Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

gyító hatását tekintve — ezt tartották a legerősebbnek. A Sáros-fürdőt tulajdonosa, Kaischer Szilárd ügyvéd 1832-ben kiépíttette ugyan, de ezt a fürdőt továbbra is elsősorban „az alsóbb rendűek", valamint a közeli kaszárnya beteg katonái látogatták. Igen szegényes volt a Gellérthegy északi lábánál levő Rác-fürdő is, annak ellenére, hogy Buda egyik leglátogatottabb fürdője volt (főképp a szegényebbek látogatták). A budai fürdőkben a közös medencék meglehetősen zsúfoltak voltak (a Rác-fürdő közös medencéjében egyszerre százan, a S áros-fürdő ben kétszázötvenen fürödhettek). A Rudas-fürdő közös medencéjéről 1831-ben írta egy utazó, Pirch porosz vezérkari kapitány: „olyan utálatos látványt nyújtott, hogy sietve hagyta el azt, mihelyt megtehette". Aki tehette, az a külön fürdőszobákat vette igénybe. A természettudósok a budai hévizek gyógyító hatását a XIX. század elején már egyre inkább hangoztatták és bizonyították. Külföldi szakemberek is felfedezték, hogy „Magyarországnak számos gyé)gy fürdő je és gyógyforrásai között Buda fürdői kiváló helyet foglalnak el. Gyógyító erőit a gyakorló-orvosok legkülönfélébb és legmakacsabb krónikus megbetegedés esetén is csodálatos eredménnyel alkalmazzák." Ez a megállapítás azonban inkább a budai fürdők által nyújtott lehetőségekre vonatkozott, mint ezeknek a lehetőségeknek a kihasználására. A pesti Pesten a XVIIL században fürdő nem volt, a pestiek kizárólag a budai hévfürdőkre voltak furdok u

t

a

i

va> Hévizek hiányában Pesten fürdők létesítésére a lehetőséget először a Duna és az ásványvíz-források nyújtották, később került sor mesterséges fürdők (gőzfürdők) létesítésére. Az első ásványvíz-fürdőt 1806-ban állította fel Rumbach Sebestyén, Pest város tisztiorvosa a mai Rudas László utca és a Munkácsy

r Mihály utca sarkán levő telkén, miután 1804-ben kutatás közben vastartalmú forrásvízre bukkant. Ez a vasas-fürdő — két évtizeden keresztül a város egyetlen gyógyfürdője — a budai fürdőkhöz képest igen szerény méretű volt, és meglehetősen gyér látogatottságát a használat drágasága okozta: a budai fürdők közös medencéiben egy órai fürdés 2 krajcárba került, Rumbach vasas-fürdőjében 1 forintba. A második ásványvíz-fürdő 1826-ban nyílt meg a terézvárosi Nyár utcában, Gamperl pesti polgár telkén, ahol a tulajdonos 1817-ben — szintén kutatás során — ásványvízre talált. A harmincas évek elején találtak vastartalmú ásványvizet a terézvárosi Hársfa utcában, majd a Király

7 utcában (ma Majakovszkij utca) is. Mindkét hetven fürdő-intézeteket létesítettek. Pestnek a XIX. század első felében tehát négy ásványvíz-fürdője volt, amelyek elsősorban gyógycélokra szolgáltak. Létesítettek azonban tisztálkodási célra is fürdőket. Ezek közül az elsőt 1822 —23-ban építették a mai Roosevelt tér és József Attila utca sarkán. (229. kép.) Ez a fürdő, amely ebben az időben az ország legelegánsabb fürdője volt, a vizét a Dunából kapta, s ezért kezdetben Duna-fürdőnek nevezték. A fürdő oszlopcsarnokában felállított Diana istennő szobra után azonban a Diana-fürdő elnevezés ment át a köztudatba. A Diana-fürdő után még két tisztálkodási célt szolgáló fürdő létesült Pesten. Az egyik a mai Paulay Ede utcában, a Meszet its-féle fürdő, a másik a mai Majakovszkij utca és Tanács körút sarkán állott Orczy-házban levő fürdő. Ezt a két fürdőt elsősorban a zsidó lakosság látogatta. Az ásványvíz-fürdők és a tisztálkodási fürdők mellett az 1840-es években Pesten egy harmadik fürdő-típus is meghonosodott: a gőzfürdő, amelyet az egykorúak orosz-fürdőnek neveztek. Az első ilyen fürdő 1840 körül nyílott meg a belvárosi Szarka utcában, ezt követte a Városliget mellett 1841-ben megnyitott orosz-gőzfürdő, majd 1844-ben a Kiskereszt (ma Kazinczy) utcai gőzfürdő. A Dunában való fürdés biztonsága céljából már a XVIIL század végén (1789-ben) létesítettek Duna-fürdőt, „hol életveszély nélkül megfürödhetni" lehetett. A budai katonai parancsnokság 1817-ben bécsi mintára a Császár-fürdőtől északra katonai uszodát, „úszó-intézetet" létesített. Ezt az uszodát 1833-ban Pestre helyezték át, és megengedték, hogy a közönség is használhassa. Az érdeklődés a biztonságot és bizonyos fokú kényelmet nyújtó Duna-fürdők iránt ebben az időben megnövekedett, és egymás után állítottak fel éijabb és újabb Duna-fürdőket: 1829-ben a Dunának a mai Lánchídtól északra eső részén. Ettől nem messze a harmincas években egy újabbat, amely 1840-től kezdve mint az „első nemzeti úszó-iskola" működött. (172. kéj).) Ugyanebben az időben a pesti görög templommal szemben is nyílt fürdő és uszoda — kizárólag nők számára. Egykorú orvosi véleménynek szerint ezek a Duna-fürdők nemcsak felfrissítési szempontból voltak hasznosak, hanem bizonyos betegségek gyógyulását is elősegítették. Létrejöttükben és elterjedésükben azonban nemcsak ezeknek, hanem a biztonsági szempontoknak is lényeges szerepük volt. Nem véletlen, hogy amikor 1842-ben az országban először mentőegy

7

esület, mentőintézet létrehozását javasolták, annak célja a „Buda és Pest közti Dunán vészéibe jutottak megmentése" volt.

80 'álorjház ^ XIX. század első felében Budán és Pesten számos — egykorú kifejezéssel szólva — „közhasznú és jótevő intézet" keletkezett. Ezek közül a zálogházat a Helytartótanács állította fel 1787-ben Budán, de 1802-ben Budáról Pestre helyezték át, s ez lett az ország fő-zálogháza. A zálogháznak Pestre való áthelyezését az itteni forgalom és a lakosságszám rohamos növeke