Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

a Budán — jezsuita vezetés alatt — felállítandó akadémiai és egyetemi kollégium, papnevelő intézet és fiúnevelő intézet számára. A gimnáziumi oktatást már 1687 decemberében elkezdték, és a következő évben már öt osztályig fejlesztették. A tanulók száma e kezdeti években még igen csekély volt: 1690ben sem haladta meg a negyvenet. Teljessé, hatosztályúvá a gimnázium 1698-ban lett. Hosszú évekig tartó munkával felépítették a kollégiumot, 1702-ben pedig elkezdték a papnevelő intézet és a convictus építését, s azt 1712-ben megnyitották. Azért, hogy a növendékek a felsőbb tanulmányokat is Budán folytathassák, 1713-ban megindították az akadémiai és egyetemi kollégium kétéves filozófiai tanfolyamát, 1715-ben pedig a teológiai tanfolyamot. Ezzel a budai jezsuita főiskola — az alapítás után 28 évvel — teljes akadémiává vált. Ebben az évben a gimnáziumnak már 226 tanulója volt (köztük 71 nemesi és főnemesi származású); a filozófiai tanfolyamot csaknem 100, a teológiát pedig 17 hallgató látogatta. A tanulók száma ettől az időtől kezdve fokozatosan, sőt időnként rohamosan emelkedett: 1722-ben a gimnáziumban és a főiskolán már 410-en, 1737-ben 536-an tanultak (a gimnáziumi tanulók száma mindig valamivel több, mint 50 százalékot tett ki). Ennek megfelelően a rendtagok száma is folyton növekedett: 1700 körül 15—16, 1755 körül már 40 jezsuita volt Budán. Ez késztette 1747-ben a rendet arra, hogy a kollégiumi épülettel szemben levő telken, ahol addig is a gimnázium három alsó osztálya működött, új, egyemeletes akadémiai épületet emeljen. Ezt az épületet, amelyet 1757-ben már csaknem 800 tanuló látogatott, Magyarország e korbeli legszebb külsejű és legjobban felszerelt iskolájának tartották. Felmerülhet az a kérdés, hogy vajon a budai jezsuita iskola 800 tanulója hogyan fért el, hol lakott a városban, amikor a várnegyed lakosságának a száma ebben az időben alig becsülhető többre, mint 2000-re, a házak száma pedig 300-ra. Természetes tehát, hogy az iskola tanulói nemcsak a Várban, hanem Buda külvárosaiban is laktak. Ezzel kapcsolatban felmerül az a kérdés is, hogy vajon a jezsuita iskola tanulói közül hány volt városi lakos gyermeke. Pontos adatok erre vonatkozólag nincsenek, de ha tudjuk azt, hogy az elemi ismereteket nyújtó alsóbb iskolákat Budán (az egész városban) legfeljebb 500 gyerek látogatta, akkor nyilvánvaló az, hogy a jezsuita felsőbb iskolák tanulói között nem a városi lakosok gyermekei voltak túlsúlyban, hanem azoknak a fő- és középnemeseknek, polgároknak vagy szellemi pályán működőknek a gyermekei (csekély számban jobbágyoké is), akik az országban valahol birtokkal, vagyonnal vagy alkotó és hasznosítható tehetséggel rendelkeztek. kzsuita Buda tehát már a XVIII. század első felében szellemi központtá vált a jezsuita iskola révén. oktatás Ennek az iskolának lehetősége volt arra, hogy az ismeretek közlésén és számonkérésén túl az ott tanulókból (gimnáziumi vagy akadémiai fokon) olyan gárdát alakítson ki, egységes világnézet alapján, amely innen bárhová kerülve az országba, saját működési körében (akár mint földbirtokos, akár mint kézműves, akár mint valamilyen szakmai ismereteket kívánó hivatal vagy hivatás betöltője, akár mint politikus vagy tudós) az itt tanult egységes világnézetet képviselni és terjeszteni tudja. A jezsuitáknak amennyire fontos és lényeges működési területe volt a hitélet alapvetése (a hitszónoklat és a hitoktatás), mélyítése és a vallásos élet megnyilvánulásainak a szervezése, Budán pedig a Széchényi-alapítvánnyal biztosítva talán még jelentősebbnek minősíthető az oktatási tevékenysége. Ez az oktatási tevékenység az 1599-ben elfogadott s világszerte alkalmazott jezsuita Ratio studiorum alapján folyt. A jezsuita gimnáziumok a Ratio szerint ötosztályosak (principia, grammatica, syntaxia, poetica, retorica) voltak. Budán azonban — tekintettel a sok kezdő tanulóra — a principia előtt volt még egy előkészítő osztály is, a parva. A tanítás fő tárgya és célja a latin nyelv s annak írásban és szóban való minél tökéletesebb elsajátítása volt. A harmincas években bevezették a történelem oktatását is, de csak igen kis mértékben: évi 30 órában a napi tanítási 42. Széchényi György érsek arcképe. Rézmetszet, I. Rugendas festménye alapján