Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

Bult. A rácok, görögök, cincárok görögkeleti vallásúak voltak; a nemetek, magyarok, szlovákok katolikusok. Voltak — főképp a század elején és a végén — a városban protestánsok is (a katolikusokhoz és a görögkeletiekhez képest elenyésző számban): református magyarok, evangélikus németek és szlovákok. A vallási megoszlás azonban nem tette teljesen kizárttá a népi és nyelvi megoszlás figyelembevételét. A görögkeleti egyházon belül a szerbek és görögök népi, nyelvi alapon való elkülönülése az 1780-as években egyházszervezeti elkülönülést is eredményezett,

37 s további elkülönülés lehetősége is felmerült a görögök és cin cárok nyelvi különbsége folytán. A katolikus egyházban a nyelvi megoszlást a miserendnél vették figyelembe. A pesti plébániatemplomban német és magyar hitszónok működött, s a század első évtizedében, amikor a magyarság létszáma még igen jelentős volt, vasárnaponként a kismisén mondtak német, a nagymisén magyar prédikációt. Később, midőn a város lakosságában a németek kerültek túlsúlyba, a miserendet megfordították: a csak németül tudó plébános tartotta a nagymisén a szentbeszédet, a magyar hitszónoklatot pedig — 1717-től kezdve — a piaristák vállalták. Felváltva tartottak német és magyar szentbeszédeket a pesti ferences és pálos templomokban is. Budán a Vízivárosban működő jezsuiták voltak a „magyar plébánosok", a Tabánban pedig a katolikus templomban német és szerb prédikációkat tartottak. Pesten 1787-ben a szlovák nyelvet is bevezették a katolikus templomokban. Német, magyar és szerb nyelven mondtak ünnepi szónoklatokat minden évben szeptember 2-án, a Buda visszafoglalásának évfordulóján tartott felvonulások alkalmával is.

38 A népi és nyelvi megoszlásnak ilyen megnyilvánulása és figyelembevétele azonban nem az Nemzetiségi elkülönülésnek vagy az elkülönítésnek az eredménye, miként az sem, hogy a polgárság soraiból „ellentétek'''' a németeknek, magyaroknak, rácoknak — időnként — külön-külön szószólójuk (Vormund) volt. Népi, nemzetiségi ellentétekről a XVIII. századból nincsenek adatok, csupán egyetlen esetről tudunk, hogy valakit (Nóvák Péter chyrurgust Budán 1768-ban) németellenességgel vádoltak, de ebben az esetben is inkább vádaskodásról volt szó, mintsem magyar—német ellentétről. Magyar vagy rác éppúgy lehetett polgár vagy tanácsnok, ha katolikus volt, mint a németek. S ha a külső vagy belső tanács tagjává választották, a páirtatlanságot kellett megígérnie, és azt, hogy nemzetiséghez tartozásra való tekintet nélkül (ohne Rücksicht auf die Nation) csak az igazságra és a közjóra törekszik. Azok a véres összetűzések, amelyek 1774-ben és 1776ban Pesten a magyar jurátusok és a német ifjúság között történtek, szinten nem a nemzetiségi ellentétekből fakadtak: báli verekedések voltak.

39 4. TÁRSADALMI MOZGALMAK A lakosság egyes rétegeinek pontos, kijelölt helye volt a városok társadalmában. Kereskedők, kézművesek, ingatlantulajdonosok — szőlőművesek, napszámosok, cselédek — tisztviselők, alkalmazottak — katonatisztek, katonák — nemesek, főurak — vagyonosak, szegények a város társadalmában mint polgárok vagy polgárjog nélküliek szerepeltek. A falvakban pedig a földesúri hatóság alá való tartozás vagy nem tartozás osztotta meg jogi szempontból a lakosságot. A kiemelkedést a vagyon tette lehetővé; és a szerveződésnek — a jogi kategóriákon kívül — határozott polgári, egyházi, szakmai és érdekvédelmi keretei és lehetőségei voltak. A hatalom (városi, földesúri, állami hatalom), a törvények, rendeletek, az egyház, a szokások által teremtett renden belül a társadalom élete szabályozott volt. Ezt a szilárd rendet az időnként fellobbanó mozgalmak (a városokban a céhlegények mozgalmai, a falvakban a jobbágy mozgalmak), ha feszítették is, nem veszélyeztették. A céhlegények mozgalmai a XVIII. század folyamán nemhogy a társadalmi rendet, de még A céhlegények magát a céhrendszert sem fenyegették. Minden megmozdulásnak konkrét gazdasági oka volt: mozgalmai bérharc vagy az érvényesülési lehetőségek hiánya. Ez utóbbi volt kiváltója 1731-ben a pesti gombkötő-legények Óbudára szökésének — abba a városba, ahol nem volt eéhkényszer. Bérharcról a felszabadítás utáni évektől kezdve számos adat maradt fenn: 1695-ben a budai péklegények sztrájkoltak, a XVIII. század elején tudunk a kádár-, asztalos-, lakatos-, kőműveslegények sztrájkjairól, 1715-ből a kovácslegények sztrájkjáról (a városi tanács a mozgalomban résztvevő legényeket vasra verette). A XVIII. század első évtizedeiben — a városi tanácsok tilalmai ellenére — egymás után alakítottak a mesterlegények érdekeik védelmére külön szervezeteket, az úgynevezett legényládákat. Ezek a szervezetek kapcsolatban voltak egymással, és támogatták egymást. 1733-ban például, amikor a budai cipészlegény-sztrájk alkalmából a városi tanács 21 legényt börtönbe vetett, a pesti cipószlegény-szervezet értesítette erről az esztergomi, komáromi, győri és pozsonyi legényszervezeteket, s kérte: tiltsák meg tagjaiknak a Budára utazását, hogy a budai mesterek ne juthassanak munkaerőhöz.

40 Azok a jobbágymozgalmak, amelyek az 1760-as évek végén a Buda és Pest környéki helysé- Jobbágygekben kirobbantak, a céhlegények mozgalmaihoz hasonlóan gazdasági mozgalmak voltak, mozaalmak