Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848
A gyár üzleti tevékenysége igen kiterjedt volt, nemcsak vásári megjelenéssel, újsághirdetésekkel igyekezett a figyelmet magára felhívni, hanem a gyári kiváltságlevél által biztosított jogaival élve Pesten kívül Debrecenben, Temesváron, Nagyváradon is állított fel lerakatokat, vagy adott bizományba Szegedre, Kassára árut. 61 Eger János Két kisebb üzem keletkezett még a konjunktúra idején Pesten. Működésükre vagy a céh pesti olajgyára akadékoskodása, vagy a tőkehiány és a konjunkturális lehetőségek változásai nyomták rá bélyegüket. Eger János György pesti kereskedő olajgyára 1795-ben alakult. Bár a francia háborúk konjunktúrája alatt a bécsi főparancsnokság és Bécs városa is vásárolt Egertől, és ő szállította Pest város világításiolaj-szükségletét is, a XIX. század első évtizedében főképp a nagybirtokokon, valamint a Hódmezővásárhelyen és Pozsonyban alakult hasonló gyárak konkurrenciája azonban a pesti olajgyár tevékenységét erősen korlátozta. Hesz Ferenc és Lipp Sebestyén bécsi lakatosok 1812-ben Pesten létesíteni szándékolt acélüzemének kezdetben a felállítását, majd tevékenységét a pesti késes céh akadályozta és korlátozta. Üzemüket alig-alig tudták egy-egy céhes kézműipari műhelynél magasabb színvonalra emelni. B) Üzemek alapítása a dekonjunktúra idején A konjunkturális időszakban (1790—1815 között) a céhes keretekből való szabadulás (ezt a gyári engedély és a kiváltságlevél jelentette), a szakértelem és a tőkeerősség volt a feltétele annak, hogy Budán, Pesten és Óbudán ipari üzemet, ,,gyárat" létrehozni és azt a gazdasági helyzet változásai ellenére is fenntartani lehessen. Ez a három tényező azonban együtt csak a legritkább esetekben jelentkezett: a céhek szigorúan és mereven őrködtek kiváltságaik felett, s aki ettől szabadulni akart, szakmai és üzleti szakértelmének érvényesítése mellett óriási emberi energiát volt kénytelen áldozni célja elérése érdekében. Eredményt azonban csak akkor érhetett el, ha megfelelő tőke állott rendelkezésére, s ezt a tőkét a nagy küzdelem közben nemcsak termelésével, hanem kereskedelmi tevékenységgel tudta biztosítani, hitelképességét pedig tőkét emésztő ingatlanszerzéssel. Valódi támogatást nem kaptak sem a várostól, sem az államtól: az engedélyek és a gyári privilégiumok csupán azt jelentették, hogy „boldogulásukat" rájuk bízták. Ennek az eredménye az lett, hogy míg az 1790 utáni, a régi, fennmaradt gyárak száma a három városban 9 volt, a konjunkturális időben keletkezett új gyárak száma pedig 16, de a konjunktúra végén már csak 15 „gyár" működött Pesten, a dekonjunktúra első évei alatt pedig ezek nagy része is megszűnt; új gyár viszont ebben az időszakban csupán 9 keletkezett, kiváltságot csak 6 kapott. Új üzemek Ezek közül az első volt a Diliinger Mátyás-féle kalapüzem, amely 1816-ban települt Bécsből alapttasa p es t re A kalapos céh makacs akadékoskodásai ellenére, a Helytartótanács támogatásával meg tudta vetni a lábát a városban, különösen az után, hogy a Bécsben elnyert kiváltságát Magyarországra is kiterjesztették. Kis üzem volt az az olajfinomító is, amelyet 1820-ban alapított Mauthner Mihály és Guggenheim József terménykereskedő a Terézvárosban; munkásainak száma csak ritkán érte el a 20 főt. Ebben az üzemben, amelyre 1822-ben kaptak kiváltságlevelet (és amely, mint kiváltságkérésükkel kapcsolatban állították: Lilien báró olajfinomítóján kívül az egyetlen volt az országban), világítási, étkezési és illóolajat készítettek. Ehhez a legjobb piacot Pest város biztosította. Lilien báró üzeme ugyan birtokán — a Fejér megyei Ercsiben — működött, azonban a kortársak is többször szinte pesti üzemnek számították, hiszen lerakata a Lipótvárosban volt. A város lakosságának számbeli gyarapodása, a város egyre fokozódó mértékű kiépülése és ezzel kapcsolatosan a világításhoz, valamint a katonaság számára szükséges olaj iránti igény növekedése még a dekonjunktúra idején egy másik pesti olaj malom felállítását és eredményes működését is lehetővé tette. Laszki Izsák a kezdetben szerény méretű két terézvárosi malmának a termelését fokozatosan növelni tudta, és hamarosan a helyi és a hazai piac igényeinek kielégítésén túl külföldi kivitelre is vállalkozhatott. A harmincas évek első felében már állandóan 35 munkást foglalkoztatott. Üzemét, amelyre 1836-ban kiváltságot kapott, akkor az ország legnagyobb olaj malmai között emlegették. Kis üzem volt a húszas évek első felében alakult, illetőleg kiváltságot nyert három új pesti szeszgyár — tulajdonképpen nagyobb méretű pálinkafőző üzem. Az egyiket Heinrich Antal pesti polgár létesítette 1816-ban; majd az 1818-ban még 33 munkást foglalkoztató, 11 pálinkafőző üsttel és 30 kisebb üsttel dolgozó Viriot üzem megszűnése után 1822-ben a Helytartótanácstól Heinrich üzeme gyárengedélyt kapott. A másik két pesti „szeszgyár" kis pálinkafőzőből keletkezett. Rothberger Dávid Wolf 1790 óta foglalkozott pálinkafőzéssel és árusítással, s amikor 1820-ban a végleges letelepedési engedélyt megkapta, kiváltságot kapott üzemére, noha akkor még a vagyona nem érte el a 40 000 forintot sem. A kiváltság birtokában üzeme fellendült: 1826-ban már nemcsak pálinkafőzéssel, hanem lengyel ánizslikőr és egyéb likőrfélesé-
