Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

A Pesti Kereskedelmi Testület 1802. évi előterjesztése Magyarországot ez ideig eleget nyomta el a bécsi kis- és nagykereskedelem, most szükségesnek látszik, hogy levegyék a láncokat a magyar kereskedőkről." Mivel Magyarországon a késedelmes igazságszolgáltatás miatt hitelt igen nehezen lehetett kapni, javasolták kereskedelmi bíróság szervezését. Kérték, hogy a nagykereskedőket külön kedvezményekben részesítsék, hogy a külföldi árukat csak magyar vámhivatalok vámolják el, ne kelljen értük bécsi kereskedőknek nyereséget adni, és ne gátolják, inkább kedvezményezzék a hazai termékek és iparcikkek kivitelét, javítsák meg az utakat, állítsanak fel nyilvános tőzsdét és nyilvános bankot. Ez utóbbi kívánságok nagy része természetesen elfogadhatatlan volt az osztrák kapitalizmus érdekeit képviselő bécsi udvar számára; jó néhány kérdés viszont igen közel állott az 1790-es évek nemesi-nemzeti mozgalmának gazdaságpolitikai törekvéseihez, s ezeket képviselte ekkor még az országgyűlés kereskedelmi bizottsága is, amelyhez — a királlyal vak) eredménytelen tárgyalások után — a pesti kereskedelmi testület mindezt mint panaszt és javaslatot felterjesztette. Hasonló és csak néhány kérdésben eltérő véleményt nyilvánított ekkor — külön beadványban — néhány pesti kereskedő is. Buda város — ahol a kereskedelem jelentősége a XVIII. század vége felé már szinte a minimálisra csökkent — a kereskedelmi bizottsághoz küldött felterjesztésében elsősorban a borkereskedelmet gátló konkurrencia, a borhamisítás és a borkivitelt akadályozó súlyos vámok miatt panaszkodott; látszólag tehát szűk helyi problémával foglalkozott. A város kereskedőinek az álláspontja azonban nyilvánvalóan megegyezett Pest város (és az ország) kereskedőinek az álláspontjával. Ugyanis a felterjesztésükhöz mellékelték azt az 1790-ben Magyarország kereskedőterületei által nyomtatásban kiadott Commentâtiót, amely a nemesi-nemzeti mozgalommal összefogó városok kereskedőinek a programja volt, s amely síkraszállt Ausztria ,,gonosz egyeduralma" ellen, és követelte, hogy (mint III. Károly korában) egységesen ötszázalékos vám ellenében legyen szabad a behozatal és a kivitel. A panaszok orvoslására és a javaslatok megvak')sítására azonban nem került sor. Hiábavalóak voltak a „formális gyarmattá sülyesztett" ország gazdasági fejlődését és ezzel kapcsolatban a magyar kereskedelem útjában álló akadályok csökkentését vagy eltávolítását célzó munkálatok, a javaslatokból nem lett törvény. II. József halála után visszaállítottáik a vámhatárt Magyarország és Ausztria között. 1792-ben pedig Ferenc császár az örökös tartományok kézmű- és gyáripara érdekében elrendelte az 1788. évi árukiviteli tilalom fenntartását, Az 1795. évi vámrendeletnél sem vették figyelembe az országgyűlési bizottság munkálatait; az 1788. évi vámtarifa maradt érvényben 1840-ig, amelynek célja szintén az osztrák ipar kedvezményezett helyzetének a fenntartása volt. A Martinovics-mozgalom elfojtása után a kereskedelem kérdése — mely az országgyűlési bizottság elgondolásában a függetlenségi törekvések megnyilvánulása volt — hosszú évekre lekerült a napirendről. Legközelebb az 1802. évi országgyűlésen foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Az országgyűlés által az anyagi érdekek javítása ügyében kiküldött regnicolaris bizottság a pozsonyi, pesti, budai és a győri kereskedelmi testületektől kért véleményt arra a kérdésre, hogy mik voltak eddig a magyar kereskedelem akadályai, és hogy milyen eszközökkel lehetne a magyar kereskedelmet fejleszteni.

2 A Pesti Kereskedelmi Testület véleményét Pozsonyban négy tekintélyes pesti kereskedő (Macher András, Glückswerth Mihály, Aebly Frigyes és Liedemann Sámuel) terjesztette elő. Részletesen felsorolták ismét a kereskedelem akadályait: az iparfejlesztés hiánya, a külföldi hitelek megszerzésének a nehézsége (amelynek egyik lényeges oka a magyar igazságszolgáltatásnak a kereskedelmi viszonyokra alkalmatlan rendszere), a mértékek és az áruk hamisítása, a vámrendszer, a rossz útviszonyok, a szállítás bizonytalansága és drágasága, az aránytalan híd-, út- és révvámok, a postakezelés rendetlensége, valamint a gyár- és kézműipar elmaradt állapota. A „javulásra vezető eszközök" közül az első helyen a személyes hitel, a kereskedőben való bizalom megteremtését említették, amelynek feltétele a szakszerű kiképzés, a jogosítványoknak csak a szakmailag és erkölcsileg megfelelő egyének részére való kiadása, a kereskedők véleményének az országos hatóságok részéről a megértés, hogy a kereskedő annak a gépezetnek a fő kereke, amely az állam jólétét és lakosai vagyonosságát emelheti. Követelték a kereskedelmi, váltó- és csődtörvényt, a kereskedők kötelező alaptőkéjének a megállapítását. Továbbá egy olyan központi szerv felállítását kívánták, amely egy helytartótanácsos elnöklete alatt az ország fő kereskedővárosaiból (Károlyvár, Kassa, Debrecen, Mosón, Pest, Pozsony, Temesvár) választott ülnökökből állna és évente négyszer Pesten, a vásárok alkalmával ülésezne, és feladata lenne az ország kereskedelmének vizsgálata, ellenőrzése, nyilvántartása és segítése. Kérték a kereskedelem szabadságának az engedélyezését, a kiviteli tilalomnak csak élelmi cikkekre (gabona, állat) és csak ínség idejére való korlátozását. Kérték az elvámolási eljárás egyszerűsí-