Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

szerezte be, de 1846 óta használta az Esztergom vidéki szénbányákat, és az ő kezén volt a tokodi szénbánya is. A kocsigyártásban az 1840-es évek során jelentősebb vállalkozás nem volt. Budán, a Krisztina- Kocsigyártás városban Schnapp Mihály, Pesten Westermayer János és József, valamint Kölber Jakab kocsigyárai működtek. Közülük Kölber üzeme 1843-ban kapta meg a gyári kiváltságot. Évi forgalma ezekben az években már 100 000 forinton felül volt, s gyárában 59 különféle mesterségbeli munkást foglalkoztatott. A pesti és a budai kocsigyártás továbbra is igen magas színvonalú volt. Ezt a színvonalat Kölber Jakab nemcsak tartani, hanem fejleszteni is igyekezett. A negyvenes években két új iparágban is keletkezett gyár Budán és Pesten. Budán, a Kriszti- Uj iparágak navárosban egy volt bécsi gyáros egy társasággal létrehozta az Első Magyar Szarugomb- és Pémárugyárat 1845-ben. Pesten, ugyancsak 1845-ben, Sárkány és Herman „nürnbergi díszműáru" kereskedő cég létesített packfong (kínaezüst) és packfongáru készítő üzemet (az első packfonggyár 1823-ban alakult Németországbari, 1825-ben Bécsben). A pesti és a budai gyáripar a negyvenes években, a kétségtelen fejlődés ellenére is, meglehetősen szerény méretű volt. Egy-két kivételtől eltekintve nagyobb üzem nem alakult, a nagyipari fejlődésnek csak az alapjait rakták le néhány gőzgép alkalmazásával. A munkagépek gyártása és alkalmazása azonban nagyobb mértékű volt, főképp a textilipar területén. A gyárak'létesítését az 1840. évi törvény megkönnyítette ugyan, a nagyváros és a piac igényelték is az ipari termelés mennyiségi és minőségi növelését, az Iparegyesület és a Védegylet társadalmi téren ezt elő is kívánta segíteni, de egyrészt a még mindig erősen érvényesülő céhes korlátozások, másrészt a tőke óvatossága következtében a pesti és a budai gyáripar nem tudott nagyobb arányban kibontakozni. 4. MEZŐGAZDASÁG A város — elsősorban Pest — kereskedelmi és ipari fellendülésének természetes velejárója volt a XIX. század első felében a mezőgazdaság szerepének további háttérbe szorulása. Pest helyrajzának leírása során már szó volt arról, hogy a város művelhető területe (a szőlőterületet kivéve) az 1789. évi kataszteri felmérés és 1852 között kisebb lett. Budán ugyanebben az időben a szántóföldek, szőlők és erdők területe bizonyos mértékben növekedett, csupán a rétek területének a nagysága csökkent, legelőterülete pedig a városnak 1820 után már nem volt. Ezek a területi változások azonban önmagukban csak kevéssé utalnak arra, hogy a mezőgazdaság szerepe a két város gazdasági életében miképpen változott, alakult. Pesten a művelhető területek kisebbedését érthetővé teszi a város határának a rendezése (a MezőgazdaVárosliget létesítése, a fasori szőlők telepítése, az erdőtelkek kiosztása, a szántóföldek területé- sag Pesten nek más célra való elfoglalása), s ugyanakkor a város gazdasági életében a mezőgazdaságnak a további fokozatos háttérbe szorulása is. A szántóföld-birtokosok az adózó lakosságnak 2,3