Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

1514-ben a gubacsi parasztsereg ellen. Szükség eseten el kellett tűrniük továbbá a katonaság beszállásolását, így 1456-ban.

11,(1 A király és fővárosa kapcsolatának vizsgálata után nézzük meg Buda és a többi város viszonyát. A XV. század közepéig a városokat elég ritkán vonták be az országos ügyek intézésébe, és ha igen, akkor is legfeljebb csak utólagos hozzájárulásukat kérték. Budát ilyen esetekben többnyire nem hagyták ki, de a főváros esetében sem beszélhet tin!-: arról, hogy intézményesen hallathatta szavát az ország dolgában. (Nem beszélve természetesen a budai polgár királyi tanácsosokról.) Szinte egy csapásra megváltozott a helyzet 1440 után. A Mátyás uralkodásáig tartó közel A városok: két évtized alatt, sőt Mátyás uralkodásának elején is, rendszeresen meghívták a magyarországi a

) az ^fővárosokat az országgyűlésekre, köztük még az akkor nem teljesen szaoad királyi városi rangú gyu efsm Pestet is, és az országgyűléseken nemcsak meghallgatták a polgárok képviselőit, de hozzájárulásukat is igyekeztek megszerezni az országos határozatokhoz. A városok elérték a kereskedők szabad közlekedésének törvényes biztosítását, az új vám helyek eltörlését, a pénzverés ügye intézésének polgárokra bízását, a városok élére állított feudális kapitányi tisztség megszüntetését. Az 1446-os pesti országgyűlésen Buda és Pest városa bemutatta Albert király kiváltságlevelét, amelyben az átírta es jóváhagyta a két város összes kiváltságát. Ezt most az országrendekkel erősítették meg. A zűrzavaros időszakban a köznemesség, amely szintén most hallatta szavait az országgyűléseken, szövetségesének tekintette a városokat, es ragaszkodott jelenlét ükhöz. A városok ugyan hasznot húztak országgyűlési megjelenési jogukból, országos renddé alakulásukból, mégsem nagyon ragaszkodtak ahhoz, hogy reszt vegyenek a diétákon. A vidéki városok költségesnek tartották az országgyűlésre utazást, es ha lehetett, igyekeztek tőle megszabadulni Budára és Pestre ez természetesen nem vonatkozott, hiszen ők otthon voltak, mivel városukban vagy amellett tartották az országgyűlést. A polgárság országgyűlési megjelenésében 1464 óta újra visszaesés figyelhető meg. Alig egy-két országgyűlésre hívták meg őket. Kettőt jelenthet ez: egyrészt azt, hogy a király hatalma megszilárdult, és ezért nem tartotta szükségesnek, hogy a városokat meghívja, másrészt azt, hogy ennek hiányát maguk a városok sem nehezményezték. Még egy harmadik lehetőség is akadhat, amire majd akkor térünk ki, ha a városok adótárgyalásra történő meghívásáról beszélünk. Buda és Pest levéltára nem maradt fenn, és így nem tudjuk, hogy a főváros képviselői szintén elmaradtak-e az országgyűlésekről, vagy pedig éppen ők képviselték az egész városi rendet. A Jagelló-korban újból fejlődött a városok országgyűlési képviseletének ügye: most már rendszeresen meghívták őket. Most is voltak ugyan olyan országgyűlések, amelyeken nem vettek részt polgári követek: mint az 1518-ban Tolnán tartott országgyűlésen. Az országgyűlése ken sokszor sikerült a városoknak saját akaratukat keresztülvinniük, így például 1500-ban, amikor a nyolc tárnoki város biztosította vámmentességét az országon belül, ahogy azt a királynak Bárt fa javára kiadott oklevele bizonyítja. A Jagelló-korban azonban ennek ellenére a polgárságnak több nehézséggel kellett szembeszállnia. A polgárságra féltékeny főurak és a köznemesség hatására több ízben hoztak városellenes törvényeket.

107 Az 1440-es években sajátította ki a budai jogot használó hét város a maga szaunára a tárnok- b) a tárnokszéket. Buda itt eddig is vezető szerepet játszott, sőt bizonyos mértékben maga is felsőbírósága *zékm lett a városoknak. A hét, később Pesttel együtt nyolc városnak kétségkívül hasznos volt ez a megoldás. A tárnokszékről kizárták a nemesi bírótársakat, az ítéletet a városok tanácsai által kiküldött ülnökök a városi jog alapján hozták, az általában nagybirtokos báró tárnokmester és helyettese csak elnökölt az üléseken. Az altárnokmesterek között korszakunkban nagyon kevés a budai polgár, ezt a tisztséget többnyire középbirtokos nemesek töltötték be. Az altárnokmester jogköre azonban úgy látszik, hogy az előbbiekhez képest csökkent. Az ítélőszéket Budán kellett tartani (régebben bárhol tarthatták), éspedig nem a palotában, hanem a városban, így 1494-ben Zeler György kötélgyártó házában ülésezett a tárnokszék. Előfordult természetesen, hogy olykor a tárnokmester mellett nemesi bírótársak is részt vettek minden statútum ellenére az ítélőszéken. A tárnokszék, amelyhez az ország legjelentősebb kereskedővárosai tartoztak, kitűnő eszközt jelentett a polgári rendi törekvések számára, mutatta a polgárság erejét, amely lerázta magáról — igaz, csak bíráskodás terén a feudális erők befolyását, A résztvevő városok azonban nem értették meg teljesen, hogy milyen fontos számukra a saját bíróság. Gyakori volt a részvétlenség a bírósági üléseken, hiszen szabályozni kellett a határozat képességet (legkevesebb öt város küldöttének kell jelen lennie), és bírságot kellett kivetni a megjelenést elmulasztók ellen. Egymás közti ügyeikben sem tartották a tárnokszéket egyetlen bíróságnak. Hogy a tárnokszék jelentőségét a polgárság nem ismerte fel, azt mutatja az is, hogy a XV. század közepén onnan sok olyan tekintélyes várost kizártak, amelyek a nemesi bírótársak teljes kiszorulása előtt odatartoztak és bírótársakat küldtek, mint Esztergom, Lőcse, Székesfehérvár és a bányavárosok. A tárnokszék tehát a XV. század közepén a magyar városok egységes bíróságából egy