Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

171. A Császár-fürdő udvara 1850 körül. R. Alt rajza után F. J. Sandmann kőnyomata A másik magánkórház Pesten a Pólya József által 1843-ban a Városliget közelében létesített elmegyógyintézet volt. Pólya az intézet felállításával kettős célt tűzött ki: egyrészt orvosi segítségnyújtást, másrészt, hogy gyakorló fiatal orvosoknak lehetőséget adjon arra, hogy a gyógyításnak Magyarországon addig kevésbé figyelembe vett ágában magukat egyénileg képezhessék. Elmegyógyintézet az országban ekkor sehol sem volt. A kórházakban biztosítottak helyet őrjöngőknek is. Pólya elmegyógyintézetében 12 szoba állott a fizető elmebetegek rendelkezésére. Egykorú források szerint eredményesen is gyógyított, azonban intézetét pénzügyi okokból nem tudta huzamosabb ideig fenntartani: egy beteg gyógyításáért és ellátásáért évente 800 vagy 1000 forintot kellett fizetni. A városi, egyházi, egyleti és magánkórházakon kívül a XIX. század első felében két nagy katonai kórház volt Pesten. Az egyiket, az állandó katonai kórházat 1783-ban helyezték el az Invalidus-palota hátulsó részében; a volt invalidus kórházat ekkor változtatták át helyőrségi kórházzá. Ebben a kórházban évente mintegy 5000 katonát, hadirokkantat kezeltek. A kórház a helyőrség nagy létszáma miatt meglehetősen zsúfolt volt. A zsúfoltságon nem segített a másik pesti katonai kórház, a Duna mellett, a mai Hámán Kató utcától délre II. József idején felállított tábori kórház sem, mert annak megközelítése, állapota és felszerelése nem volt megfelelő. A fürdők gyógyintézet jellege is egyre inkább kibontakozott a XIX. század első felében, és A budai ezen a téren különösen Buda volt előnyös helyzetben. Gyógyító erejű hévforrásai révén keletke- fürdők zett fürdőit nemcsak tisztálkodás céljából keresték fel a város lakosai, illetőeg a városban megfordulók, hanem gyógyulás érdekében is. A városi lakosság számának és a forgalomnak a növekedése következtében a fürdők forgalma is jelentékeny mértékben emelkedett, s ez szükségessé tette a fürdők bővítését. Uj fürdő ebben az időszakban nem keletkezett, de valamennyi régi budai fürdőt megnagyobbítottak a XIX. század első felében. A Császár-fürdőt 1802-ben Marczibányi István vásárolta meg. 1804 után a fürdőt kiépíttette, majd az irgalmasrendi szerzetesek kezelésére bízta. Az egyre növekvő igények miatt a fürdő egy-két évtized alatt szűknek bizonyult: 1841-ben Hild József hozzákezdett az átépítéséhez, bővítéséhez. A Császár-fürdő mellett Buda másik elegáns és — mivel a városhoz közel esett — igen látogatott fürdője a Rudas-fürdő volt. Ennek a fürdőnek az elhanyagolt állapotát már 1794-ben megszüntették, de — mint az egykorúak írták — ,,a mostani kényelem és ízlet kívántaté>ságainak megfelelő fürdőintézetté" csak 1831-ben lett, amikor a város, mint saját tulajdonát, „modern stílusban" kiépítette. Mind a Rudas-, mind a Császár-fürdőben a társasági életnek is biztosítottak lehetőséget, vendéglővel, kávéházzal. (171. kép.) Buda többi fürdője a XIX. század első felében, bár átalakításukra szintén sor került, a Császárfürdőnél és a Rudas-fürdőnél szerényebb volt. A vízivárosi Fő utcai fürdőt, amely 1796 óta a König család tulajdona volt, de csak néhány évtized múlva nevezték el a tulajdonosa után Király-fürdőnek, igen szegényesnek tartották. Csak 1826-ban került sor arra, hogy a fürdőt bővítsék. A Sáros-fürdő (a mai Gellért-fürdő helyén), amely 1809-ben került a város tulajdonából magánkézbe, a Király-fürdőnél is szegényesebb volt, jóllehet Buda összes fürdői közül — gyó27* 419