Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

is kivonják magukat, de 1707-ben a városi tanács boltjaik bezáratásával fenyegette meg őket, ha nem engedelmeskednek. Ettől kezdve rendesen fizették a városnak az adót. A zsidók kiutasításával a város továbbra is kísérletezett, ez azonban inkább zsarolás volt: 1710-ben visszavonták a kiutasítási határozatot, miután a zsidé)k a járvány költségeire 150 forintot fizettek, és a Gellérthegy alatt járványkórházat építettek. A járvány elmúlta után, 1712-ben újra szóba került a kitelepítésük, a Kamara közbenjárására azonban ismét eredménytelenül. Több mint egy évtized múlva derült csak ki, hogy a kitelepítési rendelkezés visszavonásában annak is szerepe volt, hogy az egyik budai zsidó a megszorult városi tanácsnak pénzkölcsönt nyújtott. A húszas években több mint 30 zsidó család lakott Budán, bérelt lakásokban, mert ingatlant nem szerezhettek. Volt rabbijuk, iskolamesterük és metszőjük, de zsinagógát nem engedélyeztek számukra; bérelt házban, a Vízivárosban végezték istentiszteletüket. A városi tanács megtűrte ugyan a zsidókat a városban, de tevékenységüket állandóan korlátozta (1724-ben kétségbevonta a zsidók pálinkafőzési jogát, 1729-ben megtiltotta a házalást). Számuk növelését nem engedélyezte, a megtelepedni szándékozó, nem kiváltságolt zsidókat kitiltotta a városból, de a kiváltságoltakat is állandóan fenyegette a kitiltás veszélye. Mindezek következtében a zsidó családok száma Budán nem növekedett: 1735-ben 31, 1745-ben 32 családot írtak össze. A városban lakó zsidók közül 1735-ben csak 9 volt a város joghatósága alatt, 15 kamarai, 7 katonai védettség alatt élt. Magyarországi származású ekkor a budai zsidók között 7 volt. Ezek Zichy-, Esterházy- és Pálffy-birtokról jöttek, illetőleg Győrből és Komáromból. Volt közöttük 5 — 5 lengyel, morva és német, 1 — 1 bécsi és sziléziai származású, 7 pedig ott született a városban. Buda zsidó lakosságának a mobilitása igen nagy volt: az üldözések és a korlátozások miatt az ideköltözők nagy része hamarosan elhagyta a várost. Az 1745-ben összeírtak közül csak 5 élt itt 1725 óta, 1735 óta 14; és az összeírt 32 zsidó családból 3 családfő ekkor már huzamosabb ideje távol volt. A budai városi tanács állandó törekvését, hogy a zsidókat a városból kiszorítsa, a Kamara, a katonaság és a befolyásos bécsi udvari zsidók évtizedekig meg tudták akadályozni. A városi tanács törekvése azonban végül mégis eredményhez vezetett: 1746. július 8-án kihirdették a királyi rendeletet, hogy a zsidók két hónapon belül távozzanak el a városból. Egyrészük Óbudán húzódott meg, remélve a visszatérés engedélyezését. Voltak, akik Tatára, Aszódra, Pozsonyba mentek, néhányan különböző Pest megyei helységekbe, mások pedig külföldre.

17 Óbudán a Zichy-uradalom védelme alatt az 1710-es évek elején telepedtek íe zsidé)k. Az első Zsidók zsidó lakó 1712-ben, kettő 1713-ban, négy 1715-ben került oda; a többiek a húszas években. ^

bud(

" Óbudán egy 1727-ből való nem teljes összeírás szerint 24 zsidó család lakott, és a zsidók lélekszáma 88 fő volt. Az óbudai zsidók száma az 1730-as években megnövekedett. Ennek az oka az lehetett, hogy Buda az újabb zsidó bevándorlást megakadályozta. Csaknem 200 zsidó (43 család) lakott akkor itt, akik közül magyarországi származású család csupán 8 volt (Stomfáról, Holicsról, Nagymartonból, Pozsonyból és Bars megyéből jöttek, egy volt csak köztük óbudai). Többségük (24) Morvaországból került ide. 5 Csehországból, 4 Lengyelországból, 1 — 1 család pedig Itáliából és Ausztriából jött. Az óbudai zsidó községről az első adat 1732-ből való, bár kifejezetten községi szervezetre vonatkozó adat csak 1737-ből, a község működésére vonatkozó pedig 1746-ból van. Az 1746. évi kiváltságlevél, amelyet a földesúrtól kaptak, biztosította az óbudai zsidé)k számára nemcsak a községen belüli rendet, hanem érvényesülésüket is. Különösen kedvező helyzetbe jutottak 1766-ban, amikor Óbuda a Zichy családtól a Kamara birtokába került. Az óbudai zsidók ettől kezdve kamarai védettség alatt éltek, s új kiváltságlevelük szerint a szabad királyi városokban (a városok jogainak épségben tartása mellett) és a kamarai uradalomban szabadon kereskedhettek. Ez a kiváltságuk megnyitotta, illetőleg megkönnyítette Buda és Pest kereskedelmi életébe való bekapcsolódásukat; lehetőséget adott számukra, hogy a városi tanácsok akadályozó rendelkezései ellenére (ha csak a vásári időszakokban is) Budán és Pesten jelen lehessenek. Ilyen körülmények között az óbudai zsidóság száma az 1740-es évektől kezdve fokozatosan növekedett, A Magyarországra 1740 és 1752 között bevándorló 339 morva zsidó közül 18 telepedett le Óbudán, ahol a zsidó'családok száma 1744-ben 56, 1752-ben 59, 1767-ben 109, 1787ben pedig már 320 volt. Ha a családonkénti lélekszámot ötnek vesszük, akkor Óbuda zsidó lakosságának a számát az 1740-es években csaknem 300, az 1780-as évek végén 1600 főre becsülhetjük. Óbudán a zsidók saját házzal is rendelkezhettek (1744-ben 14 zsidónak volt háza).

18 Többségük azonban bérházban lakott, vagy zsidóknál vagy keresztényeknél. Az óbudai összeírások a XVIII. században külön csoportosították a saját házzal rendelkező és a más házánál lakó zsidé)kat (ezeket zselléreknek nevezték). Azonban ez nem fejezi ki társadalmi helyzetüket, hiszen