Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848
A tabáni település „előnyei” Építési .Bizottmány XIX. század első felének városleírásaiban szinte állandósult a Tabánról az a megállapítás, hogy az itteni szegényes, kicsiny kunyhók olyan látványt nyújtanak, mint a madárfészkek, és az egész Gellérthegy Betlehem városához hasonlít, miként azt a karácsonyi ünnepek idején képen ábrázolni szokás. (113—114. kép.) Nemcsak a másfajta városképhez szokott külföldi utazók, hanem a fejlődő és szépülő Budán vagy Pesten élők is már „felfoghatatlannak” tartották: milyen „előnyeik” lehettek az itteni első lakosoknak, hogy ide telepedtek, hiszen a terület- és vízhiány, a nehézkes hegymászás (különösen télen) és a viszonylag drága építkezés semmi esetre sem olyan momentumok, amelyek a letelepedést vonzóvá tennék. A házakat a Fő utcában jó anyagból építették és cseréppel fedték (itt a XIX. század első évtizedeiben jó néhány emeletes ház is épült). A hegy lejtőjén levő földszintes házak azonban legnagyobbrészt vályogból voltak, fazsindellyel fedve. A Tabán lakóinak többsége szőlőművelésből és állattartásból élt. Ez volt az egyik „előny”, amely az itteni települést nemcsak létrehozta, hanem fenn is tartotta; az ország legnagyobb szőlőművelő városának a napszámosai laktak itt. A másik „előny” a külváros forgalmi jelentősége volt. A Tabánon keresztül vezettek s találkoztak a hajóhídnál a délről (Pécs felől) és nyugatról (Székesfehérvár felől) jövő országutak, sőt a hajóvontató út is a Dunának az itteni partján húzódott. S ez különösen a Tabán Duna melletti részének bizonyos kereskedelmi jelleget adott, amely ugyan a XIX. század első felében Pest kereskedelmének szinte kizárólagos szerepe miatt az előző századhoz képest erősen csökkent. S ha a Gellérthegy oldala a kortársak előtt olyannak is tűnt, hogy azt gondolhatták: „egy rumeliai falut látunk a Balkán hegyoldalon”, a Rudas-fürdő és a hajóhíd közötti része a Tabánnak még bírt „némely csekély kereskedői élettel”. Ennek a következménye volt a Duna- parti rész szabályozása és kiépítése, valamint a Tabánban minden hétfőn tartott hetivásárok forgalma is. A harmadik „előnyt” a fürdők jelentették: Buda város öt régi fürdője közül három a Tabánban volt. Ezek a fürdők — a Sáros-fürdő kivételével — a városrész legjelesebb épületei voltak. Különösen a Bruckbad, a mai Rudas-fürdő volt kiemelkedő, amelyet bérlője 1794—1831 között oly mértékben bővített ki, hogy a város legszebb fürdőjével, a Császár-fürdővel is felvehette a versenyt. (115. kép.) A másik két tabáni fürdőt, a Rác- vagy Új-fürdőt és a Sárosfürdőt (a mai Gellért-fürdő helyén) általában a szegényebb emberek látogatták. Ezek az „előnyök” azonban a XIX. század első felében egyre kevésbé tudtak ennek a már akkor is elavult településnek fejlődési lehetőséget biztosítani. A Tabán Buda szegény negyede maradt, amely városiasodásra önmagától képtelen volt; a városi tanács pedig nem sokat törődött rendezésével, fejlesztésével. Nem adódott lehetőség a területi terjeszkedésre sem. Északról a Krisztinavárossal és a Halászvárossal szorosan összeépült. Délen és nyugaton kijelölt határai nem voltak, szőlőterületek vették körül. A szőlőterületek azonban a település kiterjesztésének nemcsak fekvésük miatt (mint a Gellérthegy meredek oldalain) állták az útját, hanem azért is, mert a szőlőterületek rovására ebben az időben Budán a város lakott területét növelni nem lehetett. A Sáros-fürdőn, illetőleg a Budafokra vezető országúton levő sorompón túli rész pedig a várostól való távolság miatt alkalmatlan volt a településre. A tabáni tűzvész hatása alatt — s nem a pesti Szépítési Bizottmány mintájára — rendelte el a nádor, hogy a budai városi tanács építési bizottságot alakítson „a város szépítésére, a biztonság növelésére és a veszélyek elkerülésére”. Az 1810. november 22-én megalakult budai Építési Bizottmány (Baucommission), amelynek elnöke a városkapitány volt, tagjai pedig két városi tanácsos és egy választott polgár, építési szabályzatot dolgozott ki. A szabályzat szerint a városban építkezést csak építő- és ácsmester által készített és a bizottság által jóváhagyott tervek alapján lehetett kezdeni. Megkövetelték a tűzfalak szabályos építését, a jó építési anyagok használatát, és a főbb utcákban épített házak homlokzatainak díszesebb kivitelezését is.38 A budai Építési Bizottmány hatásköre jóval kisebb volt a pesti Szépítési Bizottmányénál, s kizárólag a magánépítkezések engedélyezésére, az építésrendőri tevékenységre és a telekszabályozásokra vonatkozott. Szépítési feladatköre csekély volt, az építési szabályzat azt pontosan nem is határozta meg. Városrendezési, jövőbe tekintő szabályozási vagy városfejlesztési elgondolások sem a létrehozásakor a nádor, sem a működése során a bizottsági tagok vagy a városi tanács részéről nem merültek fel. 4. BUDA HATÁRA Budát nem vette körül határárok, mint Pestet. A lakott területek külső határai általában a szőlők voltak. Határárokra Budán nem volt szükség: a város elérésére, a városba való bejutásra más lehetőség nem volt, mint az országutak. A Promontor, Budaörs (ehhez csatlakoztak a 282
