Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848
soroksári és a keresztúri lakosság száma is, Csaba és Cinkota lakosságszámának alakulása Hidegkéit és Békásmegyer fejlődéséhez hasonló. Az új települések (Szentlőrinc, Gubacs, Szentmihály, Megver, Űjmegyer, Istvánhegy) lélekszáma ebben az időszakban még nem volt jelentős, csupán Űjmegyer, másnéven Újpest lakossága jelentett az átlagosnál nagyobb tömeget. Egy-két Buda és Pest környéki helységtől eltekintve Buda, Pest, Óbuda és a környék lakos- Bevándorlás, sága nem a természetes szaporodás következtében növekedett elsősorban, hanem a nagyarányú elvandorlas bevándorlások következtében, amelyekkel párhuzamosan elvándorlás is volt. Már a kortársak is észrevették a XIX. század elején, hogy „egyetlen család se tudja itteni származását a harmadik generáción túl visszavezetni, kivéve néhány görögöt és rácot, különösen nem a zsidók. Magyarok, szlovákok, erdélyiek, osztrákok, csehek, morvák, stájerországiak, tiroliak, olaszok, franciák, bajorok, svábok, szászok, rajnavidékiek, svájciak, lotharingiaiak és mások vándorolnak megszakítatlanul Pestre, keresik itt a szerencséjüket, s közben meg is találják." n Az elvándorlásra, illetőleg a lakosság mobilitására jellemző, hogy 1735 és 1822 között a pesti belvárosi háztulajdonos családoknak mintegy 80 százaléka kicserélődött; és 1822-ben — alig száz esztendő leforgása alatt — az eredeti tulajdonos családoknak csupán 2 százaléka maradt meg a Belvárosban. Nemcsak a régi lakosság cserélődött gyorsan, hanem az újonnan bevándoroltak is; az 1772-ben háztulajdonos belvárosi családok közül csak 10,5 százalék található meg 1822-ben, az 1786-ban tulajdonosok közül pedig 20,8 százalók. Fennmaradt hiányos adatokból tudjuk, hogy pesti születésűek költöztek el és telepedtek le Ausztriában, Csehországban, Sziléziában, Galíciában. Viszont azt is tudjuk, hogy a belvárosi háztulajdonosok esetében azoknak csupán 10 százaléka volt pesti származású, többségük a bevándoroltakból került ki. 12 2. A LAKOSSÁG TAGOLÓDÁSA A) Foglalkozási és vagyoni tagolódás Egykorú írók a város társadalmának a helyzetét vizsgálva, jogi és foglalkozási kategóriákat összekeverve állapították meg, hogy a város lakossága öt osztályba sorolható. 13 AJegelőkelőbb osztályt e csoportosítás szerint a főnemesség alkotta, amely annak ellenére, hogy száma Budán és Pesten egyaránt jelentősen megnövekedett a XIX. század első felében, a többi osztályhoz képest számszerűen elenyésző volt. A második osztályba a nemeseket, katonatiszteket és értelmiségeket (honoráciorokat) sorolták. Ezeknek egy része (mint ahogy a főnemesek egy része is) szerepelt a polgárok között, de többségük polgárjog nélküli volt. Ebből az osztályból a katonatisztek mindkét városban meglehetősen kevesen éltek, annál nagyobb és egyre növekvőbb számban jelentkeztek a nemesek és az értelmiségiek (honoráciorok), főképp Pesten, ahol a század második negyedében mái egyre inkább ők határozták meg a városnak ha nem is a társadalmi, de a politikai és kulturális arculatát. Ezek a kategóriák elsősorban jogi kategóriák voltak, amelyek azonban bizonyos mértékben foglalkozási vagy vagyoni helyzetet is jeleztek, vagyonit a főnemesség és nemesség egy részénél, foglalkozásit az értelmiségieknél. Azonban mindhárom esetben előfordultak e társadalmi csoporton belül különféle szintű és rangú tisztviselők is. A városi társadalom másik három osztályát foglalkozási alapon különböztették meg: kereskedők, kézművesek, valamint munkások és napszámosok. Az ilyen alapon megkülönböztetett osztályokon belül természetesen óriási különbségek adódtak, hiszen a kereskedőinek nevezett osztályban éppúgy benne foglaltattak a vagyonos nagykereskedők, mint a szatócsok és a házalók, hasonlóképpen a kézműves osztályba is a gazdag arnyművesek, a szegény foltozó vargák, vagy a munkát kereső mesterlegények. A különbségek jelentkeztek — bár kisebb mértékben — — a munkások és napszámosok osztályában is. A városi lakosság tagolódásának megállapítására, a társadalom egyes rétegeinek a meghatározására tehát a jogi kategóriákon (s a foglalkozási kategóriákkal kevert jogi kategóriákon) túlmenően sokkal inkább alkalmas a pusztán foglalkozási és vagyoni kategóriákat figyelembe vevő csoportosítás. A XVIII. század végéről nem rendelkezünk olyan adatokkal, amelyekből a városok teljes Buda lakoslakosságának foglalkozási és vagyoni megoszlását pontosan megállapíthatnánk. Ezért kényte- ságának lenek vagyunk olyan forrásokra támaszkodni, amelyek viszonylag a legtöbb adatot tartalmaz- {° 9 0 a ^^^ zák, és összehasonlításra is lehetőséget adnak. Budán ebből a szempontból az adóösszeírások a iyg$.ban leghasználhatóbbak, annak ellenére, hogy ezekben sem szerepelt a város teljes felnőtt férfilakossága, hanem csak azok, akik ingatlanbirtokuk vagy foglalkozásuk, jövedelmük alapján
