Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790
34. A budai magyar szabók bizonyságlevele, 1774 Az 1760-as években a céhreform következetes végrehajtása a budai, de főké})}) a pesti kéz- A rékrefonn műipar fejlődése szempontjából egyre nagyobb mértékben vált időszerűvé. A török uralom alól > K W eh "J l( i* a felszabadult területek betelepülése, gazdasági megerősödése következtében a rohamosan növekvő város forgalmának emelkedése, kereskedelmi központ jellegének kibontakozása a kézműipar fejlődése útjában álló akadályok elhárítását mindinkább igényelte, sürgette. A lakosság növekvő mennyiségi és minőségi igényeit a céhes rendszer régi kiváltságaival gúzsbakötött kézműipar egyre kevésbé volt képes kielégíteni. A reform végrehajtása azonban nem ment simán, a céhes mesterek reformok előli elzárkózásánál talán csak a városi tanácsok elzárkózása volt erősebb. Hiába rendelte el a Helytartótanács — meglehetősen erélyes hangon — 1761-ben, hogy a városok gondoskodjanak a régi kiváltságlevelek kicseréléséről, és hiába próbálta a céhszervezeten kívülálló kézműveseket (ha legalább három mesterrel rendelkeznek egy szakmában) céhek alakítására szorítani, még hosszú évek teltek el, amíg ezt sikerült elérni. Pesten 1763 — 1779 között 18 régi céhlevelet cseréltek ki, 18 újat adtak ki — Budán pedig csak 11-et, de ezek többsége kicserélt céhlevél. Az új kiváltságleveleket egységes szempontok és formai követelmények alapján állították ki. A céhreform végrehajtása 1780-ig fejeződött be Budán és Pesten. A reform célja az volt, hogy A kiváltsága kézművesek száma növekedjék és az iparcikkek olcsé)bbak legvenek. A főcéhek eltörlésével a l f l ' e .[ ek , t Cl II/1)IZSC/t I " fiókcéhek alakításának megtiltásával a környék ipari fejlődését kívánták elősegíteni (bár ennek lata — legalábbis céhes keretek között — a XIX. század elejéig nem sok eredménye volt). A vásári monopólium megtörésére vonatkozó rendelkezések a forgalom és a kereskedelem útját egyengették, és fokozták a felettes hatóságok (városi tanács, Helytartótanács) ellenőrzési jogát, az állami felügyeletet, amelynek feladata volt a kiváltságlevelekben foglalt rendelkezések végrehajtása. A Helytartótanács e tevékenysége során a mesterfelvételre fordított legnagyobb gondot, mert a céhek (és a városi tanácsok) ellenállása ezen a területen volt a legnagyobb. A Helytartótanács véleménye az volt, hogy a céhek tagjainak a létszámát a szükséglet szabja meg, s ennek kapcsán 1756—1780 között Pesten több mint száz olyan mesterfelvétel ügyét intézte el, amelyeket a céhek és a városi tanács előzőleg elutasítottak, egyrészt arra való hivatkozással, hogy a város igényeit a meglevő mesterek jól kielégítik (1756-ban nyolc asztalos volt Pesten, csak eggyel több, mint 1696-ban, jóllehet közben a város lakosságának a száma többszörösére nőtt), másrészt a kontárok konkurrenciájára való utalással. Néha a céhek még rágalmazáshoz is fordultak; az is előfordult, hogy egy sarkantyúkészítő legényt, aki mester jogért folyamodott, katonának soroztattak be, és csak a Helytartótanács szabadította ki onnan. Olyan esetekben, amikor egyes szakmáknál (mint ács, szűrszabó, csizmadia, fazekas) a mesterek száma elegendő lett volna a
