Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

Buda és Pest katósági szervezete A budai „rebellió" 1693-ban Az 1694. évi budai polgármesterválasztás clalini és politikai ellentéteket a nemzetiségi különbség is színezte: a Budán lakó rácokat a város igyekezett jobbágyaiként kizsákmányolni, a pestiek pedig hamarosan elvesztették az 1692-ben szerzett tanácsosi helyet; megfelelő kéj)viselethez egyik városban sem jutottak. A kamarai igazgatóság kihasználta a polgárságon belüli ellentéteket. Bár Budán 1688-tól, Pesten 1692-től kezdve kénytelen volt megengedni, hogy három jelöltje közül a polgárság válassza meg a polgármestert (bírót), a választást minden lehető módon befolyásolta, és végső esetben maga nevezte ki a város elöljáróját. Ilyenkor mindig talált olyanokra, akik az önkormányzatért küzdők hátában szövetkeztek vele, s igyekeztek a függetlenségre vezető lépéseket elgáncsolni. Másrészt a városok vezető politikusai is támaszra találtak a budai katonai parancsnokban, aki minden alkalmat megragadott befolyásának kiterjesztésére és a kamarai szervek bosszantására. Még fontosabb volt az a segítség, amelyet az önkormányzat harcosai magától a bécsi udvari kamarától kaptak a budai igazgatósággal szemben. Nem mintha e két szerv céljai nem lettek volna azonosak, de a bécsi irányító szerv jobban át tudta tekinteni a Monarchia politikai helyzetét, és felismerte a régi igazságot, hogy a nyírásra szánt birkának először meg kell növeszteni a gyapját. Ennek köszönhető az is, hogy az alig megtelepült lakosságon kezdetben szigorúan behajtott kamarai és katonai terhek nyomása már 1689-ben enyhült, amikor császári rendelet adott öt esztendőre — teljesen sohasem érvényesülő — adómentességet.

3 A török kiűzése után eltelt néhány esztendőben kezdett kialakulni Buda és Pest hatósági szervezete, tanácsának rendes működése. A kamarai igazgató 1688 júniusában újjászervezte a pesti tanácsot, gondosan ügyelve a németség túlsúlyára a magyarsággal szemben. A tanácsosok között a korán elhunyt Dalmady Sándor az albírói és ügyészi feladatkört is ellátta. A később oly sok érdemet szerző Proberger Jakab sörfőző — írástudatlan létére — kamarás (pénztáros) lett. Nemsokára feltűnt mellettük Kaiser János Arnold alkamarás, egyben városi jegyző. Az egész polgárság érdekeinek képviseletére a már korábban megválasztott Sax Simon szószóló, ,,

türmender" volt hivatva. A pesti újjászervezéssel egyidőben Buda tanácsa szolgálati utasítást kapott az igazgatótól. Itt maga a polgármester kezelte a város jövedelmeit, csak néhány év múlva neveztek ki kamarást Sauttermeister Frigyes bécsi nagykereskedő személyében. Viszont kezdettől fogva fennállott a szindikus tisztsége: a városi jegyző és ügyész feladatait egyesítette, s a tanács egyetlen jogismerő tagja volt. 1688-ban választottak itt is szószólót Wieser András személyében. A város rendjéről kis létszámú karhatalom (strázsamester, kapuőrök, a „tömlöctartó" törvényszolga) gondoskodott. A függetlenségért folytatott harcban valamennyi között a szindikusnak, a tanács eszének jutott a legfontosabb szerep. Mindkét város fejlődésében döntő jelentőségű az a tény, hogy Pest 1692 végén a Rajna vidékéről bevándorolt jogászt, Mosel Antal Jánost választotta szindikusává. Közel három évtizeden át töltötte be állását, s a kiváltságokért vívott küzdelmében magával ragadta Buda kevésbé tevékeny, beteges szindikusát, May lin Ulrik Benedeket is.

4 A két testvérvárosban 1693 áprilisában robbant ki először az érdekek ellentéte. Az utolsó adómentes esztendőben a császári hadbiztos a budai polgármester házára küldött katonai végrehajtással akarta kierőszakolni a katonaság ellátására kivetett „porció" befizetését. Ekkor az adminisztrátor is a polgárság pártjára állt, s a hozzá küldött katonaság egy részét négy napig étlen-szomjan bezárva tartotta házában. A kinnrekedtek ellen a budaiak puskákkal, pisztolyokkal, karókkal vonultak fel, és csak a városi őrség beavatkozása hárította el a véres összeütközést. Fegyveres ellenállásra került sor Pesten is. A „rebellió" a bécsi hatóságok szigorú megrovását vonta a városokra, s a hadiadót mégiscsak be kellett fizetniük. Sőt megkezdődött a katonai és a kamarai terhek: a fogyasztási adó, a harmincadvám, a szőlőtized, majd a telekkönyvi díjak szigorú behajtása; egyre nyomasztóbbá vált a katonai beszállásolás és a mellékes szolgáltatások (service) terhe.

5 1694 elején Buda a kamarai igazgatósággal került szembe. A városi önállóság egyik kiemelkedő képviselője, Bösinger Ferenc Ignác gyógyszerész megtagadta az adminisztráció utasítását, mely a polgármesteri tisztéről való lemondásra és számadásának benyújtására szólította fel. A polgárság zömének támogatásával két hónapig állt ellen Bösinger és helyettese, Faber az éppen fej nélkül maradt igazgatóságnak. A katonai parancsnok még e szerv ideiglenes vezetőit is vasraveretéssel fenyegette meg, s a válságot a város feletti joghatóság megszerzésére igyekezett kihasználni. 1694 első hónapjaiban hárman is igényelték a budai polgármester tisztét: a Bécsben támogatást kereső Bösinger, a városban maradt és keményen helytálló Faber, valamint az igazgatóság kinevezettje, Unger János György volt polgármester. Az udvari kamara csak nagy nehezen, új polgármester kinevezésével tudott véget vetni a válságnak. Hullámai azonban tovább gyűrűztek Pesten, ahol az igazgatóság félreállította a népszerű Proberger bírót, de a polgárok elégedetlenségét nem tudta leszerelni. Még ősszel is átjártak a budai elégedetlenek Pestre, s itt magánházaknál titkos gyűléseket tartottak, amelyeken Proberger és Mosel szindikus vitték a hangot. A válság a városi szervezet további kiépítésére vezetett: Budán az igazgatóság négy taggal bővítette a tanácsot, s az eddigi kamarás mellé alkamarási állást szervezett,