Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

azonban még ekkor is túlsúlyban voltak. A pesti kereskedők 1750-ben panaszolták is a Helytartótanácsnak, hogy mivel a törökországi kereskedők száma meghaladja a helybeliekét, ezek tönkremennek, hiszen alig múlt el egy-egy esztendő anélkül, hogy valaki közülük csődbe ne jutott volna. A 20 testületi kereskedő között csak két-három jobb módú akadt — olyanok, akik még a régi időkben nyitották üzletüket; a többi alig tudott annyit keresni, amennyi családja fenntartásához szükséges volt. Az 1747. évi összeírásban 33 balkáni kereskedő szerepelt, számuk azonban jóval több lehetett. A helybeli kereskedők figyelmeztették ugyanis a Helytartótanácsot, hogy az összeírásban azért szerepel csak ennyi, mert ezek mindegyikének három-négy társa is van, akik nem kerültek összeírásra. A XV11I. század közepén Pest város balkáni eredetű (görög, török, rác) kereskedőinek a számát mintegy százra becsülték. A pesti testületi kereskedők minden törekvése az volt (s ez egyezett a Helytartótanács álláspontjával is), hogy a balkáni eredetű kereskedőket családjukkal együtt állandó letelepedésre, törökországi áruk forgalombahozatalára és arra szorítsák, hogy a vásárokon kívül maradjanak meg a nagykereskedelemnél. Törekvéseik azonban nem vezettek eredményre. A Helytartótanács rendelkezéseit a balkáni kereskedők igyekeztek kijátszani. A városi tanács a lehetőségekhez képest igyekezett védeni ezeket a kereskedőket, azzal érvelve, hogy a helybeli kereskedők drágábban árusítanak, s hogy ezeknek a kereskedőknek nagy része már több mint húsz év óta a városban lakik és adót fizet. Hivatkozott arra is, hogy az országban számos olyan helység van, ahol a törökországi kereskedők szabadon kereskedhetnek, például Budán is, ahol a Tabánban ezeknek a száma tíz volt, és bécsi árukkal is foglalkozhattak. Ugyanez volt a helyzet Érsekújváron, Komáromban, Vácott, Balassagyarmaton, Szécsényben, Korponán, Egerben, Miskolcon, Szolnokon, Gyöngyösön, Kókán, Gödöllőn, Cegléden, Kőrösön, Kecskeméten, Jászberényben, Földváron, Újvidéken, Baján, Tatán, Szentesen, Diószegen és Tokajban, ahol a törökországi kereskedők megfordultak. Az ezeken a helyeken működő törökországi kereskedőkkel a pestiek is szoros kapcsolatban voltak. A testületi kereskedők törekvései azonban sikertelenek maradtak: a balkáni kereskedők száma továbbra is szaporodott — és amikor időnként eltiltották őket a kicsinybeni árusítástól, az árak emelkedni kezdtek. Ami viszont a bécsi árukkal való kereskedést illeti, ezen a téren a városi tanács jóval szigorúbb volt, és védte (túlzottan is) a testületi kereskedők érdekeit, mint például a pesti Popovics Mihály esetében, akinek — bár a polgárok sorába is felvették — a kicsinybeni eladást csak török árukra engedélyezték. Popovics a tanács rendelkezésével szemben azzal érvelt, hogy bécsi áruit első kézből szerzi be, nem mint a pesti kereskedők, akik az óbudai zsidók útján vásárolnak, ami az árukat jelentősen megdrágítja. Budán a XVIII. század első felében számos zsidó család élt, többségük kereskedéssel foglalkozott. Budán lakott Wertheimer bécsi hadseregszállító megbízottja, s itt éltek a bécsi Leyderstosser és Schlesinger családok tagjai is. Közülük többen szállítottak a katonaságnak egyenruhát, lepedőket, szalmazsákokat, gyertyákat, sőt Bürgl Joachim — az udvari haditanács védettje — ócskavas-kereskedéssel foglalkozott. Élénken részt vettek a polgári kereskedelemben is, kiterjedt rokoni kapcsolataik (Lengyelország, Morvaország, Szilézia, Németország, Bécs) révén eredményesen. A helybeli kereskedők és a kereskedő iparosok a városi tanács teljes támogatásával a zsidó kereskedőket 1746-ban kiszorították a városból.

47 Óbudán a zsidó kereskedelem igen jelentős volt: az 1728-as összeírás idején az ott lakó 19 zsidó közül 11 kereskedéssel foglalkozott, 1744-ben pedig 56-ból 34. Az óbudai zsidó kereskedelem a budaihoz és a pestihez viszonyítva már korán és meglehetős mértékben szakosodott: 1744-ben 4 kereskedőt (mereator), 4 vegyeskereskedőt, 2 házalót, 1—1 marha- és pálinkakereskedőt, 3 bőrkereskedőt, 2 szalagkereskedőt, 11 posztókereskedőt és 5 vászonkereskedőt írtak össze. A budai és a pesti kiskereskedők az óbudai zsidó kereskedőktől vásároltak, ugyanakkor azonban minden eszközzel igyekeztek távoltartani őket attól, hogy a városban közvetlenül fejthessenek ki kereskedelmi tevékenységet. A pesti kereskedők királyi rendelettel tiltatták meg nekik a kicsinyben való árusítást. Árusítaniuk csak aï országos vásárok idején volt szabad — a városi tanács által felállított kisebb és nagyobb sátorban.

48 A pesti és a budai testületi kereskedőknek a század közepére tehát az egész éven át folytatott kereskedelemben már komoly versenytársaik akadtak a törökországi és az óbudai zsidó kereskedők személyében. Jóllehet visszaszorításukra, tevékenységük korlátozására mindent megtettek, ezek azonban mozgékonyság, üzleti ügyesség, merészebb vállalkozások, jól szervezett kereskedelmi kapcsolatok terén messze felülmúlták a pest-budai kereskedőket. Ehhez járult az is, hogy áruikat amazokénál jóval olcsóbban tudták adni, a törökországiak a vámkedvezmény, a zsidók — állítólag — a csempészet miatt. Nem véletlen, hogy a XVIII. század közepén a kereskedelemmel kapcsolatban — főképp Pesten — sok megoldásra váró probléma merült fel. Feltűnő azonban, hogy a panaszok ellenére A városi tanács és a balkáni kereskedők Budai zsidó kereskedők Az óbudai zsidó kereskedők A kereskedelem fellendülése