Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

A pesti eukorgyá r Az óbudai Hajógyár Gőzgépek alkalmazása Textilipari üzemek keletkezése a védegyleti mozgalom hatására egyéb gazdasági eszközöket. A munkáslétszám 1846-ban 60-ra emelkedett, 1847-ben pedig egy 8 lóerős gőzgépet állítottak fel az üzemben. A Hengermalomhoz és az óbudai hajógyárhoz képest a budai Ganz-öntöde ebben az időben még szerény kis vállalkozás volt: 1848 decemberében a Hengermalom kőszénszükséglete 160 000, az óbudai hajógyáré 200 000 mázsa volt, a budai Ganz-vasöntödéé csak 11 000 mázsa. A harmadik nagyobb új vállalkozás, amely Pesten ebben az időben gőzgépet alkalmazott, a Pesti Cukorfinomító Társaságé volt. Lichtl Károly 1841-ben megbukott cukorfinomítóját az 1844-ben megalakult Pesti Cukorgyár Egyesület vette át. Az Egyesület részvénytársaságot hozott létre (155. kép), és célja elsősorban a hazai termésű répacukor és csak mellékesen a gyarmati cukor finomítása volt. A Cukorgyár Egyesületet, mint a Hengermalmot is, pesti nagykereskedők és magyar nagybirtokosok hozták létre, de vásárolt részvényeket néhány bécsi tőkés is. A pesti cukorfinomító gyár mellett az Egyesület két fic-küzemet is létesített: a Komárom megyei Füzítőn és Kishalászában. Ezekben az üzemekben csak a répaszárítás történt, a cukorfinomítást kizárólag a pesti gyár végezte. Az állandó munkáslétszám Pesten 80 fő volt, a vidéki üzemekben — a cukorkampány idején — 130 fő. A pesti gyár azonban nemcsak a saját melléküzemeiben készített nyerscukrot finomította, hanem a magyarországi cukorgyárakból is ide küldték finomítani a cukrot. A gyár méretére jellemző, hogy gőzgépének évi kőszénszükséglete 80 000 mázsa volt, tehát fele, mint a Hengermalomnak. Alkalmazott (14 lóerős) gőzgépeket a negyvenes években az Óbudai Hajógyár is, amely a Monarchia legnagyobb hajóépítő üzeme volt, és a dunai gőzhajózás hatalmas fellendülése következtében a negyvenes években igen nagyarányú fejlődésnek indult. A Duna Gőzhajózási Társaság igényeit kizárólag ez a gyár elégítette ki. Munkáslétszáma ebben az időben már csaknem 1000 fő volt. Az óbudai gyárban 1848-ig 28 személyszállító hajót készítettek (összesen 2206 lóerővel), s készült még — többek között — 7 vontatóhajó (összesen 1040 lóerővel), 23 vas áruhajó (több mint 30 000 mázsa hordképességgel), 2 balatoni árunaszád, 11 —12 sertéshajó, 8 vas kőszénnaszád (20 000 mázsa hordképességgel). Alkalmazott gőzgépet saját üzemében, saját készítésűt az a Knutzen Henrik is, aki gépműhelyét 1841-ben öntödével is bővítette. Feltételezhető, hogy Knutzen, aki Magyarországon először állított fel gőzgépet (1836-ban a gácsi posztéigyárban), és az ötvenes évek elején is foglalkozott gőzgépek felállításával, ebben az időben sem volt megrendelés nélkül. A Hengermalmon, a Ganz-öntödén, a cukorgyáron, a hajógyáron és Knutzen öntödéjén kívül még három üzemben működött gőzgép a negyvenes években: egy 6 lóerős gőzgép működött 1838-tól kezdve Fuchs Keresztély terézvárosi dohánygyárában (állítólag ez volt az első gőzgép a városban), egy 12 lóerős gőzgép 1847-ben a Gyáralapító Társaság budaújlaki fésűsfonó gyárában, és egy 16 lóerős gőzgép 1846 óta a pesti Örömvölgy utcában (ma Diószeghy Sámuel utca) működő Mitterdorfer János-féle spodiumgyárban (csontliszt-malomban) is. Budán és Pesten 1838—1847 között 11 gőzgépet állítottak fel, összesen 130 lóerővel. A gőzgépek száma meglehetősen kevés volt, és csekély a lóerő mennyisége is. Összehasonlító adataink ebből az időből nincsenek; csak 1851-ből tudjuk, hogy Budán és Pesten volt az ország összes gőzgépének a negyedrésze, a lóerőnek az ötödrésze. A Monarchia nagy városaiban (Bécsben, Brünnben) a gőzgépek száma és lóerőmennyisége két—háromszorosan meghaladta a budai és pesti gőzgépek számát. A gőzgépekkel való ellátottság terén a magyar (és a budai, pesti) ipar igen elmaradott állapotban volt. A gőzgépek számát tekintve például Poroszország kilencvenszeresen, a lóerőmennyiséget tekintve százötvenszeresen haladta meg Magyarországot. A magyarországi — és a pesti, budai — ipar ezekben az években még csak a kezdő lépéseket tette meg a nagyipari fejlődés útján.

71 Az ipar fejlődéséhez tőkés vállalkozásokra lett volna szükség. Azonban a kereskedelmi tőke, a nagybirtokosok és bizonyos mértékben a külföldi tőke érdeklődése szinte kizárólag a mezőgazdasági ipar (a malomipar és a cukorgyár) támogatásáig jutott el, de a kezdet nehézségei és a fejlődés előtt álló akadályok a vállalkozási kedvet meglehetősen lohasztották, a vállalkozókat óvatossá tették. Az ipar többi ágában a tőkés vagy egyszerűen a kereskedői érdeklődés és a létrejött üzemek többsége igen szerény méretű volt. A textiliparban — a védegyleti mozgalom hatására — kilenc kereskedő alapított kisebbnagyobb üzemet Pesten. Ezeknek az üzemeknek a révén a pesti textilipar mintegy 200 — 250 szövőszékkel, köztük Jacquard-gépekkel gyarapodott. A Védegylet lelkesen támogatta ezeket a vállalkozásokat, amelyek igen szerény tőkével kezdték meg működésüket. Ezek a vállalkozéik azonban nem szakítottak kereskedői tevékenységükkel; gyáraik tulajdonképpen közvetlenül kereskedésükhöz tartoztak. A negyvenes években három bécsi textilgyáros is áttelepedett Pestre. Koch Péter bársony- és selyemszövet gyára 1843-ban 14 széken 26 munkást foglalkoztatott. Fries és Zeppezauer selyemszövet gyártók 1845-ben telepedtek le itt, és ugyanekkor jött Esche Jéizsef sál- és „tibet"-gyáros is, aki a védegyleti mozgalom megcsillantotta lehetőségeket akarta kihasználni, de már 1847-ben tönkrement.