Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

104. Korcsolyázók a ,, Városerdőcskcben", 1839. K. Schwindt aquatintája A futóhomok elleni védekezést tehát évtizedek szívós munkájával a városi települést közvetlenül körülvevő erdősáv létesítése révén észak —északkelet felől sikerült megvalósítani. Kelet és dél felől azonban a város továbbra is védtelen maradt, és a város lakói — mint Széchenyi István írta a Pesti por és sár című könyvében — kénytelenek voltak „mindig s mindent hamuszínű köntösben nézni s a természet sokszínű bájai helyett örökleg a homok bajaival küzködni". Természeti bájt a pesti határban ez idő tájt valóban nem találni, s az erdősáv létesítésének a megkezdésén túl szépítési szempontú változások nem is történtek. A határ egyes részein a XVIII. századi állapotok csak csekély mértékben és igen lassú ütemben változtak. Az egyik ilyen változást a vizafogói szántóföldek területének más célokra való felhasználása okozta. Nemcsak új majorságok keletkeztek ugyanis itt, hanem a Duna melletti részen, a Rákospatak torkolata és a inai Árpád-hídfő között a szántóföldek területén három új téglavetőt létesítettek a XIX. század első felében. Továbbá: a Lipótváros kiépülése következtében a Vizafogónak a Margitsziget közepével szemben fekvő részére kerültek az épületfa-kereskedők raktárai. Nem véletlen, hogy Pest határában elsőnek ezen a XVIII. században még kizárólag mezőgazdasági célokat szolgáló részén történtek a XIX. század első felében változások. Ez a terület - a Duna közelsége miatt — alkalmas volt egyrészt a város lakóterülete növelésére (a folyómenti városok mindig a vízfolyással ellentétes irányban terjeszkednek), másrészt kereskedelmi vagy ipari létesítmények telepítésére. A vári Ezt a célt szolgálta volna Hild János városrendezési tervének a megvalósítása is: a váci oroméi** száigútnak a Dunához való közelebb vitele. A Váci-gáttól (a mai Váci útnak a Marx tér és az tmbályozása Élmunkás tér közötti szakaszától) induló, a szántóföldek és a rákosi homok között kanyargó országút szabályozásainak vagy áthelyezésének a kérdését a XIX. század első felében állandóan napirenden tartották ugyan, de pénzügyi nehézségek miatt a döntést állandóan halogatták. Olcsóbb megoldásnak ígérkezett a régi kanyargós út kiegyenesítése, kiépítése, s ezt 1830 körül meg is vakisítottáik. S bár az út mellé — végig — fákat is ültettek, a kívánt „szépítési" eredményt nem érték el. Megteremtették viszont a lehetőségét annak, hogy az út két oldalán a következő évtizedekben a város ipari negyede alakuljon ki. A Váci úti A városnak ezen a részén volt a városi kivégzőhely is, a Váci-gáton kívül, a mai Marx tér temető környékén, azzal a temetővel szemben, amelyet az új vásártér helyén volt régi temető megszüntetése után létesítettek az Újépület mögötti területen. Ezt a temetőt — a gyakori áradások miatt — azonban csak rövid ideig használták, s már az 1790-es években távolabbra, a mai Váci út, Lehel út, Taksony utca közötti területre helyezték. Ez volt 1847-ig, a Kerepesi temető megnyitásáig Pest legnagyobb és legszebb temetője. (105. kép.) Mellette, a inai Elmunkás-híd táján helyezkedett el a zsidé) temető, mögötte pedig a mai Lehel út, Csángó utca, Fóti út és Róbert Károly körút közötti területen tüzérségi raktárak voltak; a lőporos torony pedig a Lehel út és a Szabolcs utca között, az Aba utcánál állt. A száizad elején a város valamennyi temetőjét fokozatosan a vonalárkon kívüli területre helyezték. A Kálvária tér környékén levőt 1818-ban a mai Józsefvárosi pályaudvar helyére tele-