX. század első felében egyre inkább a tiszteletbeli polgárságnak felelt meg — és átmenet volt a díszpolgárság felé.