Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790
ségből való kiutasítással fenyegeti meg; a kisebb kihágások megbüntetését a tanács hatáskörébe utalja, a pénzbüntetés felét is átengedi neki. A magisztrátusnak első kötelessége, hogy szegénynek és gazdagnak pártatlanul igazságot szolgáltasson; hamisságért vagy mulasztásért súlyos büntetés vár rá.JHa_a A felek egyike fellebbez a földesúr úriszékéhez, az ügy iratait ki kell adni számára. További kötelessége a tanácsnak mind a porciót, mind a földesúri és egyházi tartozásokat pontosan beszedni, s a jövedelmekről számot adni. A titoktartás mindnyájukat kötelezi, a visszaeső fecsegőt az úr tudtával ki lehet zárni a tanácsból, s ugyanezen a módon az alkalmatlan jegyzőt vagy kisbírót is le lehet váltani. Az Instrukció ezután részletesen szól a tanács egyéb feladatairól: őrködik a földek és szőlők gondos művelésén, a tűzrakási és vadászati tilalom megtartásán, a legeltetés rendjének érvényesítésén, bejelenti az uraságnak a letelepedni szándékozókat, meggátolja az idegen hús és bor behozatalát — és így tovább. 86 Az Instrukció rendelkezései többé-kevésbé érvényesültek is. A tisztújítást a község rendesen az év elején tartotta meg, jegyzőkönyvében büszkén hivatkozott szabad bíró választási jogára. A németek és magyarok közötti kettő az egyhez arányt azonban az óbudaiak nem mindig juttatták érvényre, hiszen a magyarok között sok volt a protestáns, aki az előírt hivatali esküt nem tehette le. Amellett a XVIII. század derekán ismételten megválasztották azokat — Genski Simont, Markovics Gergelyt —, akiknek működésével a földesúr és a község is meg volt elégedve. A bíró szerény fizetésben részesült, mely az Instrukció-korabeli harminc forintról két évtized alatt hatvanra emelkedett. Maga a földesúri utasítás csak a húsz dénáros beadványi illetékek és a hamis panaszokért járó egy forintos pénzbüntetések jövedelmét juttatta volna a tanácsosoknak, de 1763-tólkezdve évi húsz forint fizetésben részesültek. A tanács esze, a nótárius azonban hatvan forintot élvezett évente. A kisbírák és az Instrukcióban nem említett éjjeliőrök, mezőőrök és erdőőrök, a városi szolga és kocsis javadalmazását a tanács állapította meg. Ez a lényegében teljesen községi méretű létszám 1751-től kezdve az adószedő és számvevő tisztségével gyarapodott; a számadások vezetése addig — akárcsak a pesti külvárosokban — a bíró feladata volt. A mezővárosi hatóságtól különálló telekkönyvi hivatal 1759-ben részletes utasítást kapott az uraságtól. Két évre rá a földesúr megalakította a huszonnégy tagú külső tanácsot, de ennek tevékenységéről nem tudunk; az 1771. decemberi utasítás a jegyzőválasztásnál juttatja szóhoz. Óbuda sorsában 1766-ban lényeges változás állott be. Az az érv, amelyet az 1710-es években a királyi jogügyigazgató cáfolt a leghevesebben, a koronajószág elidegeníthetetlensége, most alapul szolgált utódjának arra, hogy Zichyék birtokjogát perrel támadja meg. A nagy apparátussal lefolytatott eljárás egyezséggel végződött: Zichy Miklós özvegye életjáradék fejében átengedte Óbudát és környékét a magyar kamarának. 87 Ezután a mezőváros az óbudai koronauradalom kötelékébe tartozott, s a kamara földesuraságát a helyben lakó tiszttartó képviselte. Grassalkovieh Antal kamaraelnök a lakosság kérésére 1766. június 24-én új úrbéri szerződést kötött vele. Ebben az évenkénti két bormérés, az újonnan telepített szőlők hatévi adómentessége, a helyettes állítása melletti szabad költözködés, a kilenced és más földesúri járadékok részletezésén kívül kifejezetten szerepel a robot egy összegben, közel négyszáz forintban történő megváltása. A bíró, jegyző és esküdtek aláírásukkal és a város pecsétjével kötelezték magukat az uraság és tisztjei iránti engedelmességre, az úriszéki joghatóság elismerésére és a szerződéses kötelezettségek teljesítésére. 88 Mindamellett a kamarai fennhatóság első évtizede igen viharosnak bizonyult a „korona mezővárosa" életében. A szerződést követő esztendőkben hajtották végre Mária Terézia Urbáriumának rendelkezéseit; az óbudaiak joggal tartottak kontraktualista — szerződéses — voltuk elvesztésétől s a gyűlölt robotteher bevezetésétől. Az 1767 októberében Ráckevéról ide helyezett Ferberth Ferenc tiszttartó önkényeskedése is növelte az elégedetlenséget. Az óbudai lakosság nevében benyújtott panaszokat 1771 novemberében a Koller János József kamarai tanácsos elnökletével összeült úriszék vizsgálta meg; később felső jóváhagyásban részesült határozatai biztosították a bíróválasztás eddigi szabadságát. Amikor azonban a hagyományos időben, 1772 újév után sor került erre, a községházára összehívott kommunitás zajongva fogadta azt az instrukciót, amelyet Ferberth javaslata alapján a kamara adott a községnek (bár tartalmában alig hozott iijat az 1746-i utasítással szemben), elcsapta a tanácsot és a jegyzőt, és a maga embereit ültette helyükbe. A tiszttartó éjszaka a beszállásolt katonasággal elfogatta a vezetőket, a három „korifeust", de reggel mintegy kétszáz lakos fenyegető fellépésére kénytelen volt szabadon bocsátani őket. A község azonnal négytagú küldöttséget menesztett Bécsbe, köztük a latinul tudó Kiss János gombkötőmestert. Az úriszék ugyan súlyos börtön- és botbüntetéssel sújtotta a „rebellió" vezetőit, de a Helytartótanácson át a királynő elé került büntetőper végül is enyhe ítélettel (6 — 25 napi elzárás kiszabásával) végződött. Szervezeti vonatkozásban az uralkodó határozata annyiban jelentős, hogy szabályozta a tisztújítást is: a bírót az uradalom három jelöltje közül, a többi tisztviselőt szabadon választhatta a mezőváros közönsége. Jellemző, hogy 1774-ben az a Hozmann Márton ült a bírói székben, akit az úriszék két Tisztújítás, városi alkalmazottak A Kamara földesurasága Az óbudai jobbeígyok lázadása 1771-ben 12* 179
