Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

munkát is vállaló adózók közül került ki. A budai hegyekben, Promontoron vagy Tétényben nem ezeknek voltak szőlőbirtokaik, hanem a kereskedőknek és a kézműveseknek — ezek közül elsősorban a mészárosoknak, pékeknek és kőműveseknek. A csak szőlőbirtoklásból élők száma Pesten az adózó lakosság számához viszonyítva igen csekély volt; a kereskedők és kézművesek számára pedig a szőlőbirtok a tőkebefektetés lehetőségét nyújtotta.

75 Szőlőművelés Budán, ahol a szőlőművelésnek a XVIII. században jóval nagyobb volt a szerepe, mint Pesludan, szőlő- ten ^

a varos gazdasági életének a döntő tényezője volt), a visszaszorulás folyamata jóval lassabban és bonyolultabban következett be. A szőlőterület Budán 1793—1847 között 351 katasztrális holddal növekedett. E növekedés azonban elsősorban a XIX. század első negyedében történt: a budai művelt szőlőterület nagysága 1793-ban 3675 katasztrális hold volt, 1827-ben már 3943 katasztrális hold. Ez a terület 1827 és 1847 között már csak 83 katasztrális holddal növekedett. Ez a növekedés azonban nem azt jelenti, hogy Buda növekvő számú lakossága igényelt nagyobb szőlőterületet. A 351 katasztrális holdat kitevő új szőlőterületből 1847-ben 250 hold nem budai lakosok birtokában volt. Míg 1793-ban a nem budai lakos szőlőbirtokosok a budai szőlőterületnek csak 7 százalékát bírták, ez az arány fél évszázad alatt 12,5 százalékra emelkedett. A két város gazdasági élete szempontjából azonban az is lényeges, hogy a nem budai lakos szőlőbirtokosok sorában a pesti lakosok budai szőlőbirtoklásának a nagysága és aránya csökkent a XIX. század első felében. Míg 1793-ban a pesti lakosok a budai szőlőhegyekben 445 negyed szőlőt birtokoltak (a szőlőterület 6,1 százalékát), 1847-ben már csak 290 negyed szőlőt (a szőlőterület 3,5 százalékát). Ugyanezen idő alatt a környékbeli jobbágyfalvak (elsősorban Budakeszi és Budaörs) lakosai által a budai területen birtokolt szőlőterület nagysága 72 negyedről 725 negyedre növekedett, 0,9 százalékról 9 százalékra. Az „idegenek" térhódítása a budai határban nyilvánvaló jele annak, hogy a szőlőbirtoklás, a szőlőművelés továbbra is jelentős tényezője ugyan a város gazdasági életének, de jelentősége már csökkenőfélben volt. Nem változtat ezen a megállapításon az sem, hogy a budai lakosok továbbra is birtokoltak jelentős szőlőterületeket a környező helységekben, elsősorban Promontoron, Tétényben és Óbudán. Az általuk bírt szőlőterület nagysága ezekben a helységekben sem növekedett. A szőlőművelés jelentőségének csökkenését, illetőleg bizonyos mértékű átalakulását bizonyítják azok az adatok is, amelyek az egyes városrészek lakói által a budai határban birtokolt szőlőterület nagyságára vonatkoznak. Az egyes városrészek lakóinak a birtokában 1793 — 1847 között levő szőlőterület nagysága (negyedekben, tehát 800 négyszögölekben meghatározva) a következőképpen oszlott meg:

76 1793 1810 1827 1847 Vár 971 785 663 637 Víziváros 2481 2540 2522 1776 Országút 716 880 970 1066 Újlak 1053 1078 1107 1246 Tabán 1412 1595 1587 1558 Krisztinaváros 197 359 616 756 A vári lakosok által birtokolt szőlőterület nagysága a XIX. század első felében fokozatosan csökkent: 1793—1847 között több mint egyharmadával. A vízivárosiak esetében a szőlőterület nagyságának a csökkenése csak az 1820-as évek vége felé kezdődött, ettől kezdve azonban rohamos mértékű volt: míg 1793-ban a vízivárosiak birtokában volt a budai szőlőterület csaknem 34 százaléka, s birtokuk nagysága még az 1820-as években is 30 százalékon felül volt, ez az arány 1847-ben 22 százalékra csökkent. Buda többi városrésze esetében kisebb-nagyobb mértékű növekedés, illetőleg stagnálás tapasztalható a XIX. század első felében a szőlőterület nagysága tekintetében. A tabáni lakosok által birtokolt szőlőterület nagysága 1810 után aligalig változott, a teljes szőlőterülethez viszonyított aránya pedig szinte változatlan volt. A XVIIL század vége óta évtizedekig nem volt jelentős az újlakiak által birtokolt budai szőlőterület növekedése sem, csak az 1820-as évek vége óta emelkedett nagyobb mértékben, bár ez az emelkedés viszonylagos, hiszen az újlakiak budai szőlőterületének az arányában csak jelentéktelen változás történt: 14,3 százalékról 15,5 százalékra való emelkedés. Jelentősebb volt, mind nagyságát (716 holdról 1066 holdra), mind arányát (9,7 százalékról 13,2 százalékra) tekintve az országúti lakosok budai szőlőbirtoka nagyságának a növekedése. Erre a növekedésre — az újlakiakkal ellentétben — főképp 1830 előtt került sor. A szőlőterület nagyságának a növekedése a krisztinavárosiak esetében a legnagyobb és a legfeltűnőbb; az arány 1793-tól 1847-ig