Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

Akik eddig közvetlenül külföldről vagy pozsonyi könyvkereskedők révén szerezték be a könyveiket, azoknak az igényeit Weingand és Knöpff hatalmas és tartalmas raktára egyre inkább kielégítette. Ehhez és a forgalom növeléséhez nagy segítséget nyújtottak a könyvkereskedés sűrűn megjelenő terjedelmes katalógusai is, amelyek a hiányzó tudományos folyóiratok könyvismertető rovatait igyekeztek pótolni, mint az 1779. évi katalógus előszavában ezt ki is fejtették. Weingand és Knöpff könyvkereskedése nemcsak a helyi érdekű vagy napi értékű újdonságok terjesztésével, hanem a hazai (elsősorban latin nyelvű) és külföldi komoly irodalmi és tudományos munkák árusításával is foglalkozott. Beszerzési helyeik, üzleti összeköttetéseik utalnak arra, hogy e kereskedés révén Pest (s azontúl az ország) az európai kultúrával elérhető kapcsolatba került. így Bécs, München, Augsburg, Nürnberg, Strassburg, Halle, Göttinga, Lipcse, Bamberg, Troppau, Berlin, Zürich, Bern, Velence könyvkiadóinak, könyvkereskedőinek a kiadványai szerepeltek raktárukban a magyarországi (budai, pesti, pozsonyi, váci stb.) kiadványok mellett. A könyvek, csak néhányat említve, Budán és Pesten kívül a következő városokba kerültek el: Kolozsvár, Nagyvárad, Debrecen, Miskolc, Eger, Szeged, Apatin, Zombor, Baja, Veszprém. A vásárlók köre pedig a következőkből tevődött össze: orvos, tanár, pap, mérnök, továbbeladók (viszonfeladással is foglalkozó vidéki könyvkötők Temesvárról, Kalocsáról, Gyuláról, Péterváradról, Eszékről, Komáromból — ezek elsősorban imakönyveket vettek bizományba innen), közép- és főnemesek (Prónay, Teleki Sándor, Festetich és főképp Ráday Gedeon, akiről Weingand úgy nyilatkozott, hogy tőle „magától annyit veve be, mint vásárlóitól egyetemben"). Weingand és Knöpff 1779. évi katalógusában csak két magyar könyv (az is fordítás) s néhány magyarországi latin mű szerepelt. Kereskedésük könyvanyagáról megállapítható, hogy beillett volna bármelyik bécsi vagy lipcsei üzletbe; ez azonban nem kisebbíti szerepüket és jelentőségüket. Ha lett volna jelentős magyar könyvkiadás, az ügyes üzletember Weingand nem zárkózott volna el a magyar könyvek árusítása elől sem. A hetvenes évek második felében ,,más könyváros . . . Pesten nem vala" — írta Kazinczy. Budán is Weingand nyitott először (1778ban) könyvesboltot, és őt követte csak Diepold Floridus szerényebb vállalkozása. A nyomdáknál is nagyobb változások történtek a nyolcvanas években az érdeklődés növekedése következtében a könyvkereskedelem területén. Míg az évtized elején Pesten és Budán csupán egy-egy könyvkereskedő volt, addig az évtized végére a könyvkereskedők száma ötre, a kereskedéseké pedig nyolcra emelkedett — annak ellenére, hogy az 1783-ban Pesten üzletet nyitott bécsi Kurzböck hamarosan felszámolta itteni vállalkozását, belátva, hogy különleges lerakat (keleti könyvek) számára Pest nem bizonyul kifizetődő piacnak. A másik bécsi vállalkozó, Trattner Tamás üzlete viszont gyökeret vert. Kereskedését becs- új könyvvágyó, ügyes és szorgalmas üzletvezetőkre bízta, amelyet azok fel is lendítettek. Néhány év kereskedések múlva azonban — miként nyomdájánál is tapasztalhatta, hogy a további fejlődés a személyes jelenlétet kívánja — a kereskedést üzletvezetőjének, Pauer Jánosnak, aki Trattner Mátyás sógora volt, engedte át. Trattner könyvkereskedése nem tette tönkre a megtelepedésekor tiltakozó Weingand és Knöpff céget, sőt mellettük még új vállalkozások is virágzásnak indulhattak. A Weingand és Knöpff cég 1785-ben, Knöpff halála után megoszlott. Weingand János Mihály megtartotta pesti és budai üzletét; Knöpff özvegye pedig 1786-tól Fingerhuth Adolf társaságában folytatta Budán (és Kassán) a könyvkereskedést, majd — mivel anyagi nehézségekkel küszködött — 1788-ban eladta azt Strohmayer Ignác Jakabnak. Strohmayer ugyan kevés pénzzel, de szerencsés és vakmerő vállalkozásaival (Kazinczy kiadványainak ő lett a főelárusítója, jelentős könyvkiadói tevékenységbe kezdett) az országban és külföldön is egykettőre ismertté vált. Budai üzlete mellett hamarosan Pesten is nyitott fiókot. Ugyancsak kért és kapott engedélyt pesti üzletnyitásra az első budai könyvkereskedő, Diepold Floridus is, amikor 1788-ban — nyilvánvalóan anyagi megerősödés céljából — a müncheni származású és jó üzleti kapcsolatokkal rendelkező Lindauer Jánossal társult. Stachel József bécsi könyvkereskedőnek 1789-ben adott a Helytartótanács üzletnyitási engedélyt, azzal az indokolással, hogy az irodalom fellendülése az egyetem Pestre helyezése, az olvasási kedv növekedése a könyvkereskedések számának további növelését is szükségessé teszi. A Helytartótanács véleményének a megalapozottságát igazolta az: a nyolc pesti és budai könyvkereskedés még annak sem vette el a lehetőségét, hogy az itteni könyvkötők is eredményes kereskedelmi (bizományosi) és könyvkiadói tevékenységet folytathassanak. A könyvkötők közül különösen az óbudai nemes Kiss István emelkedett ki, aki a nyolcvanas évek második felében Budám, majd Pesten is tartott fenn könyvlerakatot, s a többi könyvkötővel és könyvkereskedővel együtt kiterjedt vásári forgalmat bonyolított le. Mind a könyvkereskedők, mind a könyvkötők üzleti forgalmának túlnyomó részét — a Külföldi XVIII. század legkeresettebb könyvének, a kalendáriumnak, valamint az imakönyveknek és a könyvek