Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

Céhek és a kereskedők A nyersanyagbeszerzés monopolizálétsa A céhrendszer reformja A céhek állami ellenőrzése 33. A pesti arany-és ezüstművesek céhkönyvének kötéstáblája a XV

III. századból. Részlet A céhek legnagyobb ellenfelei a kereskedők voltak, akik esetleg más vidékekről jobb árukat hozhattak, mint amilyeneket a helybeli mesterek készíteni tudtak. Ezért jó néhány céhlevélben volt rendelkezés arról, hogy a kereskedők milyen árukat nem árulhatnak vásárokon kívül: asztalos-, esztergályos-, fazekas-, gombkötőáruk, magyar kalapok, kötelek, övek, paszományos ruhák, takarók, vasszerszámok, helyi céhek által készített bőrfajták, szűcsáruk; lisztet csak a heti vásárokon kívül, tűt pedig még az országos vásárokon sem árulhattak. Mindebből nyilvánvaló, hogy a budai és pesti kézművesek, azonkívül, hogy az idegen árukat igyekeztek távoltartani a várostól, a saját áruik eladását teljes mértékben maguknak tartották fenn, a helybeli kereskedők kizárásával. A nyersanyagbeszerzés monopolizálására is szigorúan törekedtek a céhek. A kötélgyártók, szappanfőzők, tímárok, kádárok céhlevelei, de más céhlevelek is biztosították a mestereknek az elővásárlási jogot. Persze emögött kezdetben még nem a monopolizálásra való törekvés állott elsősorban, hanem a nyersanyaghiány tói, a beszerzési bizonytalanságtól való félelem, amit az akkori gazdasági viszonyok teljes mórtékben indokoltak. Azonban abban a tényben, hogy már kezdettől fogva a kereskedők kizárására törekedtek a nyersanyagbeszerzés terén, a szűk látókörű céhféltékenység nyilvánult meg. À céhek visszaéléseinek, az ipar fejlődését gátló tevékenységüknek, amely a monopolisztikus céhkiváltságokból eredt, sem az országgyűlések csak általánosságban rendelkező határozataival, sem a helyi hatóságok (budai Kamarai Adminisztráció, városi tanácsok, és bizonyos esetekben a vármegye) csak helyi szempontokat figyelembe vevő intézkedéseivel nem lehetett gátat vetni. Sőt, amikor a céhrendszer bizonyos mértékű reformja megkezdődött, éppen a céhes mesterek befolyása alatt levő városi tanácsok lettek a céhes előjogok legfőbb védelmezői. A céhrendszer megreformálása Magyarországon 1730 után kezdődött el, a merkantilista iparpolitika szellemében: az ipar és kereskedelem állami szabályozása volt e politika lényege a helyi jellegű törekvések elnyomása céljából. A céhreform végrehajtása az 1724-ben felállított Helytartótanács feladata volt. Munkájának azonban budai és pesti vonatkozásban az 1760-as évekig csak minimális hatása, eredménye volt. Bár már 1730-ban elrendelték, hogy az összes céhkiváltságlevelet mutassák be a Helytartótanácsnak, és a pesti tanács az összes másolatokat azonnal fel is küldte, 1761-ig csak 11 pesti kiváltságlevél felülvizsgálatára került sor, holott ekkor a városban a céhek száma 28 volt. A felülvizsgált (újonnan alakult céheknek adott vagy kicserélt) kiváltságlevelekben érvényesítették ugyan a céhrendszer szabályozásának új szempontjait, de ezzel a kérdést nem oldották meg. A pesti céhek többsége ez ideig a régi, elavult kiváltságlevelek alapján működött, és a változtatások nem terjedtek ki valamennyi égető probléma kielégítő elintézésére. A Helytartótanács ebben az időszakban növelte ugyan a céhek hatósági (állami) ellenőrzését, s csökkentette ezzel a céhek önállóságát. Állást foglalt a főcéh-rendszerrel szemben (1731-ben a pesti fazekasoknak nem engedélyezte főcéhvé való alakulását, a pesti szappanfőzőktől pedig 1744-ben elvette a főcéh-rangot), többek között az ipar fejlődését akadályozó szerepe miatt, korlátozva egyúttal a céhek területi monopóliumát és védelmezve a nemesi érdekeket. Csökkentette a felvételi díjakat és költségeket, valamint a büntetéspénzeket. Kifogásolta a vásármonopóliumot, károsnak minősítette az áruvizsgálati, áruelkobzási és a látópénz szedésére vonatkozó jogokat; és kimondta, hogy a vásárok megkülönböztetés nélkül nyitva vannak a céhes és nem céhes kézművesek számára. A pesti csizmadiáknak olcsó és könnyen eladható remek darabok feladását írta elő. Csökkentette a rokoni kapcsolatokból eredő kedvezményeket, Mérsékelte a tanulási, vándorlásfidőt és a mesteréveket, nem engedte meg a mesterek, legények és inasok számának a céhek áltaPvaló korlátozását; ezt a városi tanácsra bízta. Ez utóbbi ilyen formában még nem jelentette a mesterzárlat feloldását, és a későbbiek során számos visszaélésre adott alkalmat.