Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

Kovácsi és Hidegkút felől jövő utak) és Óbuda felől vezető országutakon a lakott területeket sorompók választották el a város határától. A sorompókat a vámszedés biztosítása érdekében állították fel az országutaknak azokon a pontjain, amelyeken kívül visszaélési lehetőség nem adódhatott, tehát sem a városi kövezetvám, sem — mivel ezek a pontok minden esetben a lakott területeken kívül estek — a harmincadvám bevételeket nem károsíthatták.

A város határának nagy részét a XIX. század első felében is, az előző századhoz képest szinte változatlanul, a szőlők foglalták el. Az egyes művelési ágak területe (katasztrális holdakban kifejezve) 1789—1852 között a következőképpen változott:3“

1789

1852

Szántóföld

1 364

1 866

Szőlő

3 720

4 190

Rét

1 766

1 665

Erdő

2 317

2 787

Legelő

1 587

—

Kert, nádas

77

118

Egyéb, utak

—

2 355

10 831

12 981

Az összeírások eltérései adódhatnak az egyes összeírások pontatlanságából, de a kép, amelyet ezeknek az adatoknak az alapján alkothatunk magunknak Buda város határának felhasználásáról és változásairól, a feltételezhető pontatlanságok ellenére is igen közel járhat a valósághoz. A szántóföldek területének növekedése 1821 után szoros kapcsolatban volt a rétek és a legelők területének a csökkenésével, ami indokolható az állattartás visszafejlődésével. Az erdőterület növekedése a város tűzifaellátása biztosítása érdekében a XVIII. század első felétől kezdve tartó hosszú fejlesztési folyamatnak az eredménye. A szőlők területének növekedése viszont természetes jelenség volt annak a városnak a határában, amely kereskedelmi vagy ipari téren nem tudott versenyre kelni fejlődő szomszédjával.

Buda város határában a XIX. század első évtizedeiben állandó lakótelepülés alig volt.40 (III. melléklet.) Itt-ott építettek csak a szőlők között présházakat, csőszkunyhókat, és csupán a szántóföldek, rétek, legelők mellett állott egy-egy majorság vagy pásztorszállás. A fejlődő város lakossága (nemcsak Budáé, hanem Pesté is) azonban már a XVIII. század végén kiránduló-, pihenőhelyeket keresett magának a budai határban, illetőleg annak a városból könnyebben elérhető részein. Az 1780-as években a gazdasági rendeltetésű épületek mellett már néhány, a kirándulók számára emelt épület is volt a budai hegyek között a Kamaraerdőben, a Kurucles felett és főképp a városhoz közelebb eső Zugligetben.

1 I 6. A Budakeszi út és környéke 1824-ben. F. Liebrich gouache festménye. Kiscelli Múzeum

283

Kiránduló- és 'pihenőhelyek