Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

170. A pesti Rókus Kórház, 1834. S. Lehnhard t rézmetszete Budán a XVIII. század végén két polgári kórház volt:

76 a városi kórház, amelyet Szent János Budai és Kórháznak neveztek, és a II. József uralkodása alatt a Vízivárosban létesített női kórház, az f^f^mk Erzsébet-apácák kórháza. A Szent János Kórház, tulajdonképpen a városi szegényház a XIX. század elején még igen elhanyagolt és leromlott állapotban volt, és ezért új, nagyobb kórházat építettek a régi helyére (a mai Széna téren), amelyet 1820-ban adtak át rendeltetésének. Az új épület rendeltetése kettős volt: egyrészt szegényház, másrészt női kórház, amelynek nyolc szobájában 90—100 beteget tudtak elhelyezni. Az Erzsébet-apácák női kórháza a vízivárosi volt ferences kolostorban működött,

77 de jóval nagyobb volt, mint a városi Szent János Kórház: itt évente 300—400 beteg nőt ápoltak. Marczibányi István építtetett 1805-ben a volt ferences templom északi oldalához egy kétemeletes épületet szegényház céljára, mint a homlokzat felirata hirdette: ,,A gyámoltalan betegeknek menedékhelyül". Az irgalmasrendi szerzetesek kórházát — kizárólag férfi betegek számára — 1806ban alapították, de nagyobb fellendülése csak akkor következett be, amikor 1815-ben Marczibányi István a Császár-fürdőt a rendnek adományozta, s amikor kiváltságot kaptak gyógyszertár felállítására. A Császár-fürdő közelében, a volt ácstelep helyén álló kétemeletes kórház nem városi kórház volt. Városi lakosokat csak a városi osztályon ápoltak, a többi ágy a „különféle céhbeli legények s a birodalom többi részei vagy külhoni, szóval minden a budai község körébe nem tartozó betegek" rendelkezésére állt. Az irgalmasrendi szerzetesek kórházukban 1815—1845 között évente 1500—2000 beteget gyógyítottak. E három polgári kórházon kívül volt még egy kisebb női szegényház és kórház a Krisztinavárosban, amelyet a budai Nőegylet állított fel. Az 1840-es években itt 29 ágy állott a betegek rendelkezésére. Buda legnagyobb kórháza a XIX. század első felében a vízivárosi Fő utcában álló kétemeletes Helyőrségi kórház volt, ahol évente átlag 3000 beteget ápoltak. Azonban ezeknek a betegeknek csak egy része tartozott a budai helyőrséghez, többségük vidékről vagy Pestről került ide nyáron, hogy krónikus betegségük gyógyításához a Gellért-fürdőt is igénybe vehessék; számosan voltak olyanok is, akik betegségük miatt leszereltetni kívánták magukat, s itt kerültek orvosi megfigyelés alá. A Gellért-fürdő közelében levő kaszárnya nyáron a beteg katonák kórházaként volt használatos, s mint ilyent, a budai Helyőrségi kórház fiókjának tekintették. Éppúgy, mint a kiscelli volt trinitárius kolostort is, amelyben a Helyőrségi kórház túltelítettsége esetén 160 beteget tudtak elhelyezni. Óbudán a XIX. század első felében három kórház volt. A városi kórházat 1797-ben alapították. Ez a kórház a mai Kórház utcában működött egy kis földszintes épületben, ahol 12 beteget tudtak elhelyezni. A városi kórházhoz 1829 óta szegényház is csatlakozott. Az óbudai zsidó kórházat 1772-ben a hitközség alapította, s az izraelita Szent-egylet kezelésébe adta át. Ez a kórház a Zichy utcában működött. Óbuda harmadik kórházát a Dunagőzhajózási Társaság létesítette 1838-ban a hajógyári munkások részére a mai Hatház-telepen. Pesten a XVIII. század végén csupán két kórház volt: a városi kórház és az igen szerény kere- Pesti kórházak tek között működő egyetemi klinika a Hatvani (mai Kossuth Lajos) utcában. A mai Nyáry Pál utca és Veres Pálné utca sarkán álló Kecskeméti-házban működő városi kórház az 1790-es évek 27 Budapest története III. 411