Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

elején igen nyomorúságos volt. A sötét, rendetlen szobákban télen a betegek a földre szórt szalmán feküdtek, szorosan egymás mellett, s a sebeket kötszer helyett durva zsák vászonnal kötötték be. Új városi kórház építésének a gondolata már a XVIII. század közepén felmerült, megvalósítására azonban nem került sor. A mai Rókus Kórház alapjait 1781-ben lerakták ugyan, de akkor még nem kórház, hanem szegényház építésére gondoltak. Az új városi kórházat 1796—1798 között építették fel. (170. kép.) A mellette álló kápolnáról Rókus Kórháznak nevezett városi kórházat 220 beteg befogadására tervezték. Ez azt jelentette, hogy megnyitása idején 130—140 pesti lakosra jutott egy városi kórházi ágy (ugyanakkor a bécsi Allgemeines Krankenhausban 180 lakosra). A kórházban ápolt betegek száma az első évben 873 volt, 1819-ben már 1606. Ez a szám a húszas évek közepén 2000, 1830 körül pedig már 3000 fölé emelkedett.

78 A növekvő számú lakosság számára a városi kórház alig három évtized alatt szűknek bizonyult, és egymásután nyitották meg a városi kórház fiókkórházait: 1825-ben a józsefvárosi Zerge-házban (a mai Bródy Sándor utcában), majd szintén a Józsefvárosban a Grabovszky-házban, aztán a terézvárosi Dohány utca és Nyár utca sarkán levő Mayerffy-házban, s végül a Kőfaragó utcában levő Zöldfa-házban. A Rókus Kórház bővítésére, a mai Rákóczi úti szárny építésére csak 1837-ben került sor. 1841-ben a városi kórház már 500 beteg befogadására vált alkalmassá, és a negyvenes években évente 8—10 000 beteget ápoltak a Rókus Kórházban. A betegek száma az 1846 —47-es években az ínség és járvány miatt már 12 000 fölé emelkedett, és ekkor ismét fiókkórházat kényszerültek nyitni a Zöldfa-házban, de helyeztek el betegeket a mai Népszínház utca és Csokonai utca közötti területen levő városi barakkokban is. A pesti városi kórházban egyaránt ápoltak férfiakat, nőket, gyermekeket, a betegeknek általában több mint 60 százalékát ingyen. A betegeket vagy a polgármester és a rendőrség utalta be a kórházba, vagy a testületek (céhek, kereskedők testülete, majd a vasútigazgatóság és mások), vagy pedig saját költségükre kerültek be. A Rókus Kórház városi kórház volt ugyan, de betegeinek a negyvenes években csak 17 százaléka volt pesti, 59 százaléka magyarországi és 24 százaléka külföldi. A betegeknek ez a megoszlása egyrészt Pest város társadalmi képének a tükröződése, másrészt annak a következménye, hogy a Rókus Kórházat már alapításakor is központi kórháznak szánták, amely nemcsak a városi betegek és szegények ápolására szolgál. Ennek a központi szerepnek a következménye az, hogy már a XIX. század eleje óta itt működött a kórházi főorvos vezetésével a himlő elleni védőoltó intézet, és innen küldtek oltóanyagot és műszereket az ország minden részébe. A Rókus Kórház központi szerepét bizonyította és biztosította az is, hogy a kormányzására kirendelt városi bizottság elnöke mindig egy, a Helytartótanács által kinevezett biztos volt. A nagy városi kórház mellett a XIX. század első felében a többi pesti kórház meglehetősen kicsiny volt. Az egyetemi klinika, ahol a harmincas években csupán 54 ágy állott, elsősorban oktatási célokat szolgált. Igen szerény méretű volt az 1805-ben létesített izraelita hitközségi kórház is, amely kezdetben az Orczy-házban (a mai Tanács körút és Majakovszkij utca sarkán) működött. Az izraelita kórház 1809-ben már külön házba költözött, és ekkor nyitottak külön szobát a női betegek számára. Ez az épület hamarosan szűknek bizonyult: 1815-ben a terézvárosi Kereszt utcába (ma Kazinczy utca) költözött a kórház, 1827-ben a Nagydiófa utcába, 1830-ban pedig egy Dohány utcai bérházba, ahol két nagy kórteremben 15—20 beteget tudtak elhelyezni. Végleges kórház építésére 1840-ben került sor, és az lij zsidó kórház a mai Jókai utca és Aradi utca sarkán 1842-ben nyílott meg. A kórházban csaknem 60 betegágy volt. A zsidó kórházban a negyvenes években évente általában több mint 300 beteget ápoltak. Nem kifejezetten kórház, hanem inkább szegény intézet volt a nem egyesült görögök és vlachok 1787-ben a Duna-parton, a templom mellett alapított ,,szegényápoldája", amelyet jótékony adományokból tartottak fenn. Jelentős és úttörő vállalkozás volt Schöpf-Mérei Ágoston egyetemi tanáré, aki 1839-ben részvénytársasági alapon létrehozta a Pesti Szegénygyermek-kórházi Egyletet, s még ugyanabban az évben a józsefvárosi Ötpacsirta utcában (ma Puskin utca) megnyitotta 12 ággyal a pesti szegénygyermek-kórházat, amelyben az első évben 245 gyermeket gyógyítottak, és igen sok beteget kezeltek részben kórházi rendelésen, részben a beteg lakásán. A gyermekkórház 1845-ben azOsz utcába (ma Szentkirályi utca) költözött, és itt már több beteget tudtak elhelyezni. A pesti szegénygyermek-kórházban 1839—1847 között 14 800 gyermeket gyógyítottak. A kórházat túlnyomó többségben pesti és budai beteg gyermekek vették igénybe, de hoztak ide csaknem 2000 beteget az ország különféle részeiből is. Schöpf-Mérei Ágoston még a gyermekkórház létesítése előtt, 1836-ban Pesten egy ortopédiai intézetet is állított fel a Dohány utcában, amelyet 12 leány és 6 fiú számára rendezett be. Az intézet kiegészítő részéül szolgáló testgyakorlási helyiséget bejárók is igénybe vehették. Az épület, amelyben az intézet működött, 1838-ban az árvíz idején romba dőlt. Schöpf-Mérei Ágoston az árvíz után már nem állította fel újra az ortopédiai intézetet.

79